Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Drámapercek: a kaszkadőrnő és a bunkó CEO mesés testcseréje

Itt az ideje, hogy újabb sorozatba merüljünk bele, ha még nem láttad, akkor irány a viki.com, ahol legálisan, magyar felirattal is megnézhető, mert ez a világ egyik legjobb sorozata, és nem viccelek! Ha pedig megnézted, és kiváncsi vagy a kulisszatitkokra, katt ide!

SECRET GARDEN

A történet:

Kil Raim egy igencsak hányatott sorsú leányzó. Mindkét szülőjét elvesztette, barátnőjével bérel egy rozzant kis lyukat és kaszkadőrként tengődik, ami férfiak számára se könnyű szakma, hát még egy nőnek. Egyik nap egy forgatás során azonos öltözékük miatt összetéveszti a főszereplővel Kim Dzsuvon, egy luxus bevásárlóközpont igazgatója, és elszabadul a pokol. Vagy inkább a varázslat. Dzsuvon elhurcolja a forgatásról Raimot, mert annak a színésznőnek nézi, akivel az unokatesója, a Hallyu-sztár énekes Oska kavar, a csaj meg raplizni akar a médiának. Persze kiderül, hogy Dzsuvon tévedett, de innentől már nincs megállás. Valamiért folyton a lányon jár az esze, és a sors is úgy alakul, hogy újra meg újra keresztezik egymás útját, míg egyszer egy Csedzsu-szigeti tartózkodás alkalmával Raim eltéved, a keresésére induló Dzsuvonnal együtt pedig egy fura étteremben kötnek ki az erdő közepén, ahol kapnak két üveg viráglikőrt. Másnap reggel pedig egymás testében ébrednek. Mármint a lelkük. És ha mindez nem lenne elég, Dzsuvonra fáj a foga az intrikus Junszulnak, aki régi szerelmét, Oskát akarja büntetni azzal, hogy megkaparintja az uncsitesóját. És persze beleszól a dolgokba Dzsuvon gonosz anyja is, akinek nem fűlik a foga az alsóbb osztálybeli Raimhoz. És akkor még meg se említettük Dzsuvon kiállhatatlan természetét!

Főbb szerepekben:

Hjon Bin (Hyun Bin) mint Kim Dzsuvon (Kim Joo-won)

A szereplő:

Láttatok már vérbunkó pacákot? Na Dzsuvon pont ilyen. Gazdag, sármos, jóképű, tele önbizalommal (látszólag) és mindenkire magasról tojik. Egy luxus bevásárlóközpontot igazgat, aminek a tulaja a milliárdos nagypapa, és egy baszom nagy házban lakik egyes egyedül. Mindenféle fóbiái vannak, például nem mer liftbe szállni. Amolyan igazi úri köcsög. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, hisz a sorozat folyamán kiderül, hogy Dzsuvon sokkal több, mint egy felszínes gazdag paraszt, és a fóbiáinak is megvannak a maguk jól álcázott, de elég komoly okai. És persze a gazdagok élete sem tökig tejfel. Na és persze ott vannak az idióta csillogó tréningruhái, jesszum pepi!

A színész:

Hjon Bin az egyik legnépszerűbb koreai színész, és hát nem véletlenül. Nagyon jól játszik, nagyon komolyan hozza a bunkót, már-már annyira, hogy a néző is elkezdi gyűlölni érte és legszívesebben pofán lendítené párszor a képernyőn keresztül. A testcsere során női szerepbe kényszerül, amit fergetegesen hoz, sok-sok könnyesre röhögős pillanatot szerezve a közönségnek. Nyolc kilót fogyott a szerep kedvéért.

Ha Dzsivon (Ha Jiwon) mint Kil Raim (Gil Raim)

A szereplő:

Raim a tökéletes sorozathősnő: igazságszerető, kedves, vicces, éles eszű, felvágott nyelvű, öntudatos és még fizikailag is ott van a topon: kaszkadőr. Viszont marha szegény, és egyes-egyedül van széles-e világon. Apja tűzoltó volt, aki egy mentés közben halt meg. Raimot először halálra idegesíti a beképzelt, öntelt gazdag pacák, aztán persze szépen jól beleszeret, csak hogy aztán rádöbbenjen, hogy a pali hisztis anyja bizony nem fogja annyiban hagyni a dolgot.

A színész:

Ha Dzsivon már veterán színésznőnek számít, számos filmben játszott, ismerhetitek például a Hwang Jini című sorozatból. Ráadásul négy évvel idősebb Hjon Binnél (ez mondjuk nem látszik rajta). Nagyon szerethető a karakterben, őszintén lehet neki drukkolni, és a kaszkadőrös jelenetekben is megállta a helyét, ami külön piros pont.

Jun Szanghjon (Yoon Sang-hyun) mint Oska

A szereplő:

Oska a léhűtő Hallyu-énekes, aki valaha nagyon népszerű volt, ma már épphogy csak tengődik a hírnevéből, hisz kiöregedett a mundérból. Viszont két kanállal zabálja az életet, no meg a nőket, mindezt csak azért, mert egy régi, mély seb nyomja a lelkét, amit első igazi szerelme, Junszul ejtett rajta. Pokoli vicceseket mond, és persze a hősnőt pártolja Dzsuvonnal szemben.

A színész:

Jun Szangjon kései felfedezett, 32 évesen debütált a tévéképernyőn. Másodhegedűs-szerepeket kap általában, de van saját sorozata is, jórészt a Secret Gardenben nyújtott alakítása és népszerűsége miatt. Zenei albuma is megjelent, ami 11.helyezett volt a presztízses japán Oriconon, mutatva a sorozat külföldön aratott sikerét. Egyébként tényleg szép a hangja, ahogy az a sorozatban is kiderül, hisz a dalokat valóban ő énekli.

Kim Szarang mint Junszul

A szereplő:

Junszul gazdag és elkényeztett nő, aki egy múltbéli sérelem miatt mérgezet tüskeként viseli szívében az Oska iránt érzett szerelmét. Emiatt minden vágya, hogy megkeserítse a férfi életét, és ezt úgy akarja elérni, hogy elvetetné magát Oska unokatestvérével, Dzsuvonnal. Reklámfilmeket rendez.

A színész:

Kim Szarang egy vérbeli szépség, 2001-ben ugyanis Miss Korea-szépségkirálynő volt, ezzel még a sorozatban is viccelődnek. Jól hozza a sértett, bosszúéhes, de belül sajnálatra méltóan megszakadt szívű dívát.

Lee Philip mint Im Dzsongszu (Lim Jung-soo)

A szereplő:

Im direktor a kaszkadőriskola vezetője, ahol Raim dolgozik. Katonás, kemény fickó, de arany szíve van, és nagyon szerelmes Raimba, persze csak titokban. Segíti, ahol tudja, de hálátlan szerep ez, hisz Raim bátyjaként tekint rá.

A színész:

Amerikában született, 1981-ben és mérnöki diplomája van. Neve csak felvett művésznév, 100%-ban koreai a srác. Apukája sikeres céget vezet Amerikában, eléggé gazdagok.



Kim Szongo (Kim Sung-oh) mint Kim titkár

Kim titkár Dzsuvon kétballábas, nagyszájú és idióta jobb keze, aki mindenbe beleüti a hegyes orrát és néha már túlzottan is vicces. Kim Szongo aranyosan túljátsza a szerepet, de így is nagyon szerethető figura.

Ju Inna (Yoo Inna) mint Ajong (Ah Young)

Ajong Raim legjobb barátnője és lakótársa, és a Dzsuvon által vezetett luxusplázában dolgozik eladóként. Cserfes, nagyszájú és nagyon édes, aki tűzön-vizen át Raim mellett áll. Kim titkár igyekszik meghódítani a szívét, ezzel egy nagyon aranyos második cselekményszálat szőve a történetben. Ju Inna új felfedezett, ezért a szerepért a legjobb új színésznő díját is megkapta az SBS Drama Awardson. Egyébként énekesnőnek készült a YG Entertainment alatt és saját rádióműsora is van. 2012-ben első főszerepét is megkapta a Queen In-Hyun's Man című sorozatban.

Ízelítő:

Értékelés: 10/10: kihagyhatatlan! Az egyik legszórakoztatóbb sorozat a világon, van benne minden, humor, szerelem, akció, dráma, könnyek, épp a megfelelő arányban, mindez megcsavarva némi fantasyvel.

0 Tovább

A tíz leghíresebb ázsiai transznemű

Sokat olvasni arról, hogy az LMBT-közösségeknek létharcot kell vívniuk Ázsiában, mert igencsak nem elfogadott dolog másnak lenni. Nem mintha egyébként a társadalom nyugaton annyira nyitottabb lenne, erről meleg ismerősök biztos tudnának mesélni, bár azért itt valamivel talán jobb a helyzet. Ázsiában néhány országban melegnek vagy transzneműnek lenni nem egyszerűen nem elfogadott, de néhol egyenesen törvénybe ütköző (egyes helyeken prostituáltnak minősítik a transzneműeket, alapból, például). Indonéziában a vallás teszi lehetetlenné a helyzetüket, itt ugyanis az iskolai tankönyvekben is szerepel, hogy az egyetlen igaz út a heteró, aki más, az "nem normális". Több szervezet is küzd azért, hogy az LMBT-közösségeket elfogadják, illetve hogy felvilágosítsák az embereket.

Ennek fényében talán meglepő, hogy Ázsiában több igen híres, sőt közkedvelt transznemű személyiség is van.

REGINE WU

Regine Wu az egyik legrégebbi transznemű híresség, ráadásul kínai, na jó, tajvani, 1962-ben született Vu Csongming néven és 22 éves korában, azaz 1984-ben (!) operálták nővé. Televíziós személyiség, a helyi Teleshopot vezeti, és hihetetlenül sikeres, pl. 85 perc alatt eladott 700 laptopot. Férjnél van, a férje 14 évvel fiatalabb.

JIN XING (Csin Hszing)

Ő sem mai bárány már, 1967-ben született Senjangban, 1995-ben, Kínában operálták nővé, egy évvel később a pekingi polgármesteri hivatal segítségével (!!!) saját tánctársulatot hozott létre. Kína egyik leghíresebb táncosa.

AI HARUNA 

A japán hölgy Ónisi Kendzsi néven, fiúként látta meg a napvilágot 1972-ben és 17 évesen váltott nemet. 

HARISU

Harisu 1975-ben született Dél-Koreában I Kjongjop néven. 1999-ben váltott nemet, amíg fodrásznak tanult Japánban. 2000-ben hazatért és a showbizniszben helyezkedett el, Korea  egyik legismertebb énekesnője lett.

I Szijon (Lee Si-yeon)

I Szijon 1979-ben született I Dehak néven és keresett férfimodell volt. Férfiként állandóan rajta volt a nyomás, hogy gyúrjon, építse a testét, legyen férfias. Vívódások közepette többször is megpróbált öngyilkos lenni, végül átoperáltatta magát, 2007-ben. Korea-rajongók láthatták a Sex Is Zero c. filmben, akkor még férfiként.

CUBAKI AJANA (Ayana Tsubaki)


1984-ben született Japánban, Nakamura Juri néven, 2006-ban operáltatta át magát. Népszerű televíziós személyiség és fotómodell.

NONG POY

1986-ban született Thaiföldön, 17 évesen operálták meg. Ma híres színésznő és modell.

ALICIA LIU

Az 1986-ban, Tajvanon született Liu 18 évesen esett át a nemváltoztató műtéten. Népszerű televíziós személyiség és modell.

Szato Kajo (Kayo Sato)

Televíziós személyiség és modell, 1988-ban született. 2008-ban kezdődött a karrierje, de csak 2010-ben vallotta be, hogy fiúnak született.

Liu Sihan (Liu Shihan)

Kínában született Csangsa városában 1989-ben. Modellkedik weboldalaknak és videojátékoknak, valamint magazinoknak is, valamint három évig volt profi rúdtáncos, mielőtt 2010-ben bevallotta, hogy nővé operálták.

Forrás: China.org.cn

0 Tovább

Ázsiai zenekörkép: 2013 2. hét

Ázsiai zenekörkép, 2013. január 7-13 között.

K-pop

Ali - Selfish


Egy újabb erős hangú hölgy, a dal érdekes hangzású, de könnyen megszerethető, a dallama kellemes, játékos, az üteme jól táncolható, némi rockgitárriffel itt-ott. A vokál nagyon meggyőző.

I Szokhon (Lee Seok-hoon) - A Man Instead of A Friend

Az SG Wannabe tagja bevonulás előtt még meglepte a rajongóit ezzel a dallal. A balladák szerelmeseinek biztos be fog jönni, mert szép tónusú az énekhangja. Én nem vagyok nagy híve a balladáknak, kevés énekes hangja tud annyira megfogni, hogy vég nélkül tudjak balladát hallgatni, így nekem ez a dal erős közepes (egytucat) kategória.

Infinite-H - Special Girl

Az Infinite két tagjából (Dongwoo és Hoya) álló alcsoport debüt dala ugyancsak az erős közepes kategória. A refrén szokásos módon könnyen fülbe mászik, de a dal több része egyszerűen ... unalmas. Sorry az Inspiritsektől, de a két srác rappelése meg se közelíti mondjuk a GD-TOP páros megunhatatlan dinamikáját és egyszerűen... egybeolvadnak, hosszúak a rapbetétek és monotonná válik tőle a dal. Nem tudom, miért, de a "special, special, special" refrénsorról állandó jelleggel a Last Christmas ugrik be, még a hangsúlya is ugyanaz.

Boyfriend - I Yah

A Boyfriend jó kis dallal rukkolt elő, könnyen emészthető, táncolható, jó a vokál, a feeling europopos, retrós, jó kis csomag. De megeszem a kalapom, ha valaki képes kihámozni, hogy miről is szól ez a videoklip. Mert nekem nem sikerült. Valami történetszerűség akar lenni, de a koreai vágóknak valahogy mindig sikerül úgy megvágniuk egy videoklipet, hogy se füle, se farka a végén.

Pascol - Let's eat together sometime

Újoncok. Szeretem, amikor az együtteseknek idióta neveket adnak. A hangul 파스칼 a Pascal megfelelője (hogy ebből hogy romanizálták Pascolra, azt nem tudom). A dal címéről már ne is beszéljünk. Semmi különös egy nóta. A rappelés benne meg őrülten amatőr, kb. olyan, mint mikor az SNSD próbálkozik meg a rappeléssel és azt hiszik, hogy tök cool. Rappelni olyan rappeljen, aki tudja mi fán terem a műfaj és elég erős, egyedi hangja van hozzá.



Ju Dzsongszin (Yoo Jong-shin) - History of Love

Na hát ő már nem mai csirke. Izé kakas. 1969-es születésű, és a legtöbben a Family Outing műsorból ismerhetik. Balladaénekes, ez mindent elmond arról, hogy mi a véleményem a dalról (lásd fentebb). A hangja kétség kívül nem rossz, de nem az én világom. A dal egyébként egy régebbi nótája felújított verziója.

JeA - Stray Cat

A videó kétség kívül nem egy átlagos K-pop-videó (táncikálunk különöző hátterek előtt és cukin mosolygunk). A dal játékos hangulatú, de semmi olyan, ami megfogna.

Ego Bomb - Throw It Away

Újabb újoncok (haj, idén sem ússzuk meg a tömeggyártást), hiphop duónak vannak elkönyvelve. Ez valami elektronikus-dance-rap fúzió mainstream K-popposítva könnyebb fogyaszthatóság kedvéért.

Lady Jane - Hello

Nem tudom, nekem nem tetszik. Olyan, semmilyen. Popposított rock cuki énekhanggal. Ilyet a japánok szoktak.

Jaejoong - One Kiss

A JYJ "jéghercege" idén kiadja első szóló minialbumát, melyről az első kimásolt dal a One Kiss. Mindenki tudja róla, hogy a srác odáig van a rockért, és ez egy rockalbumnak készülő dolog, bár a One Kiss azért nem az a kemény fajta. Jajeoong hangja mindenestre nagyon is megfelelő a rockhoz, őrült magasságokba szárnyal. A túlzott vonós aláfestés nem tetszik annyira, de mindenért kárpótol az ének. De mennyivel jobb lenne a vonósok nélkül. Komolyan.

Super Junior-M - Break Down

Igaz, hogy kínaiul énekelnek, de hát mégiscsak egy koreai banda ugye. A tipikus egytucat Super Junior nóta. De most komolyan, ne mondja nekem senki, hogy nem hallottunk ilyen dalt vagy százat ettől a bandától. Ugyanaz a diszkó-trance alap (a fejfájós fajtából) és az SM Entertainment már megint nem tudott jobbat kitalálni a villogó háttér előtt táncikálástól. Mikor fogynak már el a geometrikus alakzat-kombinációk és a villanófénykombók? Nem lehetne valami más zenei alapot csinálni nekik a tüctücön kívül? Ezek a srácok nem unják még, hogy idestova nyolc éve ugyanarra a tüctücre énekelnek variált, felszínes dalszöveget? O.o

Japán

Tokyo Girls' Style - Yakusoku

Ez a dal tök jól indult. Aztán elkezdtek énekelni. Nem lehetne, hogy a kavaii kislányhangok helyett normális énekhangú nőket énekeltessenek a japán bandákban? Én értem, hogy ez a japán pasiknak tetszik. De rajtuk kívül bejön még valakinek?

No Sleeves - I-jyane?

Hát, nem csak a koreaiak tudnak WTF-videókat készíteni. A speceffektek annyira gagyik, hogy nagyon, miközben három miniszoknyás csaj valami szörnyet akar levadászni. Az egyikük úgy néz a puskára, mintha az járna a fejében, hogy "Ez meg mi a faksz? Nem manikűrkészlet?" Aztán mindenféle fegyverrel felszerelkezve jól hagyják, hogy az übergagyi szörny levadássza a szegény srácot, nézik tétlenül álmélkodva, "Jé, szörny. Jé, megeszi." A zenéről inkább nem ejtek egy szót se.

Videó (mert a beágyazás valamiért nem működik erről a weboldalról)

Acid Black Cherry - 1/3 no Junjou na Kanjou

Cukiság után zúzzunk kicsit. Az Acid Black Cherry márciusban megjelenő albumáról kiadta az első dal rövid PV-jét (de utálom ezt a japánokban, rövid PV, anyátok).

Nikiie - Morning in the Dark

Az alternatív zenék kedvelőinek bizonyára tetszeni fog a hölgy.

Kyary Pamyu Pamyu - Frisodeshon

Ó jéééézusom. Erre csak ezt tudom mondani.

One OK Rock - Deeper Deeper

Cukornyalóka után zúzzunk megint egy kicsit. Ez meglepő módon tetszik.

Nightmare - ASSaulter (18-as karikás megjegyzés, kiskorúak ugorgyanak egyet)

Ez már nem tetszik annyira (mintha operát próbálna énekelni a fickó, de nem megy neki), viszont tetszik, hogy ez az ASSaulter című dal a SCUMS albumról. Értitek. LOL. (Aki nem érti, szójáték: assault az támadás, erőszak, és a nagybetűsítés meg ugye: segg. A scum meg geci.)

C-pop (Kína, Tajvan, Hongkong)

Rachel Liang - Ai shi shenme (What is Love?)

Sztenderd C-pop-dal, bár a hölgy hangja kétségkívül szép.

S.H.E. - Bu shuo zai jian (Don't Say Goodbye)

A S.H.E. az egyik legrégebb óta futó tajvani lányegyüttes, 2001-ben alakultak. De ez is egy ballada, és mint ilyen, nem lett a szívem csücske, bár kétség kívül nem rossz. Picit rockos a vége felé.

Aaron Yen - The Hidden Truth

Megint egy ballada... Weishenme??? (Miért???) És újabb überalacsony költségvetésű videó hozzá. Aaron, akármilyen szép is a hangod, nem leszünk így jóban. Jiro Wang lepipál, húzz bele!

丁丁 (Ding Ding) - Wo de shengyin (Az én hangom)

Hű ez de jó. A hölgy a kínai Voice of China tehetségkutatóban a negyeddöntőig jutott, mégis kapott lehetőséget, és úgy tűnik, nem véletlenül, ez a szám rohadt jó!

Jike Juanyi (Csi-ko Csüan-ji) - Jike Chufa (即刻出發)

Szintén a Voice of China versenyzője, de ő döntős volt. Tetszik a hangja!

Thaiföld

Végre thai zenéket is sikerült levadászni. Nem könnyű, mert thaiul ugye nem tudok, angol nyelvű gyűjtőoldalak meg nincsenek (legalábbis nem naprakészek).

P.O.P. - Rock It Like That

A thai rockezene meglepően jó tud lenni, olyan klasszikus rockot játszanak.

So Cool - ดีแต่ปาก (Dee tae pak)

Újabb rockdalocska.

Pirat Nitipaisalkul (Mike) - เพียงชายคนนี้

Sajnos nem találtam rendes romanizációt a dal címéhez, de maga a dal egész jó.

Gail ft. Piglet Sugar Eyes - I Love You

Hát a thaiok is tudnak maguknak művésznevet alkotni... Mindegy, a dal és a videó azért érdekes, mert a főszereplője az a pici 7 éves kislány (Gail), aki a Thailand's Got Talent című műsorban tűnt fel.



Heti kedvenc: 丁丁 - Wo de shengyin / Boyfriend I Yah megosztva

0 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek