Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

10 dolog, amit nem tudtál Jet Liről

Jet Li bár itt Magyarországon talán nem annyira népszerű, mint Jackie Chan, azért biztosan akad pár rajongója, és hát a tévékben is futott több filmje magyarul, mint az Öld meg Rómeót! vagy Az egyetlen. Kár, hogy mondjuk a régebbi, kosztümös munkáit nem adják, azok az igazán zseniálisak, nem az amerikai bóvlifilmjei. Na de hagyjuk a rizsát és lássuk a vesevelőt: 10 dolog, amit tutira nem tudtál Jet Liről.

1. A Jet nevet azért kapta, mert az első filmje fülöp-szigeteki plakátjára nem akarták kiírni a születési nevét (Li Lien-csie), mert túlságosan snassznak tartották. Ekkor javasolták neki a Jetet, arra utalva, hogy karrierje olyan erőteljesen és magasan szárnyal, akár egy jet. Kínában egyébként sehol nem utalnak rá ezen a néven.

2. Jet Li 12 évesen már országos vusubajnok volt (a vusu formalizált, versenyre kifejlesztett kungfu), ráadásul felnőtt mezőnyben, húszéveseket vert meg. Ötször nyerte meg a bajnokságot, és 17 évesen vonult vissza.

3. 1974-ben, 11 évesen Richard Nixon előtt tartott bemutatót a Fehér Házban.

4. Első filmjét,  a kis költségvetésű Shaolin templomot 17 évesen forgatta. A film szereplői mind vusuversenyzők, és nem használnak semmilyen trükköt, sőt, a koreográfiát is maguk készítették, mert nem volt pénz hivatásos koreográfusra.

5. Li leghíresebb filmje, amivel kultikussá vált Kínában, a Kínai történet, melyben a kungfulegenda Wong Fei-hungot személyesítette meg.

6. Hongkongi karrierjének csúcspontján a maffia megölette a menedzserét, mert az nem volt hajlandó Lit egy maffia által szponzorált filmhez szerződtetni.

7. A Kockázati tényező című 1995-ös filmjében Jackie Chant parodizálja, akivel egyébként csak egyetlen közös filmje van, A tiltott királyság.

8. Eredetileg ő játszotta volna a Mátrixban az Orákulum védelmezőjét, de visszautasította a szerepet.

9. Az egyetlen kungfusztár, aki elnyerte a legjobb színésznek járó díjat: 2007-ben a Félelem nélkül című filmjéért a Hong Kong Film Critics Society Awards díjazta, 2008-ban pedig a The Warlordsban nyújtott alakításáért a Sanghaji Filmkritikusok és a Hong Kong Film Awards díját is elnyerte.

10. Egyetlen olyan filmje van, amiben nem verekszik, az Ocean Heaven, melyben egy 20 éves autista fiú haldokló apját alakítja. A film az autisták lehetetlen helyzetére próbálja felhívni a  figyelmet Kínában, ahol szinte alig van olyan intézmény, ami segítené ezeket a rászoruló gyerekeket. Li a szerepet ingyen vállalta el.

+1: Jet Li és két kislánya majdnem meghalt a Maldív-szigeteki cunamiban, ez az élmény ösztönözte arra, hogy létrehozza a One Foundation alapítványt, ami katasztrófasegélyezés mellett környezetvédelmi, egészségügyi és oktatásügyi területen is tevékenykedik.

Kedvenc idézetem Jet Litől:

Sosem mondogatom magamnak, hogy én vagyok a legjobb harcos a világon. Ha valaki csak azért tanul harcművészetet, hogy utcai harcokba bonyolódjon és megfélemlítsen másokat – azt az embert véleményem szerint nem lehet igazi harcművésznek nevezni.

Honlapján egyébként sok bölcs gondolatot megoszt, valamint élményeit a vusubajnok-korszakából, hogy mennyit kellett szenvednie a vusuiskolában. Érdemes elolvasni, nagyon tanulságos.

0 Tovább

Egyre többen tanulnak koreaiul

A Korea Times riportja szerint 1997 óta több mint egymillióan tették le a koreai nyelvvizsgát (TOPIK), minden évben egyre többen és többen jelentkeznek.

Amikor a TOPIK elindult 1997-ben még csak négy országban lehetett letenni és összesen csak 2692-en jelentkeztek. Mára már 62 országban lehet vizsgázni, tavaly összesen 151 166 fő tette le a nyelvviszgát, míg 2006-ban még csak alig 34 ezren. A Nemzetközi Oktatás Országos Intézete (NIIED) szerint ennek oka a koreai hullám, azaz a K-pop, a koreai sorozatok és filmek terjedése a világban, ami szorosan összekapcsolódik a koreai cégek terjeszkedésével is.

A vizsgázók 44,9%-a azért jelentkezik, mert Koreában szeretne tanulni, 16,6% a koreai kultúrát szeretné jobban megismerni a nyelv által, 13,5% pedig munkakereséshez szeretné a nyelvtudását bizonyítani.

Az USA-ban egyre több iskolában tanítanak második nyelvként koreait, és több közpiskola is hivatalosan elfogadja a TOPIK-nyelvvizsgát. 2009-ben még 59 iskolában lehetett koreait tanulni Amerikában, 2011-ben már 91-ben.

A TOPIK jelenleg nyelvtani tesztből, hallás utáni szövegértésből, fogalmazásból és szövegértésből áll, 2015-re azonban beveztik a szóbeli vizsgát is.

A TOPIK hivatalos weboldala itt található: http://www.topik.go.kr/, többnyelvű menüvel, ezen az oldalon pedig gyakorlókérdések találhatóak: http://www.topikexam.com/

Kép: budgettravel2korea.blogspot.com

0 Tovább

Ázsiai zenekörkép: 2013 3. hét

Ázsiai zenevizslatás január 14. és 20. között megjelent dalokból. Ezúttal a vietnami vizekre is kievezünk, de rögvest el is kezdünk visszafelé lapátolni turbó gyorsasággal... Hát nem leszek egyhamar VietPop-rajongó, az is biztos.

K-POP

Megint nagy a termés, és ez csak rosszabb lesz, mert ahogy belelendülünk a tavaszba, heti 50-60 dalt kell majd átbogarászni....

Kim Dzsedzsung (Kim Jaejoong) - Mine

A dalról bővebben itt olvashattok egy korábbi posztot, és bár nem K-pop, mégiscsak egy koreai idol új lemeze.

Baechigi ft. Ailee - Shower of Tears

Kellemes kis nóta, főképp Ailee szívszaggató vokáljának köszönhetően, de a rap sem rossz. A gitár nagyon bejön benne.

Mun Hidzsun (Moon Hee Jun) - I'm Not Ok

Az előző dal, a Scandal valahogy jobban bejött, a valaha a HOT együttes tagjaként induló Hidzsun ezzel a nótával átment kiöregedett Super Juniorba, a fejfájós zenealappal, a semmitmondó klippel. Tény, hogy jól táncol, de nem tudott lekötni. És az autotune, rohadt idegesítő.

Never Mind - Shooing Star

Az új CN Blue/FT island? Kudos nekik, amiért egy kevésbé népszerű műfajban próbálkoznak, olyan kis punkosak akarnak lenni (ebben a cuccban?), de az énekesüknek semmi hangja nincs. És annak a gitáros srácnak még sose mondta senki, hogy kábelen ugrálni veszélyes? :) De legalább hangszeres zenét játszanak. Ha már hangjuk nincs.

Fwaney - Monroe's Heel

Egykor Girls' Generation-gyakornok volt a hölgy, hát látszik is rajta. Se a dal, se a klip meg se közelít semmiféle Monroe-ságot, mondjuk ki nyíltan, eléggé kurvásra sikerült, főleg a motoron vonaglás bőrnaciban, ennél olcsóbb trükköt... A dal sem különösebben izgató, pláne amikor a leányzó úgy énekli a refrént, hogy "monlosz monlosz hil" (Monroe's Heel). Egy nő nem attól lesz Marilyn Monroe-s, hogy szélgép előtt vonaglik tűsarkúban. Ez is a tipikusan "ha tehetséggel nem megy, majd megy vonaglással" típusú promóció. De egyes pasiknak biztos be fog jönni.

Ok Csuhjon (Oak Joo Hyun) - Hemostasis

(kép:dramafever.com)

Ő is egy régi idolénekes, a Finkl együttes tagja volt, több éve musicalekben énekel. Ez egy szép, tipikus K-pop-ballada, de könyörgöm... ki a jó ég ad ilyen címet egy POPNÓTÁNAK? Hemostasis, mint "véralvadás, a vérzés abbamaradása". O.o Seriously.

Monday Kiz - You & I

(kép: jpopasia.com)

A vokáltrió új dala szerethető, bár nem tudom kiverni a fejemből, hogy hallottam már ezt a tütüürütüttüt valahol korábban, és szép a hangjuk, már amikor nem próbálják visszafojtani, mint az elején, mert akkor borzalmas.

VIXX - On and On

Na hát ez egy újabb WTF-videó, szinte látom, mit mondana róla Simon és Martina. Totálisan értelmetlen cselekmény (lol, cselekmény?): láncra verve jönnek elő a srácok, valami katonaruhás csajok kilövik őket az űrbe, ruhában, de az űrkapszulában már pucérok, majd amikor megérkeznek a... ö... valahova, ahol egy fához van kötözve egy lány, akkor már öltönyben vannak és utána táncolni kezdenek. Na most... um... szóval... Á mindegy. Helyes fiúk táncikálnak feszes ruciban, felesleges minden épeszű gondolat. A dal egy tipikus közepes idoldal, semmi több.

Phantom - Like Cho Yong Phil

Wow. Végre valami üdítő, valami más. A dal jó, az ének kiváló, és a klip nagyon ötletes. Szinte dokumentumfilm-jellegű, mely bepillantást enged az idolok életébe, teljesen leköti az embert. Big Like! És még nagyobb lájk, hogy eleve angolul van feliratozva. Ja, a címmel kapcsolatban: Cho Jong Phil a 80-as évek legendás énekese, kb. mint mondjuk nálunk Demjén Rózsi.

CN Blue - I'm Sorry

A CN Blue nekem különösebben sosem jött be, úgy elvoltam velük. Na eddig a dalig. Úristen, de piszkosul jó ez a dal! A videó is pöpec, még ha kissé klisés is, na és Yonghwa hangja, omo ♥♥♥ Ezt nevezik úgy, hogy eargasm, azaz fülgazmus.

B.A.P. - Rain Sound

A B.A.P. az egyik kedvenc rookie bandám volt tavaly, pont azért, mert egy keményebb irányvonalat képviselt a zenéjük, úgyhogy nekem most ez a dal eléggé lehangoló, mert olyan semmilyen. Kemény srácokból átmentek cukiskodó egytucat fiúbandába. És mikor, mikor, mikor fogják már abbahagyni a koreai kameramanusok a remegőkéz-technikát? Már szédülök tőle.

JAPÁN

C-ute - Kono Machi

Jaj. Ez egy 1991-es dal feldolgozása, és a dal maga nem is lenne rossz. Na de ez a vokál. Jaj. És ez az überolcsó videoklip hozzá. O.o Én tudom, hogy ez a J-pop műfaj, de nem, minél több ilyet hallgatok, annál inkább jaj de nem.

Every Little Thing - On and On.

A zene itt sem rossz, itt is a vokállal van a bajom. Na meg, mióta van divatban a ruha kivágásából kilógó melltartó? :o

SKE48 - Sore wo Seishun to Yobu Hi

A soktagú lánybanda kilenc tagjának búcsúdala, a lányok személyes okok miatt hagyják ott az együttest, ilyen okok miatt mint, "14 évesen lettem tag, most 17 vagyok már". LOL. A pedofil bácsiknak már túl öreg, az tuti.

Morning Musume - Help me!

Ha mára még nem volt elég a cukoröntetből, akkor íme még egy adag. Ez a héten már a második lánybanda-videó, ahol háttérbe vetített városkép előtt ugrálnak. Ez most valami trend Japánban? Nincs pénz normális forgatásra? Ráadásul tök gagyi hatású. A csúcstechnológia hazájában ennél jobb effektekre nem futja? Ennél azért még a koreaiak is jobb videoklipeket készítenek, még ha WTF is a tartalmuk, legalább vizuálisan kellemes élményt nyújtanak.

C-POP (Kína, Tajvan, Hongkong)

Karen Mok - The Face That Launched a Thousand Ships

Még mindig szeretem a hangját és ez egy jó kis dzsesszes dal.

乔任梁 Csiao Zsen-liang (Qiao Ren-liang) - Yǔ wǒ wúguān

A '87-es sanghaji születésű színész-énekes klasszikus balladája.

Csang Csie (Zhang Jie) - Jiējiǎo de zhùfú

2004-ben, egy tehetségkutató műsorban tűnt fel, 81-es születésű és két éve nősült. A dal nem rossz.

TimeZ - Wàn kē xīngxīng (Tízezer csillag)

Rajtuk vacilláltam, mert ez egy kínai-koreai vegyes banda, de mivel 4 tag kínai és kettő koreai, és ez egy kínai dal, úgy döntöttem, beteszem őket. Sztenderd koreai nyálpop kínaiasítva.

Rainie Yang - Wèi ài qǐchéng

Úgy tűnik, a balladák hete volt ez a kínai popzenében... Nem rossz, de még egy ballada... léééci valaki írjon már a kínaiaknak valami pörgős nótát végre!!

Thaiföld

Thaiföld, akárcsak Kína, úgy tűnik, a balladák őshazája, ezért erősen megszűrtem a heti felhozatalt, mert már idegbajt kaptam a rengeteg szívszaggató sírós balladától. De komolyan.

Zeal - Yood Ruk Yang Gnai

Sztenderd thai rockballada, de jó.

BANKK CA$H ft. WAY THAITANIUM - แฟนไม่มีซะที (Faen mai mee sa tee)

Éj jó má men, ár ju intu szám tháj hiphop jóó szvegga? He?

Bowling Manida - นอกสายตา (Nok saai dtaa)

Szép ballada és szép hangja van a hölgynek. De már megint ballada. Már megint.

Vietnam

Még több ballada.... (facepalm)

Mi Tran - Uh thi

Đinh Quang Chính - Ba Chìm Bảy Nổi

Van rosszabb a balladánál. Igeeeen,  a tradícionális zenével kevert ballada! Amúgy nem lenne ez rossz, csak ez már a 100., amit ma hallok, így már nem olyan bulis a dolog...

Lê Minh Trung ft various artists - Liên Khúc Chào Năm Mới

Jé, nem ballada (az elején)! De hogy WTF, azt nem tudom. Olyan össznépi vietnami cukorfalat, kavaii deszu ne? Hogy stílusosan japán legyek.

N.One - Xuân Vui

Nem ballada! De ettől még nem sokkal jobb. A helyi Muzsika TV-ben tudom őket elképzelni.

Heti kedvenc: CN Blue - I'm Sorry (magasan a mezőny felett)

0 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek