Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Élet Psy előtt és után: K-pop érdekességek és rekordok

Bár a világ legsikeresebb popalbuma címet még mindig Michael Jackson birtokolja, azért a K-popnak sem kell szégyenkeznie. Számos dologban rekordokat döntöget, és már jóval PSY előtt is letettek pár igen érdekes dolgot az asztalra a koreaiak, bár nyilván a Gangnam Style által felállított rekordokkal egyelőre egyik sem versenghet. Jöjjön pár érdekesség a K-pop világából.

A rekorderek rekordere

Talán egyetlen K-pop-együttes sem tudhat magáénak annyi rekordot, mint a TVXQ. Kétszeres Guinness-rekorderek, 2008-ban a rajongói klubjuk, a Cassiopeia lett a világ legtöbb tagot számláló hivatalos rajongói klubja, 800 000 regisztrált taggal. Emellett a fiúk lettek a világ legtöbbet fotózott hírességei. Bizony! Ha ez nem lenne elég, ők az első nemzetközi előadó, akiknek nyolc kislemezük vezette a japán slágerlistákat, és a legtöbb kislemezeladással is ők bírnak külföldi előadó tekintetében. Ezen felül ők voltak az első koreai banda, akik megtöltötték a presztízses Tokyo Dome-ot (50 ezer fő). Mirotic című albumuk az elmúlt tíz év legsikeresebb koreai lemeze, több mint 600 000 eladott példánnyal. Rising Sun című daluk pedig szerepelt a Halálos iram című amerikai filmben is. Egyébként.

Az első világkörüli turné

A K-pop történetében az első szólóelőadó, aki világkörüli turnéra mehetett, Xiah Junsu volt. Junsu egy másik rekordot is magáénak tudhat, 2012-es Tarantallegra című lemeze minden idők legsikeresebb szólólemeze Koreában, mindezt úgy, hogy semmilyen televíziós műsorban nem lépett fel vele. Ezen felül az énekes musicaldebütálása óta a legtöbb nézőt színházba vonzó musicalszínész hazájában.



A legnagyobb európai koncert

A K-pop valaha adott legnagyobb európai koncertje a Big Bang nevéhez fűződik. A srácok most decemberben kétszer töltötték meg csordultig a londoni Wembley Arénát, összesen 24 ezer fő előtt lépnek fel, ami a legnagyobb nézőközönség Európában a K-pop történelmében. Világkörüli turnéjukat egyébként összesen több mint 800 000 fő nézte végig, ebből 200 000 a Tokyo Dome-ban. Ez jelenleg a legnagyobb nézőszámú világkörüli turné K-pop-előadótól. Alive című középlemezük volt az első koreai nyelvű album, ami felkerült az amerikai Billboard toplistájára, úgy, hogy egyáltalán meg sem jelent az Államokban, az iTunes-eladási adatokkal érte el ezt a mérföldkövet. Ezen felül ők voltak az MTV Europe Music Awards történelmének első ázsiai díjazottjai a Legjobb nemzetközi előadó kategóriában, kiütve Britney Spearst a nyeregből.

Az első koreaiak Amerikában

Nem Psy az első koreai, aki megvetette a lábát Amerikában, bár tény, hogy jó ideje csak neki sikerült. A leges-legelső koreai együttes, akik lemezt adtak ki az Államokban, a The Kim Sisters trió volt 1959-ben. Meghódították Las Vegast, sőt az amerikai tévéshowkat is, többször vendégeskedtek Ed Sullivan tévéshowjában. Az egyik Kim-lánynak egyébként magyar zenész a férje és Budapesten él.

Gazdaságilag is kifizetődő

A koreai hullám őrületes évet zárt, idén több mint tízmilliárd dollárt kaszált Korea a szórakoztatóipara exportjából. Japánban, ahol az a tendencia, hogy egyre kevesebb zenei album fogy, a K-pop lemezekből egyre többet és többet adnak el. Tavaly 300 millió dollár értékben adtak el itt K-pop-cuccokat.

A Milliomosok

Japánban ezidáig három előadónak sikerült a Japán Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAJ) "Milliós" minősítését elnyernie: BoA, a Girl's Generation és a KARA együttes mondhatja el magáról, hogy egy-egy albuma több mint egymillió példányban fogyott. Valahogy, úgy tűnik, ezt a piacot a csajok uralják.

Kara együttes

Ess, eső, ess!

A férfi, aki maga mögé utasította a világot a Time magazin Az év legbefolyásosabb embere választásán, akinek albumai milliós példányszámban fogynak, és aki az első, főszerepet kapott koreai színész lett Hollywoodban. Rain meghódította Kínát, Japánt és Ázsia számos régióját, és színészként legalább annyira elismert, mint énekesként. Ázsia egyik legjobb táncosának tartják, és egyébként rendkívül inspiráló a története: külseje miatt számtalanszor elutasították, édesanyja azért halt meg, mert a családnak nem volt pénze a kórházi kezelésekre. Háttértáncosból küzdötte fel magát, A nindzsagyilkos című filmnek köszönhetően pedig világszerte omlani kezdtek a nők tökéletes testéért.

Mert rúdtáncolni tudni kell.

0 Tovább

Világító cseresznyevirág-szirmok Japánban

A japánok már milliószor bizonyították, hogy ha kreatív technológiáról van szó, akkor egyszerűen nincs kihívójuk. Cseresznyevirág-halom a tél közepén? No problem!

Mie prefektúra Kuvana városában a Nabana no szato botanikus kert november végétől márciusig elképesztő díszkivilágítást kap. Több millió apró ledlámpácskából hihetetlen élményt varázsolnak. Ráadásul a lederdőt napkollektorok segítségével működtetik, tehát abszolút környezetbarát a varázslat. Így lehet a tél közepén cseresznyevirág-alagutat építeni.

A Fényalagút 2006 óta látványosság a botanikus kertben, 1,2 millió virág alakú ledlámpácskából áll.

Mesterséges ledszivárvány

Itt található Japán legnagyobb kivilágított vízi látványossága is: 120 méter hosszú.

A Fudzsi-hegy is életre kel

A botanikus kert egyébként (és nyilván nem télen)

Hivatalos honlap

0 Tovább

Tíz érdekesség Tajvanról

Tajvanról nem igazán ugrik be semmi kézzel fogható az embereknek, legfeljebb a Made in Taiwan felirat az egyes szórakoztató-elektronikai kütyük hátoldalán, mert azt azért a többség nagyjából tudja, hogy például az Asus, a D-Link, a HTC, a Ulead és az Acer is tajvani márkák. Ez a kis, levél alakú sziget Kínától nem messze azonban sokkal érdekesebb hely, mint hinnénk.

1. Tajvan de facto állam, Kína nem ismeri el önállónak és továbbra is tartományként kezeli, annak ellenére, hogy a Népköztársaság sosem tette a lábát a szigetre. Mindösszesen csak 23 ország ismeri el önálló államnak, ezek egyike például a Vatikán. Saját hivatalos neve Kínai Köztársaság, saját pénzneme van, a tajvani dollár, és persze saját politikai rendszere, önálló gazdasága, hadereje.

2. Tajvan szigetén eredetileg ausztronéz őslakosok éltek, az ő számuk ma a 22 milliós lakosságnak csupán 2%-a. A han kínaiak az 1600-as években telepedtek meg a szigeten, bár sokáig nem nagyon érdekelte komolyan őket, mert jelentéktelen kis pacának vélték a térképen.

3. Tajvan a kínaiak előtt spanyol, illetve holland gyarmat volt, rövid ideig. A szigetet sokáig Formosa néven ismerték, ami az Ilha Formosa, "szép sziget" szerkezetből származik, a sziget mellett elhajózó spanyolok nevezték el így.

4. Tajvan ötven évig volt a Japán Birodalom része, 1895 és 1945 között, az időszak nem múlt el nyomtalanul, a japán hatás érezhető például az építészeten és a gasztronómián is.

5. Az 1970-es években Japán után a második leggyorsabban fejlődő ázsiai állam volt, az "ázsiai tigrisek" közé számítják.

6. A Taipei 101 toronyház 2004-es átadásakor a világ legmagasabb épülete volt. A felhőkarcoló különleges felépítésű, kilengését egy 725 tonnás gömb szabályozza, ami a 88. emeleten található. A felhőkarcoló ugyanis földrengésveszélyes zónában található, ráadásul Tajpejt gyakran sújtják orkán erejű szelek.

7. Tajvan a mandarin nyelvű popzene (mandopop) fellegvára, innen származnak a stílus legnagyobb nevei, mint Jay Chou vagy Jolin Tsai.

Jolin Tsai: Honey Trap



8. Tajvannak Ang Lee személyében Oscar-díjas filmrendezője is van, aki Túl a barátságon című amerikai filmjéért kapta meg a legjobb rendezőnek járó szobrocskát. De ő rendezte minden idők legsikeresebb kínai nyelvű filmjét, a Tigris és sárkányt is, mely négy Oscart vihetett haza.

9. Jellegzetes tajvani étel az osztrigaomlett, és igazi italkülönlegesség a buborékos tea, amit nálunk is lehet kapni Bubble Tea néven, például az egyik budapesti bevásárlóközpontban, és ausztrál/new-yorki teaként reklámozzák, holott a franchise valójában tajvani eredetű. Maga az ital is tajvani találmány.

10. A Nemzeti Palotamúzeum a világ egyik legnagyobb kínai műtárgygyűjteményével rendelkezik, olyan sokkal, hogy 12 év kell ahhoz, hogy mindet kiállíthassák, ha évente 60 ezer darabot mutatnak be. A legrégebbi tárgyaik 5000 évesek.

0 Tovább

2012 legjobb K-pop-slágerei

A 2012-es év rendkívül produktív volt a K-pop-ban (átlagban 50! új album egy hónapban, ez több mint 600 lemez az év folyamán, és akkor a dalok számáról nem beszéltünk) és számos igen-igen jó dal született, amik simán verik bármelyik amerikai slágert. Épp itt az ideje, hogy a K-pop végre teret nyerjen a mainstream médiában, Psy-jal idén elkezdődött a hullám tetőzése. Igen, kétkedők, akármennyire is "megcsinált" és "előregyártott" a K-pop, semmivel sem rosszabbak a dalok, mint amiket az amcsik énekelnek manapság. Sőt!

Ezek itt a 2012 év terméséből az én személyes kedvenceim. Szubjektív lista, tehát a "jaj XY miért nincs rajta" kommenteknek sok értelme nincsen. Viszont jól lehet szórakozni, mert én főképp a pörgős nótákat bírom. Sorrendet nem állítok, mindegyik dalt bírom nagyon.

Tudom, hogy itthon is sok "zenekritikus" szidja a K-popot, ezért kikívánkozik belőlem ez: a jó zene nem az, ami mindenféle zenei szabályokat követ. Nem az alapján ítélem meg a dalokat, hogy vajon beethoveni zsenialitással készült-e. Szerintem a jó dal az, ami megmozdít benned valami érzelmet. Ha jól érzed magad tőle, felpezsdíti a véred, táncra késztet, endorfint szabadít fel, vagy éppen megnyugtat, ha ideges vagy, vagy megríkat ha olyan kedved - az JÓ DAL. Engem nem érdekelnek az úgynevezett "zenei kritikusok", akik fanyalognak, hogy a K-pop-dalok túl eklektikusak, túl europop, túl ez, túl az. A zene akkor jó, ha boldoggá tesz a hallgatása. Tök mindegy, hogy Beethoven írta vagy a sarki fűszeres.

Vigyázat, megalista!

TVXQ - Humanoids

Attól függetlenül, hogy haragszom rájuk amiért cserben hagyták a JYJ-t és valami megmagyarázhatatlan módon ragaszkodnak ehhez a szemét kiadóhoz, a TVXQ kétségtelenül az év legnagyobb slágereinek egyik előadója, és ez a dal nagyon ott van a szeren. Jó kis nóta, na.

Lee Hi - 1234

Az év új felfedezettje, a K-Pop Star tehetségkutató második helyezettje (szerintem simán nyerhetett volna, sokkal érdekesebb a hangja, mint a csajnak, aki nyert), egy igazi tehetség. Még csak 16 éves, de a hangjától máris taccson van fél Korea. Nagyon érett és erős hangja van, gazdag hangszíne és ez a retro műfaj kifejezetten jól áll neki. És ez a dal is naggggyon ütős.

Miss A - Touch

Ritkán hallgatok lánybandákat, mert a dalok többsége nagyon egymásra hajaz, és őszintén mondom, hogy nem tudom megkülönböztetni a lányok énekhangjait egymástól a különböző együttesekben. (Az "egy kaptafa" esete). Nagy ritkán azonban egy-két dal meg szokott fogni, mint ez is itt.

Bigbang - Blue

A Bigbangnek idén gyakorlatilag mindegyik kislemeze őrületes sláger volt, és bár mások a Bad Boyt vagy a Fantastic Babyt listáznák, és bár az album minden dalát imádom, mégis a Blue-ra esett a választásom. Annyira jól harmonizál a hangjuk, GD rappje és az egész dal hangulata egyszerűen tökéletes. Nem a Bigbangtől megszokott stílus, és pont ezért bírom őket nagyon: mindig be mernek vállalni valami mást, valamit, amit a többiek nem tudnak. És végre Seungri is bizonyít, hogy igenis tud énekelni.

Infinite - The Chaser

Az egyik olyan dal, amit rongyosra hallgatok naponta többször, imádom a 80-as évek szintipop-utalásait a zenében! Nagyon jól összehozták a hangzást, a vokált, és hát a refréntől egyszerűen lehetetlen szabadulni. Kiváló kis nóta az utálatos mosogatás vigyorogva táncolós elvégzéséhez, miközben a család kigúvadt szemekkel bámulja, ahogy az ember lánya önfeledten rázza a mosogatórongyot. Komolyan.

MBLAQ - This is War

Az MBLAQ keményen küzd, hogy levetkőzze a "Rain papa kisfiai" jelzőt, és jó úton haladnak. Kezdik megtalálni a saját stílusukat, és ez a dal bár januári, végigkísérte az egész évemet, letörölhetetlen a lejátszási listámról. Mert egyszerűen piszkosul jó.

BAP - Warrior

Az idén több igen ígéretes újoncka is érkezett a K-pop-palettára, és a BAP az egyik, akikben sok fantázia van, bár eleinte nem nagyon jött be az egyenkinézetük (most komolyan, miért kell mindegyiknek szőkének lennie?).  A dal kellően kemény és játékos egyszerre.

Block B - Nillili Mambo

A srácok a februári thaiföldi skandallum után erős visszatérést produkáltak, ez a dal az egyik abszolút kedvencem idén. A videója külön őrületesen jó. Az egyetlen, hogy akárhányszor hallgatom őket, állandóan olyan, mintha TOP-t hallanám a Bigbangből, P.O. hangja ugyanis gyakorlatilag egy az egyben TOP. De hogy ez a dal milyen pokoli jó, szavakkal nem lehet elmondani! Ráadásul, ezek a srácok maguk írják a dalaikat, szóval le a kalappal.

Psy - Gangnam Style

Unalomig játszott már és biztos, hogy már mindenkinek elege van belőle, de hát az év egyik legnagyobb slágere volt, és jelentem, én már akkor táncoltam rá, amikor a világ többi részén még senkinek fogalma sem volt arról, ki ez a csóka.

Epik High ft. Park Bom - Up

Az Epik High idén tért vissza egy nagyon jó kis albummal, s talán nem szenteltek nekik annyi figyelmet, mint az idolegyütteseknek, nagyon jók a dalaik. Az én kedvencem az UP, ami nagyon-nagyon jól sikerült, igazi bulizós kis nóta és Bommie megint kiereszti a pacsirtahangját.

G-Dragon - Crayon

Az év legdilinyósabb K-pop-videójához dilinyós dal dukál az egyik legőrültebb K-pop-sztártól, aki fütyül a társadalom elvárásaira. Igazi particucc, és ha már a K-popot általában nem hallgató húgom is hozzátapad a Youtube-hoz miatta, az már jelent valamit. "Why so serious?" - bizony, tessék eldobni a konvenciókat és óóóriásit fejrázva bulizni erre az őrületre! SWAG! Mellesleg GD "One of a Kind" minialbumának többi dala is szédítően jó. Hát nem hiába ez egyik legtehetségesebb dalszerző őkigyelme.

Junsu - Tarantallegra

A K-pop-dalok között van egy réteg, amit én csak úgy hívok, a "ránövős dal". Ezek először nem tetszenek. Aztán meghallgatod még párszor, és soha többé nem kerül le a kedvenceid listájáról. A Tarantallegra is ilyen, először nem jött be. Aztán más vonalról totálisan beleszerettem Junsuba, és adtam még egy esélyt a nótának. Minél többet nézi az ember ezt a videót, a dal annál jobb és jobb lesz. Őrület. Arról nem is beszélve, hogy - ahogy az angolok mondanák - I'm a sucker for good dancers (megőrülök a jó táncosokért. És itt nem a csajokat értem, csak mielőtt bárki félreértené).

Baek Jiyoung - Good Boy

Megint egy olyan dal, ami nem kapott elég figyelmet, talán mert a hölgy már nem éppen idolkorú. Pedig milyen jó kis dance-track!

BtoB - Insane

Egy újabb újoncnóta, ami levakarhatatlan az mp3-asomról. Egyszerűen jó, a refrénje különösen. Muszáj ennyire fiatalnak lenniük? :)

Spica - Painkiller

Meglepően jó új lánybanda. Nagyon impresszív az énekhangjuk, ezért figyeltem fel rájuk. Nem olvadnak össze cukisággá, mint a lányegyüttesek többsége, és a dal nagyon-nagyon-nagyon addiktív.

Shinee - Sherlock

Bevallom én nem vagyok egy nagy Shinee-rajongó, a legtöbb daluk nem jön be, az egész stílusuk sem. Ez a dal viszon OHMYGOD. Egyszerűen OHMYGOD. Nem véletlenül volt az év egyik legnagyobb slágere.

EXO-K - Mama

Az idióta szövege ellenére ("Careless, careless, shoot anonymous, anonymous, heartless, mindless, no wanna care about me" --- komolyan ez WTF?!) a dal maga jó, csak nem kell figyelni a szövegére. :) Meg arra, hogy állandóan azt hallom ki az egyik sorból, hogy "ingyombingyom"... (sóhaj).

Ailee - Heaven

A hang, aki kenterbe veri Beyoncét és társait. Pillanatok alatt sztár lett, elnyert minden újonc-díjat, amit lehetett és valóban fantasztikus a hangja. A dal pedig azon kevés balladák közé tartozik, amik idén felkerültek a kedvenceim közé. Mert egyszerűen nagyon jó hallgatni a leányzó hangját.

T-ara - Lovey Dovey

Egy cuki happy-go-funny dalocska - zombis videóval (újabb K-pop WTF-momentum). Ezek a csajok valamiért nagyon szeretik a hosszú videókat. Az eredeti verzió 20 perces...

TaeTiSeo - Twinkle

A Girls' Generation alcsoportja (vagy minek nevezzük ezeket magyarul) 126. helyen landolt az amerikai Billboard-toplistán ezzel a dallal, úgy, hogy meg se jelent Amerikában hivatalosan (előttük a Bigbang volt az első, akik így felkerültek a Billboardra). Tudom, én nem szeretem az SNSD-t. Nem is. Ez a dal a fülembe mászott a Ma Boy című sorozatnak köszönhetően. Jó lett, na nincs ezen mit szépíteni.

CN Blue - Still in love

Az idolbanda, akik nem idolbanda - ööö szóval értitek. Merthogy ők nem a táncikálós-vetkőzős irányvonalat képviselik, hanem hangszeres együttes, rockosabb vonulattal és ez a dal nagyon jó, ó igen.

Beast - Beautiful Night

A "bestiális" srácok totális 360 fokos fordulatot vettek, mert itt sokkal inkább funkysak, mint bestiálisak. Emlékszem még az első videóra, amit láttam tőlük, a Breath-re, na hát ahhoz képest ez mintha nem is a Beast lenne. Ez azonban nem változtat azon, hogy ez a dal jóóó.

Még több K-pop a YouTube külön csatornáján

Mindenkinek jó videózást a karácsonyfa alá, Kellemes Ünnepeket kívánok!

1 Tovább

Koreai karácsony

Kelet-Ázsiában általában nem ünneplik a karácsonyt, bár nagyobb városokban a nyugatról mintázott díszkivilágítás és dekoráció megszokott dolog manapság. Dél-Korea az egyetlen ország a térségben, ahol a karácsony hivatalos ünnepnap (szabadnap), igaz, csak egy nap, 26-án már mindenkinek menni kell dolgozni, meg suliba. Arrafelé a kínai újévnek van nagyobb szerepe, és a karácsony is picit más, mint nyugaton.

Először is, Koreában a karácsony nem családi ünnep (az az újév), hanem a szerelmesek romantikus ünnepe. Karácsonyfát otthon leginkább csak a keresztények állítanak, a fiatalok ilyenkor kint töltik az ünnepeket a kedvesükkel. Persze egyedülállók és családosok is találnak maguknak programot ilyenkor.

Amellett, hogy Szöul ilyenkor fényárban úszik, akárcsak bármelyik nyugati nagyváros, az éttermek és szállodák karácsonyi specialitásokat kínálnak. Kevesen töltik otthon a karácsony estét errefelé, nem úgy, mint nálunk, ahol meghitt családi ünnepnek számít. Az ajándékozás is kicsit más, a legtöbben nem adnak és nem is kérnek nagy, flancos ajándékokat (nemigen látunk embereket hitelért rohanni LCD tévéhez a fa alá...), kisebb ajándékok, karácsonyi torta, esetleg a már újévkor is jól bevált pénzes tasakocska dívik.

Bizony, karácsonyi torta. Míg Amerikában a töltött pulyka járja, nálunk meg a halászlé vagy a töltött káposzta, Koreában karácsonyi tortát rendelnek ajándékba.

Egyébként a karácsony koreaiul 성탄절 szongthandzsol, a télapó pedig 산타 할아버지 Szanta harabodzsi (Santa nagyapó), aki a nyugati szokásoktól eltérően akár kéket is viselhet, meg hagyományos koreai kalapot.

Karácsonyi torta

Karácsonyi jégkrémtorta a népszerű Baskin Robbinstól

Még több karácsonyitorta-kép itt.

Karácsony Szöulban:

Christmas Lights Seoul Korea

Christmas Lights Seoul Korea

Seoul Christmas lights show at Cheonggyechon

(Képek: Mjohn, Buhaykorea, Daniel Jung)

És persze a K-pop-sztárok se maradnak ki a jóból:

Még több karácsonyi K-pop-sláger itt

0 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek