Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

2012 leggazdagabb emberei Koreában

Nyilván nem északról beszélünk. Íme a leggazdagabb koreaiak listája tavalyról, amit találjuk ki, ki vezet.

Dél-Korea leggazdagabb embere ugyan ki is lehetne, ha nem I Gonhi, a Samsung-megamogul, részvényeinek értéke körülbelül 11 milliárd dollár, amivel a világranglista szerény 95. helyén áll "csak". Az öregurat (70) egyébként egyszer már majdnem lecsukták adócsalásért, de aztán mégse, mert a Samsung túl értékes az országnak (a GDP 20%-át adja, egyedül), így inkább csak kapott egy csúnya pillantást a bírótól, meg némi zsebpénznyi büntetést.

Második helyen is egy csebolcég vezére áll - meglepetés - a Hyundai elnöke, Csong Monggu, aki szintén nem mai csirke már, de eléggé le van maradva golfpartnere mögött, neki csak 6 milliárd dollárra rúg a vagyona. Akárcsak I-t, őt is felmentette már a bíróság némi bírsággal börtön helyett.

A harmadik helyen kevéssel a papa mögött, mintegy 3 milliárd dollárral rostokol Csong Üszon, a Hyundai-vezér fia, a konglomerátum alelnöke. Nem tudom, de a doramákban a csebolörökösök általában szebb pasik, nem? Jó, hát mondjuk a papa se éppen egy Sean Connery.

Negyedik helyen zárt Szo Kjongbe, az Amorepacific kozmetikai cég vezére, mutatva, hogy valóban őrületes a kereslet a kozmetikumok iránt Koreában.

Az ötödik helyet Az SK Holdings csebolcég feje, Cshö Thevon kaparintotta meg.

A leggazdagabb koreai asszony természetesen a Samsungmogul felesége, Hong Rahi, aki valamivel több mint egymilliárd dollár értékű részvényeivel sógornőjét, a Shinsegae Group igazgatónőjét, I Mjonghit verte meg.

Hong Rahi

I Mjonghi

Felkerült a leggazdagabbak listájára a YG Entertainment kiadó tulaja, Jang Hjonszok is, aki tavaly lenyomta a rivális SM Entertainment évek óta első helyen ücsörgő I Szomanját, mint a leggazdagabb szórakoztatóipari mogul, részvényei kicsivel több mint 200 millió dollárt értek, amivel a lista 76. helyére került.

A leggazdagabb szórakoztatóipari mágnás Jang nem csak céget vezetni tud ügyesen, de a dalai is jók. Kevesen tudják róla, hogy egykoron a Seo Taiji & Boys együttes tagja volt, ők voltak azok, akik átírták a K-pop történelmét, tőlük számítják a K-pop új korszakát, a mai dalok sikerformátumát alkották meg, azóta is erre "gyártják" az összes K-pop-dalt. Persze ez jórészt Szo Thedzsi érdeme és nem Jangé, dehát mégiscsak egy banda voltak.


Források: Bloomberg.com, Koreatimes.co.kr

1 Tovább

Szilveszteri ajánló(nak ne nézd a fogát)

Unod a házibulit? Eleged van a pezsgőből? Herótot kapsz a szilveszteri tévénézéstől, és nem tudsz magaddal mihez kezdeni?



Szilveszteri progriajánló ala Xiaolongimnida



Filmek, amik tuti jól fognak esni ilyenkor:

A pofonok földje - kínai vígjáték Stephen Chowtól rengeteg vicces harcjelenettel

Baby and I - könnyed kikapcsolódás Jang Geun-seukkal és egy pokoli édes kisbabával

The Jackal is Coming - vígjáték egy elrabolt popsztárról és egy kétbalkezes bérgyilkosnőről Kim Jaejoonggal, sok nagyon perverz jelenettel.



Online nézhető cuccok:

Full House Take 2: könnyed popsorozat egy kiállhatatlan, mindenre allergiás szépfiú idolénekesről, önelégült csapattársáról és egy stylistnak álcázott hapkidómesternőről, 30 perces epizódokban. Magyar felirat bekapcsolható.

Secret Garden: egy bunkó milliárdos és egy kemény kaszkadőrnő muris testcseréje, ha még nem láttad ezt a sorozatot, kötelező még idén elkezdeni! Magyar felirat bekapcsolható.

200 Pounds Beauty: Történet egy énekesnőről, aki 200 kilósan nem kell senkinek, bezzeg mikor lefogy... Elérhető felirat: angol, német

The Sorcerer and the White Snake: Jet Li tavalyi fantasymozija, sok kungfuval, varázslattal és vicces kantoni szinkronnal, angol felirattal.

A Chinese Ghost Story
: amikor az egyszerű halandó természetfeletti lénybe szerelmes... Felirat: angol

Év végi K-pop-fesztiválok:

MBC Gayo Daejaejun: 1. rész, 2. rész
SBS Gayo Daejun: 1. rész, 2. rész, 3. rész

Popcornt betáraz, vigyázz, kész.....

0 Tovább

Ilyen volt 2012

Nem könnyű összegezni a 2012-es évet Ázsiában, hiszen annyi érdekes dolog történt, hogy kilométer hosszan lehetne listázni, de azért megpróbálom felsorolni azokat az eseményeket, amik ilyen vagy olyan módon jelentősnek minősülnek a maguk szegmensében, legyen az politika, tudomány vagy szórakoztatóipar.

Politika

A térség egyik legnagyobb politikai dilemmáját jelentette, hogy Észak-Korea kétszer is rakétát indított, állítása szerint műholdfelvitel céljából. Az áprilisi kísérlet kudarcba fulladt, decemberben azonban sikeresen föld körüli pályára állították az ország első műholdját, a Fényes Csillag 3-at. A kilövést több ország is rakétakísérletként értelmezte és aggodalommal figyelték.

Dél-Koreában decemberben megválasztották az első női elnököt, Pak Kunhjét.

Kínában tíz év után Hszi Csin-pinget választották a Kínai Kommunista Párt fejének, és ezzel valószínűleg ő veszi át az elnöki széket is Hu Csin-taótól 2013 márciusában.

Hszi Csin-ping

2012 a területi viták éve is volt Ázsiában, Japán és Kína a Szenkaku-szigetek fölött vitáztak, ismételten, miután Japán a maradék három szigetet is felvásárolta a szigetcsoportból azok magántulajdonosától, amivel heves tüntetéseket váltott ki Kínában. Közben Japán Dél-Koreával is ismét vitába keveredett a Dokdo/Takesima-szigetek tulajdonjogát illetően, miután I Mjongbak elnök látogatást tett az egyik szigeten. Japán visszahívta dél-koreai nagykövetét és a politikai elhidegülés még a popiparra is kihatott: a Japánban igen népszerű koreai popsztárok egyike sem léphet fel a jelentős japán zenei díjátadókon - ilyenre a K-pop szigetországbeli megjelenése óta nem volt példa.

Az év egyik legnagyobb botránya volt Kínában, hogy Po Hszi-laj ígéretes politikus sikeres ügyvédnő felesége, Ku Kaj-laj megmérgezett egy brit üzletembert. A krimibe illő politikai gyilkosság felforgatta Kínát és nagy visszhangot kapott nyugaton is. A nőt felfügesztett halálbüntetésre ítélték, Po politikai karrierjének pedig lőttek.

2012 októberében meghalt Kambodzsa egykori királya, többszörös miniszterelnöke, Norodom Sihanouk.

Tudomány és művészetek

Mo Jen kínai író kapta az irodalmi Nobel-díjat. Érdekesség, hogy a világhírű kínai rendező Csang Ji-mou (Hős, A repülő tőrök klánja, Az aranyvirág átka) első filmjét, a többszörös díjnyertes Vörös cirokmezőt Mo regényéből rendezte.

Tokióban megnyitották a közönség számára a világ legmagasabb szabadon álló tornyát, a 634 méter magas Tokyo Skytree-t. Ez a a világ második legmagasabb építménye a Burdzs Kalifa után.

Kínában elindult az ország első háromdimenziós televíziócsatornája.

Dél-Koreában felfedezték, hogy az érintőképernyők képesek lehetnek a jövőben laboratóriumi tesztek elvégzésére, mivel felismertethetőek velük a rájuk helyezett DNS-minták.

Japán tudósok őssejtből pici, működő emberi májat növesztettek laboratóriumi körülmények között.

Az LG Electronics bemutatta a világ legnagyobb UHDTV televízióját.

Japán kutatóknak sikerül a világ leggyorsabb adatközlését véghezvinni, 1 petabit/szekundum sebességgel: ez körülbelül 5000 HDTV videó küldésével arányos másodpercenként.

A Toyota megkezdi egy házi robot fejlesztését, ami idős emberek ápolásában játszhat majd szerepet.

Peking és Kanton között üzembe helyzeték a világ leghoszabb nagysebességű vasútvonalát Kínában.

Júniusban Kína belépett az űrben állandó űrállomást üzemeltető nemzetek közé, harmadikként az USA és Oroszország után. A Sencsou-9 program keretében Kína első női űrhajósa is útnak indult.

Az első kínai űrhajósnő, Liu Jang

Szórakoztatóipar

2012 izgalmas év volt a szórakoztatóiparban. Soha nem látott mértékben kezdték el elözönleni a világot a koreai popsztárok, miközben a filmipar pár igen fontos filmet is letett az asztalra.

Az év legnagyobb szenzációjaként meghódította a világot Psy, a köpcös koreai rapper, funkys nótájával a Gangnam Style-lal, ami rögtön két Guinness-rekordot is bezsebelt, mint minden idők legtöbbet lájkolt és legtöbbet megtekintett YouTube-videója, immáron több mint egymilliárd megtekintéssel magasan verve az összes többi előadót a világon.

A K-popnak mozgalmas éve volt idén. Több együttes is világkörüli turnét tartott, köztük a Bigbang, a 2NE1 és a JYJ-s Junsu. Az Epik High hosszú szünet után új albummal jelentkezett, G-Dragon átlépte az egymillió Twitter-követőt, alig pár hónappal azután, hogy csatlakozott a platformhoz, miközben a már több mint egymilliós rajongóbázissal rendelkező Hero Jaejoong törölte magát, mert feltörték az accountját. Hatalmas skandallum volt az ifjú IU és a Super Junioros Eunhyuk véletlenül Twitterre posztolt közös pizsamás fényképe, ahogy Hwayoung kiebrudalása a T-ara együttesből is. A Bigbanges Seungri Japánban keveredett szexskandallumba, a rajongók pedig sírva vettek búcsút a Super Junior vezérétől, Leetuktól, aki bevonult a seregbe. Az év a komoly botrányoktól sem volt mentes, az Open World Entertainment vezérigazgatóját lecsukták a gyakornokok szexuális molesztálása miatt. 2012 a K-pop éve volt Japánban, ahol több rekord is megdőlt. Ebben az évben a YouTube megkezdte az élő K-pop-koncert-közvetítéseit. Az év egyik meglepetése volt az indie banda Busker Busker őrületes sikere a slágerlistákon.

Leetuk bevonult


A K-drámák világában számos igen sikeres sorozatot mutattak be, ezek közé tartozott a Kínában is őrületes sikert arató Rooftop Prince, ami véglegesen a sorozatszupersztárok sorába emelte Park Yoochunt a JYJ együttesből. Ugyancsak nagy siker volt az Arang and the Magistrate, a Bridal Mask, a The King 2 Hearts, a The Innocent Man, a Moon Embracing the Sun és a My Daughter Seoyoung. A 2012-es év legnagyobb koreai filmes sikere a Pietà volt, amely Arany Oroszlán-díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon. Nem mellékesen pedig a viki.com streaming oldal mérföldkőnek számító megállapodást írt alá az SBS csatornával a sorozataik európai lejátszására. Ezzel a csatorna minden műsora elérhetővé vált Európában, többek között magyar nyelven is.



Az év egyik legviccesebb drámajelenete a Rooftop Prince-ből

A kínai filmek világában a legsikerebbnek a Painted Skin: The Resurrection bizonyult, mintegy 115 millió dolláros bevétellel. Az 58 éves Jackie Chan a Chinese Zodiac-kal tért vissza a mozivászonra, melyet maga rendezett. Februárban a Berlini Filmfesztiválon is bemutatták a legendás Tsui Hark 3D-s vuhsziáját, a The Flying Swords of Dragon Gate-et, Jet Li főszereplésével.

A japán slágerlistákat 2012-ben többek között a SMAP, Arashi, az AKB48, a KAT-TUN és a NEWS uralta.


Az én kedvenc momentumaim 2012-ben

Szigorúan szubjektív alapon:

  • Megjelent a Bigbang Alive című zseniális albuma. 
  • Halálra röhögtem magam a Rooftop Prince és a Full House Take 2 sorozatokon.
  • Felfedeztem magamnak a JYJ-t és a TVXQ-t.
  • Nyolc kiemelt cikket írtam a Wikipédiára, többek között Hongkongról, a K-popról, a koreai hullámról, két koreai sorozatról és a csebolokról; három további cikk pedig épp kiemelésen csücsül, az egyik közülük a hangul
  • Elkezdtem koreaiul tanulni.
  • Elkezdtem koreai, kínai és japán ételeket főzni otthon, a család legnagyobb rettegésére, csak hogy aztán elkezdjék imádni az ázsiai konyhát.
  • Elindult a Xiaolongimnida blog és öt hónap alatt 500-an csatlakoztak a Facebook-on. Köszönöm az érdeklődést!


A 2012-es év legjobb K-pop-slágerei


(Megjegyzés: mivel továbbra sem tudok kommentelni a postr-ön, minden kommentre a Facebookon válaszolok.)

0 Tovább

A legjobb japán pasik

Előítéleteket félretesz és nem röhög! Japánban igenis vannak jó pasik, mint azt sok olvasóm bizonygatta a Facebookon, úgyhogy felvettem a hétmérföldes Google-csizmámat és körülnéztem pasifronton Japánban.

Kamenasi Kazuja

A KAT-TUN nevű popbanda énekese, meg persze színész. 1986-os születésű.

Jamasita Tomohisza (YamaPi)

1985-ben született, idolénekes és színész.

Miura Haruma

Ő elég fiatalka, 1990-es, énekes és színész.

Kanesiro Takesi

Nos, ő már érett férfi, 1973-as. És hát félig kínai, de elnézzük neki, mégiscsak japán a neve.

Miyavi

A gitárzseni 1981-ben született és félig koreai, ami látszik is rajta. A félvérek valahogy mindig nagyon szépre sikerülnek és Miyavi sem kivétel. Egyébként két gyönyörű kislány papája.

Gackt

Ő se mai csirke már, de azért sok nő összegyűrné vele a lepedőjét. A rockzenészek amúgy is szexik.

Nisikido Rjó

'84-es énekes és színész.

Mizusima Hiro

Szintén 1984-es színész.

Egyáltalán nem is rossz felhozatal, hm?

0 Tovább

Az év legjobb kínai albuma

Sokat kellett várni rá, de végre itt van. Tavaly Jay Chou igencsak megosztotta a hallgatóságot az Exclamation Mark című albumával, ami lássuk be, karrierje mélypontjának tekinthető. Félő volt, hogy a mandopop koronázott királya örökre lerombolta évtizedes munkásságával téglánként rakosgatott ragyogó renoméját és elkönyvelik egy idióta nagy gyereknek. Félve vártam hát idei nagylemezét, és íme, fültől-fülig vigyorral jelenthetem, a király nem ment sehova! Jay Chou ismét csak bizonyította, hogy miért is tartják zenei zseninek. Lehetnek mindenféle fura szokásai, és bármilyen arrogánsan is kommentelget néha, nem lehet elvitatni tőle, hogy több mint egy évtizede trónol a mandopop világában, és nem úgy néz ki, hogy bárki elvehetné tőle a koronát.

Térjünk a lényegre. December 28-án megjelent Opus 12 című lemeze, ami tizenkét éves zenei pályafutásának 12. nagylemeze, ami 2012 12. havában jelent meg 12 dallal (számmisztikusok most vigyoroghatnak). A lemez mondhatni klasszikus Jay-remekmű, a már hagyományosnak tekinthető zhongguo feng (kínai szél) dalok mellett helyet kapott pár bulis-aranyos és eredeti nóta is. A dalszövegek nagy része most is Vincent Fang munkája. A zene Jaytől megszokott módon kifinomult, sok-sok zongorával, vonósok hadával és persze kínai népi hangszerekkel fűszerezve. Nem állítom, hogy bármelyik dalban felülmúlta volna önmagát, de mondjuk úgy, hogy sikerült megtartania a tőle elvárt szintet. Kellemesek a dalok, és több olyan is van köztük, amit már most fel fogok pakolni a K-poppal tömött lejátszómra.

Kedvencek

Gong gong pian tou tong (Kung kung pien tou tung; A fejfájós eunuch)

Bár egyik dalnak sincs még meg az angol fordítása, de maga a videoklip így is nagyon szórakoztató. Előjön Jay "gyermeteg" énje, de szerencsére nem a ciki hanem a vicces szinten. A dal az abszolút kedvencem az albumról, olyan kis ... szórakoztató.

Sha Xiao (Sa hsziao; Kuncogás)

Ez a duett Cindy Yennel nagyon jól sikerült. Kicsit elektronika-alapú középtempójú kis balladaszerűség (igen, tudom, ennek semmi értelme, de ha egyszer az na).

Bi Jiao Da De Da Ti Qin (Pi csiao ta tö ta ti csin; Valamicskével nagyobb cselló)

Igen, ez a címe. Jaynél nem ritka az ilyesmi. Ez a dal totál idióta :) És nagyon szeretnivaló. Van benne cselló (hamár ez a címe), meg bocibúgás és csirkekotkodálás is, az egésznek meg olyan 20-as évek bárhangulata van. Zseniális. Duett Lara Veroninnal és Gary Yanggal, akik mindketten Jay saját kiadójánál, a JVR Musicnál vannak. (Update: a YinYueTai-on videoklipet is találtam hozzá, youtube-on még nincs fenn, friss, ropogós!)

Na Li Dou Shi Ni (Na li tou si ni; Mindenütt te vagy)

Ez a dal abba a kategóriába tartozik, amit én csak úgy hívok, a "grandiózus ballada". Jay mestere a műfajnak, a zongora gyönyörű, a rockos gitáralap pedig külön érdekessé teszi a dalt. Jay nem egy kvalifikált énekes, és néha túlfeszíti a hangszálait a dalban, de még így is imádom, ez egy piszkosul jó kis dal lett.

Ai Ni Mei Cha (Aj ni mej csa; Nincs különbség abban, ahogy szeretlek)

Újabb grandiózus ballada, rockgitárral, vonósokkal és ötletes óraketyegéssel a háttérben. Szeretem, ahogy Jay mindenféle hétköznapi "zajokat" is bevon a zeneszerzésbe. Kreatív. :) A magas hangoknál néha felszisszentem, de ettől függetlenül is - wow.

Hong Chen Ke Zhan (Hung csen ko csan; Vöröshomok Fogadó)

A klasszikus Jay-féle zhongguo feng (csungguo feng)-dal, kínai népi hangszerekkel és persze paszoló tematikájú videóval, amolyan Ji hua tai (Csi hua taj)-másolat, de azért tetszik.

A többi dal sem rossz, de nekem ezek az abszolút kedvenceim az albumról. 12-ből hat nagyon betalált nálam, ez már egy jó arány.

10/8-as értékelést kap az Opus 12 a skálámon, a Jay-albumok között pedig harmadik helyen áll nálam a Fantasy és a Ye Hui-mei után.

(Megjegyzés: mivel továbbra sem tudok kommentelni a postr-ön, minden kommentre a Facebookon válaszolok.)

1 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek