Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Thai rocker bajjal jár

Egészen véletlenül bukkantam rá Sek Losóra, Thaiföld rockhercegére, aki amolyan nemzeti nagykedvenc. Az embernek általában a rockzenéről nem feltétlen mondjuk Thaiföld jutna eszébe először, pedig hát tudjuk, hogy gyakorlatilag minden fejlettebb országban vannak rockerek, még a muszlim országokban is, miért pont a thaioknak ne lennének rocknagyságaik? 

A thai nyelv egy igen érdekes és (nekem legalábbis) szép hangzású nyelv, de az ábécéjükbe többszöri nekifutásra is beletört a bicskám, így maradtam a kínai és a koreai nyelv tanulásánál, de Sek Losót továbbra is szívesen hallgatom.

Az idén 38-at töltő Szekszan Szukphimaj nagyon-nagyon szegény családból származik, amolyan "thai álom" az ő kis története - némi buktatóval és pár fekete folttal. Gyerekként gyárakban dolgozott és összekuporgatott kis pénzéből vette élete első gitárját. A '90-es évek elején fedezték fel, amikor bárokban zenélt. 1996-ban alapította meg együttesét a Losót (Loso = Low Society) és tíz év leforgása alatt 12 millió lemezt adott el. 2006-ban angol nyelvű albumot is kiadott, amin az Oasis gitárosa, Paul Arthurs is közreműködött és bizony igen neves nyugati zenészek mondanak róla sok jót.

Egészen a közelmúltig Sek (ejtsd kb. "Szék") imidzse gyakorlatilag makulátlan volt. Hiába a rockzene, a hosszú haj, a cool pózok, tisztes családapaként és férjként ismerte mindenki. Idén borult a bili, amikor Sek állítólagosan megcsalta az egyébként elképszetően gyönyörű feleségét egy fiatalabb pipivel és az asszony bosszúból felpakolta a Facebookra férje képeit, melyeken meglehetősen bódult állapotban és nem éppen dohánypipával a kezében látható. Ihaj-csuhaj, nemzeti botrány kerekedik, a kiadója kiadja az útját, Sek pedig magyarázkodik, hogy de az nem is úgy volt, és nem is a felesége volt, hanem valaki, aki hamis Facebook accountot csinált, mintha a neje lenne és blablabla. Aztán végül beismerte egy tévéműsorban, hogy igen, drogozott, de már volt elvonón és tiszta, mint a forrásvíz. De azért azt még hozzátette, hogy nem jószántából nyúlt a kábító csodákhoz, hanem a kiadója kényszerítette, mert jobban tetszettek nekik a bódulatban írt dalai.

Hogy mi az igazság, talán nem is fontos, az viszont biztos, hogy figyelemre méltó zenész, szép hangja van és jók a dalai.


Fotó: Pattayamail

1 Tovább

Kicsi, köpcös és piszok híres

Igen, csak azért is megint és még mindig Gangnam Style. A kicsi, köpcös és őrülten idióta (nem idióta idióta, hanem okos idióta!) PSY hallatlan léptékkel dübörög előre és most már tényleg kijelenthetjük, hogy bevette a világot. A Gangnam Style átlépte a 100 milliós álomhatárt a Youtube-on, mindezt 52 nappal a feltöltése után, amivel minden idők 5. leggyorsabban népszerűvé vált videója lett. 

Forrás: newmediarockstars.com

A statisztika szerint a videót megtekintők 96%-ának tetszett, amit látott, és leginkább a 18-34 év közöttieket vonzza. PSY-t ebben a hónapban hivatalosan is leszerződtette az Island Records, akik többek között Jennifer Lopezt, Justin Biebert és Mariah Careyt is jegyzik!

Sokkal izgalmasabb viszont azt boncolgatni, hogy mi vezethetett ehhez a példátlan sikerhez. A K-pop tipikusan egy amolyan klikkműfaj, ami bizonyos célközönségnek tetszik, és nehéz külföldön eladni, a mainstream médiába legalábbis, nem csak a nyelvi korlátok miatt, de azért mert ez a műfaj egyszerűen más. Erőteljesen épít a vizualitásra, az angdrogün látványvilágra, itt a krémek krémjét a nyugaton rég lejárt lemeznek tekintett lány- és fiúegyüttesek jelentik, és sokan találják felszínesnek a dalokat. Az is igaz viszont, hogy aki igenis ráveszi magát a K-pop meghallgatására, az az esetek 90%-ában azonnal ráharap, mert iszonyúan fülbemászóak a dalok és nagyon vonzóak az előadók, meg úgy az egész csomag, amit kap az ember. Ráadásul közvetlenek a sztárok, mosolygósak és vidámak, az egésznek egy happy-go-lucky érzete van, ami fel tudja dobni az ember szürke hétköznapjait. Például az uncsi irodai munka után az ebédszünetben lehet a 2NE1  I Am The Best-jére dudorászni (bumm ratatatatat tatatata Oh my god!) vagy ereszd-el-a-hajam módra bulizni GD&TOP High High-jára a hétvégi házibuliban (utóbbi videót az LMFAO is posztolta a Facebookján).

Hát hogy a Gangnam Style fülbemászó, az nem kétséges, de ezt még pár száz hasonló bulizós K-pop-dal elmondhatja magáról. A titok talán abban rejlik, hogy PSY nem az a hétköznapi popsztár, Koreában sem számít annak. Polgárpukkasztó stílusáról ismert, aki odamondogat és nem tűri a konvenciókat sem. Meg hát nem az a tipikus kidolgozott testű, androgün szépfiú, ugye... A koncertjei piszok jók, a fickó igazi dinamit a színpadon, leginkább ezért imádják annyira Koreában. A Gangnam Style őrületes sikere is valószínűleg annak tudható be, hogy ez a fickó minden, csak nem a tipikus kapd-le-a-polcról popsztárocska. Meg persze a videó is vicces és a dal is jól össze van pakolva. Az sem ártott, nyilván, hogy Robbie Williams, T-Pain és Katy Perry is a rajongóivá váltak és úton-útfélen tweeteltek róla. Ez felkeltette a média figyelmét is, akik szintén felkapták. Gyakorlatilag nincs olyan világhírű sajtóorgánum, amelyik ne írt volna róla elemzést vagy ne készített volna róla videoriportot. Amerikában még flash mob akciót is szerveztek neki.

A K-pop-rajongók most kivárnak, várják, hogy vajon a Gangnam-őrület milyen hatással lesz a K-pop ismertségére és népszerűségére. PSY pedig elégedett lehet, hisz bár nem tervezte, egy koreai nyelvű dallal, minden külsőségbeli hátránya ellenére gyakorlatilag 52 nap alatt világsztár lett.

PS: a videóban egyébként koreai szupersztárok szerepelnek, a rikítósárga öltönyös fickó Ju Dszeszok, Korea valaha volt legnépszerűbb tévés műsorvezetője, akinek kibehalás jó műsorai vannak, például a Running Man, ami szerintem a valaha volt legjobb tévéműsor ezen a földkerekségen, és később tervezek neki egy bővebb posztot, mert szerintem a magyar tévéknek nem a hülyébbnél hülyébb kvízműsorokat kellene vásárolgatniuk, hanem például a Running Man-hez hasonló izgalmas és vicces showkat.

0 Tovább

Zabáld a kimcsidet!

Nem, nem adok senkinek étkezési tanácsokat, sokkal inkább az egyik legjópofább expat bloggerpárost mutatnám be, akik gyakorlatilag ma már pont ugyanannyira híresek, mint a K-pop-sztárok. Simon és Martina egy kanadai házaspár, akik két éve Koreában élnek és eredetileg angolt tanítottak. Elindítottak egy blogot és egy YouTube-csatornát Eat Your Kimchi címmel, és ma már full time bloggerek. Idióták, eszementek és nagyon viccesek. Minden héten hétfőn kiveséznek egy K-pop-videót, amolyan Eat Your Kimchi-stílusban, és a honlapjukon őrült módra szavazni kell, ha egy videót látni akar az ember a K-Pop Mondays-ben. 10 perc felhőtlen szórakozás minden héten :) Ezen felül tippeket is adnak Koreába költözni vágyóknak és úgy ámblokk nagyon szórakoztató a blogjuk.

K-pop Mondays: Big Bang - Blue 

És a videó, amit elemeznek:

0 Tovább

Sorozatok bűvöletében

Itt az ideje, hogy végre írjak arról a jelenségről is, ami bűvöletben tart sok-sok millió embert szerte a világon, amolyan underground bűvöletben, egyelőre. Ez pedig nem más, mint a koreai dorama, azaz a televíziós sorozatok. 

A CSI-on és Lost-on nevelkedett olvasóim bizonyára felteszik a kérdést, vajh mitől olyan bűvöletesek ezek a sorozatok, hogy világszerte milliók (!) nézik. Bizony, már az USA-ba is betörtek, egyelőre tematikus tévéken és népszerű online (legális) streaming portálokon, de megjelentek és az amerikai disztribútor szerint bizony egyre több az előfizető és a DVD-vásárló. Az arab országokban komplett saját tévécsatorna is fogható, ami csak koreai sorozatokat sugároz! Hongkongban és Japánban is megőrülnek értük, Kínában a legtöbbet vetített külföldi sorozatok koreaiak. Itthon is megy egy-kettő, az M1 jóvoltából, most éppen A korona hercege

Az okok közé sorolható, hogy a koreai sorozatok a többihez képest frissek, újszerűek, és addiktívak. A sztorik remek felépítésűek, izgalmasak, igen effketív cliffhanger-technikát alkalmaznak, a színészek szenvedélyesen játszanak és hát igen vonzóak is. A sablonos történeteket (szegény lány - gazdag fiú) is megbolondítják valamivel, megcsavarják, felfűszerezik és varázslatossá teszik. Jók a poénok (még fordítással is), szerethetőek vagy éppen gyűlölhetőek a karakterek, és nem húzzák a sztorit a végtelenségig. Minden történetet úgy építenek fel, hogy humor, szerelem és dráma egyaránt legyen benne, és mindig tanulunk valamit Koreáról is (országimázs!). A történelmi doramáktól eltekintve a koreai sorozatok általában rövidek, 16-20 epizódosak, egy-egy rész 50-60 perces. A sorozatok többségének romantikus volta miatt sokan azt hiszik, ez csak a nőknek való, de a statisztika szerint kb. egyenlő arányban nézik férfiak és nők, fiatalok és idősebbek.

A történelmi sorozatokat most nem taglalom, róluk az M1 honlapján lehet tájékozódni, lássuk inkább az igazán vonzó és kihagyhatatlan koreai sorozatokat. Az alábbiakat azokból válogattam, amiket én láttam. A komment részben nyugodtan ajánljatok még, ha láttatok jókat (itt jegyzem meg, hogy napok óta nem működik nekem a komment küldése gomb, khm). Aki kedvet kap a dologhoz, a viki.com oldalon (legális) streamingben nézheti meg a sorozatokat angol felirattal (magyarul is elérhetőek máshol, rá kell csak guglizni).

Secret Garden

Ez volt az a sorozat, amitől totálisan rákaptam a doramanézés ízére. Pokolian vicces, pokolian édes és szerethető, könnyfakasztó és dühroham-kiváltó és egyszerűen csak tökéletes. A legjobb sorozat, amit valaha néztem, egy hétvége alatt, gyakorlatilag alvás nélkül zúztam végig a részeket és azóta már vagy nyolcszor néztem újra. A sztori: egy önimádó, bunkó és arrogáns plázatulaj véletlenül belebotlik egy jólelkű, szerény, nem túl szép ámde kőkemény kaszkadőrnőbe, aki alaposan helyre pakolja az egóját meg az elcseszett újgazdagi életét is, pár jól irányzott ütéssel. Csakhogy a sors fura játékaként a főszereplők egyszer csak testet cserélnek, amiből persze megannyi bonyodalom és hastájéki fájdalmakat okozó nevetőgörcs származik (a nézőben mindenképp). A színészek pokoli jól hozzák egymás karakterét a testcserénél.

Zenés összeállítás a sorozat legjobb jeleneteiből (főképp a testcsere utániakból).

Boys Over Flowers

Ez talán tényleg tipikusan nőknek való sorozat, bár egyik férfi ismerősömet is teljesen lekötötte, szóval bátran bele lehet vágni. Ez volt az első koreai sorozat, amit láttam, és ha nem is hagyott bennem akkora nyomot, mint a Secret Garden, azért nagyon jó kis darab. A sztori: a Shinhwa cégcsoport saját elit középsikolát működtet gazdagok gyerekeinek, akik nem csak felszínesek és idióták, de még rohadékok is, képesek a halálba kergetni a saját iskolatársaikat. A suli legmenőbb bandája az F4, akiket a Shinhwa örököse, Ku Dzsunphjo vezet. Na ő a legszemetebb, legirritálóbb, legnagyképűbb fickó a földön, akit legszívesebben leköpnél és jól megrugdosnál. Az egyik félig halálra vert gyereket egy szegény negyedben lakó mosodás csaj menti meg, amivel felhívja a figyelmet a suliban zajló korrupt és tarthatatlan állapotokra, a zendülést lecsillapítandó az igazgató ösztöndíjjal felveszi a kiscsajt a suliba. Persze nem ússza meg, hogy ne kerüljön az F4 útjába és bánjanak vele úgy, mint a kidobandó szeméttel. Az már csak hab a tortán, hogy Dzsunphjo jól bele is szeret az őt megvető leányzóba és hát nem könnyű meggyőzni a csajt, hogy bunkó gazdag pöcsből is válhat szerethető jófiú... Pláne ha közben a lány az említett pöcs legjobb barátjába szerelmes.

A sorozat betétdala összevágott jelentekkel. A dalt előadja az SS501 együttes.

IRIS

Na ez egy olyan sorozat, amit a pasik is komálni fognak, ugyanis full akció az egész. A sztori: a  legtitkosabb koreai titkos egység tagjai rájönnek, hogy egy fontos észak-koreai tudóst akar valaki eltenni láb alól, ezzel mintegy provokálva a háborút Észak- és Dél-Korea között. Miközben megpróbálják megakadályozni a merényletet, egy sokkal nagyobb nemzetközi összeesküvésbe keverednek. A sorozat egy részét Magyarországon forgatták!

Az IRIS angol nyelvű trailere.

Rooftop Prince

Egy sorozat, ami ötvözi a történelmi drámákat és a modern történeteket, méghozzá időutazással. Izgalmas és érdekes sorozat, szerethető karakterekkel. A sztori: a Csoszon-dinasztiabeli trónörökös herceg ifjú nejét tóba fulladva találják. A herceg sejti, hogy gyilkosság történt, ezért nyomozni kezd, három különös figurát bérel fel a gyilkos megtalálására: egy eunuchot, egy harcost és egy tudóst. Megpróbálják őket eltenni láb alól és menekülés közben egyszer csak a 21. századi Szöulba csöppennek, egy bonyolult életű leányzó tetőtéri lakásába, aki persze alaposan kiborul a középkori öltözékben megjelenő négy pasi láttán. A herceg sejti, hogy az időutazásuknak köze van a felesége halálához, és miközben megpróbálja megszokni a 21. századi életvitelt (ami számtalan humoros jelenet forrása), elkezd nyomozni is. A szálak a felesége 21. századi reinkarnációjánál futnak össze, akiről kiderül, hogy sokkal alattomosabb kis kígyó, mint képzelnénk. És a gonosz persze sosem jár egyedül.

Trailer helyett: a sorozat egyik legviccesebb jelenete

0 Tovább

Amit nem tudtál a Samsungról

Most, hogy a világsajtó tele van a Samsung és az Apple pereskedésével, talán ideje jobban megismerkedni a koreai óriással, ugyanis a Samsung sokkal több, mint egy mobilgyártó cég.

1. A Samsung 1938-ban alakult kis családi vállalatként és eredetileg tésztát gyártott. Csak a hatvanas években kezdett el az elektronikai ipar felé kacsintgatni.

2. A Samsung Electronics 2009-ben a világ első számú technológiaipari cége volt, idén a második az Apple mögött.

3. A Samsung csoportnak építőipari vállalata is van, ami többek között a világ legmagasabb épületét, a Burdzs Kalifát építette, de ők húzták fel a Petronas-ikertornyokat Malajziában és a Taipei 101 felhőkarcolót is.

4. A Samsungnak egy időben saját autógyára is volt, amit később megvett a Renault, de a járgányokat ma is Renault-Samsung néven forgalmazzák.

Renault-Samsung SM7. Fotó: Ceficefi, CC-BY-SA-3.0


5. Hajóépítéssel és nehézgépek gyártásával is foglalkozik.

6. The Shilla néven luxusszállodaláncot üzemeltet.

A The Shilla szálloda Csedzsu szigetén. Forrás: The Shilla


7. A Samsungnak hatalmas a befolyása Dél-Korea gazdaságára és politikai életére is. A cégcsoport bevételei a koreai GDP 20%-át teszik ki. Amikor 2008-ban a cég elnökét, I Gonhit letartóztatták adócsalás miatt, a bíró azzal mentette fel a börtönbüntetés alól, hogy túlságosan fontos a Samsung a koreai gazdaságnak ahhoz, hogy a teljhatalmú ura börtönbe menjen. Pénzbüntetést kapott és közmunkára ítélték.

8. Három felhőkarcolóból álló központját Szöulban egyszerűen csak Samsung Town néven ismerik. Amikor a Samsung ide költözött, a környék lakásárai az egekbe szöktek. A felhőkarcolók alatt földalatti bevásárlóközpont üzemel. 

Samsung Town. Fotó: Justin Howard, Flickr.

9. A Samsung termékei megfizethető árúak külföldön, és olcsóbbak, mint például az Apple, ezzel szemben Koreában igen borsos az áruk.

10. A Samsung "anyavállalata" az Everland, ami Korea legnagyobb élményparkját üzemelteti. Everland Ázsiában az 5. leglátogatottabb élménypark, a világon pedig a 12. 

Everland. Fotó: classcorner.com

0 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek