A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Sokat kellett várni rá, de végre itt van. Tavaly Jay Chou igencsak megosztotta a hallgatóságot az Exclamation Mark című albumával, ami lássuk be, karrierje mélypontjának tekinthető. Félő volt, hogy a mandopop koronázott királya örökre lerombolta évtizedes munkásságával téglánként rakosgatott ragyogó renoméját és elkönyvelik egy idióta nagy gyereknek. Félve vártam hát idei nagylemezét, és íme, fültől-fülig vigyorral jelenthetem, a király nem ment sehova! Jay Chou ismét csak bizonyította, hogy miért is tartják zenei zseninek. Lehetnek mindenféle fura szokásai, és bármilyen arrogánsan is kommentelget néha, nem lehet elvitatni tőle, hogy több mint egy évtizede trónol a mandopop világában, és nem úgy néz ki, hogy bárki elvehetné tőle a koronát.
Térjünk a lényegre. December 28-án megjelent Opus 12 című lemeze, ami tizenkét éves zenei pályafutásának 12. nagylemeze, ami 2012 12. havában jelent meg 12 dallal (számmisztikusok most vigyoroghatnak). A lemez mondhatni klasszikus Jay-remekmű, a már hagyományosnak tekinthető zhongguo feng (kínai szél) dalok mellett helyet kapott pár bulis-aranyos és eredeti nóta is. A dalszövegek nagy része most is Vincent Fang munkája. A zene Jaytől megszokott módon kifinomult, sok-sok zongorával, vonósok hadával és persze kínai népi hangszerekkel fűszerezve. Nem állítom, hogy bármelyik dalban felülmúlta volna önmagát, de mondjuk úgy, hogy sikerült megtartania a tőle elvárt szintet. Kellemesek a dalok, és több olyan is van köztük, amit már most fel fogok pakolni a K-poppal tömött lejátszómra.
Kedvencek
Gong gong pian tou tong (Kung kung pien tou tung; A fejfájós eunuch)
Bár egyik dalnak sincs még meg az angol fordítása, de maga a videoklip így is nagyon szórakoztató. Előjön Jay "gyermeteg" énje, de szerencsére nem a ciki hanem a vicces szinten. A dal az abszolút kedvencem az albumról, olyan kis ... szórakoztató.
Sha Xiao (Sa hsziao; Kuncogás)
Ez a duett Cindy Yennel nagyon jól sikerült. Kicsit elektronika-alapú középtempójú kis balladaszerűség (igen, tudom, ennek semmi értelme, de ha egyszer az na).
Bi Jiao Da De Da Ti Qin (Pi csiao ta tö ta ti csin; Valamicskével nagyobb cselló)
Igen, ez a címe. Jaynél nem ritka az ilyesmi. Ez a dal totál idióta :) És nagyon szeretnivaló. Van benne cselló (hamár ez a címe), meg bocibúgás és csirkekotkodálás is, az egésznek meg olyan 20-as évek bárhangulata van. Zseniális. Duett Lara Veroninnal és Gary Yanggal, akik mindketten Jay saját kiadójánál, a JVR Musicnál vannak. (Update: a YinYueTai-on videoklipet is találtam hozzá, youtube-on még nincs fenn, friss, ropogós!)
Na Li Dou Shi Ni (Na li tou si ni; Mindenütt te vagy)
Ez a dal abba a kategóriába tartozik, amit én csak úgy hívok, a "grandiózus ballada". Jay mestere a műfajnak, a zongora gyönyörű, a rockos gitáralap pedig külön érdekessé teszi a dalt. Jay nem egy kvalifikált énekes, és néha túlfeszíti a hangszálait a dalban, de még így is imádom, ez egy piszkosul jó kis dal lett.
Ai Ni Mei Cha (Aj ni mej csa; Nincs különbség abban, ahogy szeretlek)
Újabb grandiózus ballada, rockgitárral, vonósokkal és ötletes óraketyegéssel a háttérben. Szeretem, ahogy Jay mindenféle hétköznapi "zajokat" is bevon a zeneszerzésbe. Kreatív. :) A magas hangoknál néha felszisszentem, de ettől függetlenül is - wow.
Hong Chen Ke Zhan (Hung csen ko csan; Vöröshomok Fogadó)
A klasszikus Jay-féle zhongguo feng (csungguo feng)-dal, kínai népi hangszerekkel és persze paszoló tematikájú videóval, amolyan Ji hua tai (Csi hua taj)-másolat, de azért tetszik.
A többi dal sem rossz, de nekem ezek az abszolút kedvenceim az albumról. 12-ből hat nagyon betalált nálam, ez már egy jó arány.
10/8-as értékelést kap az Opus 12 a skálámon, a Jay-albumok között pedig harmadik helyen áll nálam a Fantasy és a Ye Hui-mei után.
(Megjegyzés: mivel továbbra sem tudok kommentelni a postr-ön, minden kommentre a Facebookon válaszolok.)
A blog Facebook-profiljának 200. lájkolója kapott egy lehetőséget, hogy posztot kérhessen, így most ez a bejegyzés az ő kérésére történik, a koreai nyelv tanulásának tapasztalatairól.
Ha valaki megkérdezi, mit szeretek leginkább csinálni, a zenehallgatás után a legvalószínűbb válaszom a nyelvtanulás lesz. Egyszerűen izgalmas és elképesztően csodálatos dolog elmerülni egy másik nép nyelvében és kultúrájában és hihetetlenül jó érzés, amikor kommunikálni tudsz egy másik országban élő, a te nyelvedet nem beszélő emberrel. Miután a suliban angolul és oroszul tanultam, 2002 környékén belevágtam az önálló nyelvtanulásba és megtanultam törökül, amiből most valahol közép- és felsőfok között vagyok. Tavaly belekezdtem a kínaiba, amiből alapfokú nyelvvizsgám van, idén pedig nekivágtam a koreainak is.
Gyakran kérdezik tőlem, hogy nehezek-e a kelet-ázsiai nyelvek. Valahogy az embereknek az a benyomása, hogy kínaiul vagy épp koreaiul sokkal nehezebb megtanulni, mint mondjuk angolul, franciául vagy németül. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy egyrészt egyén kérdése, másrészt motivációé. Ha valaki nem akar, nem motivált, nem lelkes, az egyik legegyszerűbb (bár mesterséges) nyelvnek tartott eszperantót sem fogja tudni megtanulni. Az átlagember idegenkedik a kelet-ázsiai nyelvektől, mert más az írásuk, és úgy vélik, a nem latin betűs nyelvekkel nehezebb boldogulni.
Alább a kínaival és a koreaival való tapasztalataimat osztom meg, a japánról sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel nem tanulom.
A kínai nyelv
A jelenleg használatos legbonyolultabb kínai írásjegy egy senhszi tartománybeli tésztafélét jelöl. Ennyire azért nem bonyolult a legtöbb írásjegy, szerencsére.
A kínai nyelv esetében egy hétköznapi életben normálisan kommunikálni akaró egyénnek körülbelül 3500-4000 írásjegyet kell ismernie. Ez nem kevés, és mivel mi nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy logografikus ábrákat jegyezzünk meg, valóban valamivel nehezebb a dolgunk. Maga a kínai nyelv - számomra legalábbis - egyáltalán nem nehéz, nyelvtanilag. Az angollal összehasonlítva például lényegesen egyszerűbb, nincs annyi szabály, igeidő, passzív formula és egyéb szörnyedvény. Egy átlagos egyszerű mondat így néz ki:
Kínai: 我去商店买衣服 Pinjin átírás hanglejtés-jelöléssel: Wǒ qù shāngdiàn mǎi yīfú Magyaros átírás (nem kiejtés szerinti, csak olvasáshoz): Vo csü sangdien maj jifu Szó szerint: Én - menni - bolt - venni - ruha Fordítás: Megyek a boltba ruhát venni. Ha időhatározót is teszek hozzá (holnap, tegnap), máris megvan a jövő idejű vagy múlt idejű mondatom is, nem kell külön nyelvtani szerkezet rá.
Persze vannak ennél bonyolultabb mondatszerkezetek, de alapjában véve azért nem lehet összehasonlítani a nyelvtani nehézségét mondjuk az angoléval vagy az oroszéval. Persze az írásjegyeket meg kell tanulni, de azért itt is van segítség: az írásjegyek alapvonásokra épülnek (gyökök), amikből hál istennek nincs olyan nagyon sok. A gyökök mind rendelkeznek egy alapjelentéssel, így a fogalmak többségét nagyjából be lehet lőni, ha az ember felismeri az írájegy alapjait képező gyököket.
A másik dolog a híres-hírhedt hanglejtés: egy szót (illetve pontosabban szótagot) négyféleképp lehet a sztenderd mandarinban kiejteni, és a hanglejtéstől függően kap a szó más jelentést. Ez ugye azért alakulhatott így ki, mivel a kínai izoláló nyelv: nem használ ragokat, és a szótagok hossza is meghatározott hosszúságú. Vagyis csak a kiejtéssel lehet jelentés-megkülönböztetést adni a szótagoknak.
妈妈骑马,
马慢,
妈妈骂马
māma qí mǎ - Anya lovagol mǎ màn - A ló lassú māma mà mǎ - Anya megszidja a lovat.
Megfelelő mértékű és minőségű hallás utáni értési feladatokkal a hanglejtés elsajátítása sem jelenthet problémákat, mint minden ismeretlen dologhoz, ehhez is hozzá kell szoktatni a fülünket. Az idegenkedőknek mondom, semmivel se könnyebb elsajátítani például a skót vagy ír angol kiejtés megértését, mint a tonális mandarint...
És akkor oszlassunk el még egy mítoszt: a hiedelmekkel ellentétben a kínai nyelv nem csupa "csing-cseng-csüng". Ez egy hihetetlenül gyönyörű nyelv, és én erre akkor döbbentem rá, amikor elkezdtem Jay Chou-dalokat hallgatni, akinek az éneklési és rappelési stílusa rávilágít arra, hogy mennyire más is ez a nyelv, mint képzeljük. Tessék levetkőzni az előítéleteket, higgyétek el, hogy az előítéletek mindig csak akadályt gördítenek az ember elé, sosem segítenek!
Jay Chou, aki megszerettette velem a kínai nyelvet. Más kérdés, hogy amit ő énekel, azt a kínaiak se értik felirat nélkül, annyira speciális a kiejtése. :)
Bár Kína és Korea szomszédos országok, a koreai nyelv úgy különbözik a kínaitól, mint a az emlősök a kétéltűektől: ég és föld. Nyelvtanilag a japánhoz áll közelebb, és mind a japánból, mind a kínaiból vett át jövevényszavakat (meg egy rakás angolt is), de a mai napig is vita tárgya, hogy melyik nyelv rokona. Vannak akik szerint a japán rokona, mások szerint a türk nyelvcsaládhoz tartozik, jelenleg a legelfogadottabb elmélet az, hogy szigetnyelvnek tekintik, azaz olyan nyelvnek, aminek nincs közös őse más nyelvekkel (tehát egyetlen nyelvből álló nyelvcsalád). Akárhogy is, a koreai tanulásához más technikák kellenek, mint a kínaihoz.
Először is, ez egy ragozó nyelv és alany-tárgy-ige szórendű, akárcsak a török.
Koreaiul: 나는 커피를 마십니다 Átírás angolosan: naneun keopireul mashimnida Átírás magyarosan (nem kiejtés szerint): na(nun) khophi(rul) masimnida Szó szerint: Én(alanyrag) kávé(t) inni(udvariassági formula) Törökül: Ben kahve(yi) ic(iyor)(um) - Én kávé(t) inni(jelen idő)(E/1 személyrag).
Akárcsak a törökben, a koreaiban is a mondat végén áll az ige, viszont a koreaiban nincsenek személyragok, tehát nem kell külön igeragozást tanulni szám és személy szerint. A nyelvtan számomra elég logikus felépítésű, bár vannak nehezítő elemek, mint az alanyrag és a témarag, de ki lehet bogozni. Ami a koreait megnehezíti, az a társadalmi szokások nyelvre való kivetülése: a hihetetlenül bonyolult tiszteleti rendszer. Nem mindegy kihez milyen szavakkal fordulunk és milyen ragokat használunk, ha eltévesztjük, sértődés lehet a vége. Több fokozat is van, a hétköznapi baráti társalgás ragozási rendszerétől egészen a mélytiszteleti formulákig, amivel az ember a főnökét vagy a nagyszüleit szólítja meg.
Egy szemléletes példa, a "megyek" szót a következőképp lehet udvariasságilag ragozni (olvashatóság kedvéért magyaros átírással írom, ismétlem ez NEM kiejtési útmutató!):
baráti-bizalmas: ka semleges: kanda bizalmas-udvarias (arany középút): kajo hivatalos-udvarias: kamnida hivatalos-udvarias utalás megtisztelt személyre: kasimnida (én 'kamnida', de a nagyapám már 'kasimnida', mert tisztelettel beszélek róla)
Az sem mindegy tehát, hogy kinek beszélek és kiről. A rendszerről bővebben itt olvashattok. Mindettől függetlenül a koreai egy "bulis" nyelv. Izgalmas, szép a hangzása, és jókat lehet mulatni az angol jövevényszavak koreaizált kiejtésén, ami megmagyarázza, hogy a koreaiaknak miért olyan nehéz az angolt elsajátítani: a koreai nem tűri a mássalhangzó-torlódásokat (a török sem, egyébként), emiatt ezekbe a jövevényszavakba ejtéskönnyítő magánhangzókat szúrnak be, így lesz az ice cream-ből ''aiszu khurim'' és emiatt tűnik a dolog "viccesnek", pedig nem az, hiszen ezek nyelvi sajátosságok, mi is, ha átveszünk egy szót idegen nyelvből, a magyar nyelv hangzásvilágához igazítjuk, gondoljunk példul a szláv eredetű ''szilva" szavunkra (szliva), a perzsa eredetű majom (maimún) vagy a török eredetű oroszlán (arslan) szavunkra. Ugye, hogy már nem is olyan vicces?
A koreaiak írása tekintetében megkönnyebbülhetünk, mert ábécéjük van, ráadásul könnyen tanulható. Nagy Szedzsong király hozta létre a 15. században, de csak a 20. század elején vált igazán elterjedtté, addig kínai írásjegyekkel próbálták leírni a nyelvet, ami persze nem könnyű, tekintve, hogy ragozó nyelv, a kínai meg nem az. Szóval örök hálánk a mennyekben is üldözni fogja Szedzsong királyt az elmés ábécéért: ez a világ egyik legtudományosabb ábécéje, ahol a betűk alakját a reprezentált hangok kiejtéséhez igazították! Az egyetlen csavar a dologban, hogy a hangult nem lineárisan kell olvasni, mint a latin betűs írást, hanem blokkokban. Egy blokk egy szótagot reprezentál, balról jobbra, majd lefelé kell olvasni őket. Nem kell megijedni, egy idő után rááll az ember szeme, ráadásul bizonyos betűk csak bizonyos pozíciókban szerepelhetnek, így ha az ember rájön a mintára, onnantól már nem nehéz.
Tippek nyelvtanuláshoz
Nagyon sok nyelvtanulós blog van a neten, érdemes őket felkeresni, ha az ember önállóan vág bele egy nyelv elsajátításába. szerencsére mind a kínaihoz, mind a koreaihoz vannak anyagok a neten, bőségesen.
Én amikor törökül tanultam, vettem egy olyan könyvet, ami kifejezetten autodidakta tanuláshoz készült, tehát nem kell "tanári konzultáció" hozzá, ez a TEACH YOURSELF sorozat török kötete volt, nagyon bevált, csak ajánlani tudom. Persze ehhez kell egy biztos angol nyelvtudás. Én nem szeretek mechanikus módszerekkel tanulni, nálam a magolás, a szókártyázás sose működött. Én megértve szeretek tanulni, vagyis ha valami gondot okoz, szétcincálom elemeire és megpróbálom újra összerakni.
Szavak tanulásához nekem a szövegkörnyezeti módszer működik: mondatban kell szavakat tanulni, nem szószedetből meg kártyákról! Egy kifejezés, egy rövid mondatocska sokkal jobban megmarad az ember fejében, mint egy kiragadott szó. Gyakran szoktam azt csinálni, hogy miközben a lakásban matatok (takarítok, teregetek, mosogatok), random rámutagtok a tárgyakra, a vizuális összekapcsolás segít elraktározni a szó hangalakját. Ha lehet, rövid mondatokkal társítom: "most főzök", "ez egy hagyma". Ha számolni kell valamit, akkor az adott nyelven számolok, oda-vissza. A munkahelyemen van egy nagy flipchart, amire lehet firkálni, időnként random mondatokat írok fel, ami épp eszembe jut. Mondjuk a múltkor szóltam a munkatársamnak, hogy "kimegyek a plázába kávéért". Azonnal ment a mondat koreaiul a flipchartra.
Bármi, amit már össze tud az ember rakni a meglévő szókinncsel, nyelvtannal, azt próbálgatni kell, nem szabad leragadni az órán/könyvből vett példamondatoknál, mert akkor sosem fog tanulni az ember semmit. A nyelv számomra egy puzzlejáték, a darabokkal lehet játszani, előbb-utóbb megtalálja az ember, hova melyik illik. Persze ez egy trial and error módszer, hiszen lesznek olyan dolgok, amiket a nyelv nem úgy fejez ki, ahogy a puzzle-séma alapján gondolná az ember, például amikor megtanultam mondani, hogy "szeretem a kávét": khophirul csohahamnida, meg megtanultam tagadni (igető+dzsi anhszumnida), megpróbáltam a kettőt összepasszintani és azt mondani, hogy "nem szeretem a kávét", ami nálam úgy hangzott volna, hogy khophirul csohahadzsi anhszumnida, aztán kiderült, hogy ilyet a koreaiak nem mondanak, mert a "nem szeretem"-et az "utálom (sirho)" szóval fejezik ki. Viszont így mindkét formula sokkal jobban megragadt a fejemben, mintha mechanikus magolással próbáltam volna elsajátítani.
Zene. Ne becsüljük alá a zene erejét! Tudományosan bizonyított, hogy a nyelvtanulásért és a zene felfogásáért felelős folyamatok az agy azonos területén zajlanak. Sokkal egyszerűbb verseket tanulni, mint prózát bemagolni, hisz a versnek ritmusa van, üteme, rímei. A nyelvtanulást ezzel pofásan össze lehet kapcsolni. Rengeteg, rengeteg dalt kell hallgatni, persze nem csak úgy bele a világba, és nyilván nem az első két leckénél fog csodákat művelni, hanem fokozatosan. A kedvenc dalaink dalszövegének elemzése jó móka. Nyelvtanilag és kiejtésileg is szét lehet cincálni őket, hallgatáskor figyelni az ismerős szavakat, és figyelni azokra a szavakra, amiket nem úgy hallunk, ahogy azt elméletileg kiejteni kéne. Egy valamire nagyon kell ügyelni, a dalokban, főképp a popzenében a dal ritmusához, dallamához igazodva elképzelhető, hogy a szótagok hangsúlya megváltozik, emiatt sosem szabad kiejtést csak dalokon keresztül gyakorolni.
Az úgynevezett "karaoke sub"-os videók segítenek lebontani a hallott dalszöveget. Általában a fordítást is mellékelik hozzájuk:
Koreai vagy kínai anyanyelvi beszélőt keríteni a gyakorláshoz nem éppen könnyű itthon. Hát erre vannak a filmek és a sorozatok. Igen-igen-igen: tessék koreai és kínai sorozatokat nézni! A felirat segít belőni a hallottak jelentését, és ezen felül a film maga a kiejtés és hallás utáni szövegértés tanító paradicsoma, persze csak akkor, ha az ember nem a főszereplő színész két szép szemén és egyéb testrészein nyálcsordogál, hanem tanulni akar. Amikor törökül tanultam, az első felirat nélküli film, amit megnéztem, a Vizontele Tuuba volt, ami egy pokoli jó kis vígjáték. Akkor már úgy alapfokon gagyarásztam törökül, és semmit, de egy büdös kukkot se értettem a filmből a köszönéseken kívül. Ekkor jön a visszatekerős módszer, meg a szótár. Szerencse, hogy törökül ahogy ejtik, úgy írják, így nem volt nehéz dolgom ezzel. Hetedszeri megtekintésre már úgy a 60%-át felfogtam a filmnek felirat nélkül, alapfokú tudással. A filmek azért is jók, mert szövegkörnyezetben tanítanak! Látod, hol és hogyan alkalmazzák az adott kifejezést, mondatot. És minél több filmet nézel, annál több ilyen szitut látsz. Nem mellékesen a hangsúlyt és a nagyon fontos nüansznyi hanglejtéseket is innen sajátíthatja el az ember. Mit ne mondjak én a török filmeknek és sorozatoknak köszönhetem életem legnagyobb bókját, amit egy ügyféltől kaptam telefonon, aki esküdni mert volna, hogy én török vagyok, isztambuli akcentussal, mert még az olyan sajátságos kifejezéseket is sikerült abszolút törökösen ejtenem, mint a felkiáltások, a sóhajtozás, a meglepődés stb. A nyelv nem csupán mondatokból álló dolog, a nyelv a kultúra szerves része, valaki akkor mondhatja el magáról, hogy beszél egy idegen nyelvet, amikor tudja, hogyan kell mondjuk reagálni a visszautasításra, hogy kell csodálkozni, nevetni vagy éppen sírni azon a nyelven és ez nem igényel gondolkodást már, hanem egyszerűen csak "jön" magától!
Végezetül pedig mindenkinek, aki ódzkodik az ázsiai nyelvektől, ilyen-olyan hallomásból ismert előítéletek alapján, innen üzenem, hogy nincs olyan, hogy megtanulhatatlan nyelv. Az emberi agy tökéletesen képes a nyelvi rendszerek feldolgozására, hisz teljesen ugyanolyan a felépítése egy koreai, egy kínai meg egy magyar ember agyának is, és a nyelvi szabályok is mindenütt rendszert alkotnak, az emberi agyat pedig arra találták ki, hogy rendszerben gondolkozzon. Az, hogy nekik teljesen más hangjaik is vannak, megint nem egy akkora buktató, a hangképző rendszereink is ugyanolyan felépítésűek, egyszerűen egy idő után "rááll" az ember nyelve, torka. Nem kevés olyan magyar van, aki olyan szinten beszél kínaiul, hogy ha nem látja, csak hallja őket az ember, sose venné észre, hogy nem egy kínait hallgat. De nem kell mindenkinek tökéletességre törekednie, higyjétek el, hogy a világ minden táján örülnek az emberek annak, ha egy külföldi az anyanyelvükön szólal meg, legyen az nyelvtanilag hibás vagy nem éppen helyes kiejtésű.
Nem utolsó sorban pedig a nyelv segít megérteni a kultúrát, ledönteni a falakat, eloszlatni az előítéleteket, toleránsabbá tesz és kitár egy csodálatos új világot. Azért vagyunk begyöpösödöttek és korlátoltak, mert hagyjuk, hogy az előítéletek és a sémák vezéreljenek minket. A nyelvek tanulása rávilágít arra, hogy a miénktől nagyon különböző kultúrák is gyönyörűek, a nyelvtudás segít teljesebb emberré válni, nyitottabb szívet ad és befogadóbbá teszi az embert.
Egészen biztos vagyok benne, hogy aki elkezd ázsiai nyelveket tanulni, soha többé nem fog fintorogni a kínaiak kutyaevésén, röhögni a koreaiak angol kiejtésén vagy szórakozni a japánok szokásain, mert amikor elmélyedsz a nyelvükben, megérted a kultúrájukat is.
És ez határtalan szabadságot ad az ember lelkének. "Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy".
A Big Bang 'Secret Garden'-paródiája, ami elindított a koreai nyelv tanulásának útján.
Talán így lehetne leginkább összefoglalni Tajvan valaha volt legsikeresebb előadóját, Jay Chout. Ő minden idők egyik legnépszerűbb kínai előadója, és Jackie Chan után a második leggazdagabb is. Története igen érdekes és tanulságos, a zenéje pedig önmagáért beszél.
Jay Chou, született Csou Csie-lun, talán az egyik legizgalmasabb kínai előadó. A kínai zenéről nekünk magyaroknak valószínűleg a (lássuk be) kibírhatatlanul idegesítő macskanyávogásnak tűnő pekingi opera jut eszünkbe, meg mindenféle népi hangszerek, amiket a Duna TV-n szoktak mutogatni szofisztikált dokumentumfilmekben. Nos, nem meglepő talán, hogy Kínának azért van popzenei élete is, méghozzá nem is rossz. A legjobb előadók azonban Tajvanról származnak, nem véletlenül, hisz ott nagyobb a szabadság, demokratikus állam (még ha Kína, és a kínai hatalomtól tartó nyugat nem is ismeri el önállónak).
Jay Chou csúnyácska gyerek volt, egyke, magányos, a szülei szigorú tanáremberek. Talán nem véletlen, hogy a srác a zenébe menekült, bár erre anyja is rátett egy lapáttal, a kisfiút négy éves korától zongoraórákra járatta. A tanárok autistának hitték az iskolában, annyira zárkózott volt, és rosszul is tanult - kivéve a zeneórákon. 18 éves volt, amikor egy ismerőse a tudta nélkül benevezte egy zenei tehetségkutató műsorba. A lány, akivel fellépett, nem volt valami tehetséges énekes, de Jay saját dalait adták elő a műsorban és erre felfigyelt a helyi médiamogul és szerződést ajánlott neki, persze csak dalszerzőit. A mogul ugyanis úgy gondolta, Jay túl csúnya és vézna, sose lehetne belőle popsztár. A srác éveken át tinglitangli tinisztároknak írt dalokat éhbérért és szó szerint a stúdióban lakott, mert nem volt pénze albérletre.
Aztán a stúdiót megvette egy másik cég, ahol az igazgató, ismerve Jay dalszerzői-produceri tevékenységét, arra bíztatta a fiút, adjon ki saját albumot. Jay összekaparta a fiókba vágott, más előadóknak nem tetsző dalait, újrakeverte őket és 2000-ben megjelent Jay című nagylemeze. A kínai popvilág felbolydult, amikor a fiú, a valaha volt legfiatalabb dalszerzőként elnyerte a kínai zene legrangosabb díját, az Arany Melódiát az albumért. Második lemeze már milliós eladást tudhatott maga mögött, és ez volt az az album, ami legendává emelte és megalkotta azt a Jay Chout, akit ma ismer az ázsiai félteke. Ezen, a Fantasy címet viselő lemezen jelent meg az egyik kedvenc Jay-dalom, a Pa, vo huj laj lö (Apa, visszatértem), ami tabu témát boncolgat: a családon belüli erőszakot.
Jay innentől kezdve befutott előadó lett, négyszer nyerte el a World Music Award-ot, díjainak száma eléri a 400-at. 2010-ig bezárólag 28 millió albumot adott el. Szerepelt hollywoodi filmben, maga is rendezett mozifilmet és televíziós sorozatot is, saját divatmárkája, saját tervezésű zongorakollekciója van, étteremhálózata, luxuslakása és luxusautói, egyszóval mindent elért, amit egy előadó elérhet. Bár Európában nemigen hallott róla senki, a világ másik fele bizony odavan érte rendesen.
Jay furcsa személyiség. Amilyen elképesztően magabiztos és sajátos stílusú színpadi előadó, a magánéletében inkább a 'bogaras' jelző illene rá. Fura szokásai vannak, még furább öltözködési mániái (bár a japánokkal összehasonlítva Jay ruhái szolídnak mondatóak). Szeret például pucéran közlekedni otthon, a nyilvánosság előtt viszont még rövidnadrágot se hajlandó felvenni, nehogy meglássák a szőrt a lábán. Rapper-renoméját viszonylag lerontja, hogy autói között van egy fullrózsaszín járgány is, amitől Hello Kitty is elokádná magát, ugyanis a belseje is rózsaszín. Van egy valódi Batmobilja is, meg egy Robin-motorja. Gyakorlatilag az anyjától függ még mindig, aki a vagyonát is felügyeli és Jay csak akkor vehet magának drága cuccokat, ha anyuci megengedi. Háklis az összhangra, ezért ha társasággal megy valahova, megszabja, a barátai mit vehetnek fel.
A gyerekkori traumák és a hirtelen népszerűség is minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy ilyenné vált, egy valamit azonban nem lehet letagadni: zseniális zeneszerző, ebbéli tudását megcsillantja a Secret című filmben is, aminek zenéjét is szerezte. Stílusa szerteágazó, de nem egy hagyományos rappert kell elképzelni. Sokat kritizálják, mert még a kínaiak se értik, mit rappel, elmosódnak ugyanis a szavak, mintha motyogna és nem rappelne. Ez a különleges stílus volt az, ami sztárrá emelte, amellett, hogy valóban fantasztikusak a dalai. Szövegei nagy részét szerzőtársa, Vincent Fang írja, de Jay saját dalszövegei is kiválóak, a fent belinkelt Apa, visszatértem c. dal szövege is saját szerzeménye.
Jay Chou zenéje volt, ami a figyelmemet Ázsia felé terelte, és ezért örökké az egyik legkedvesebb előadó lesz a számomra. Öszegyűjtöttem pár figylemre méltó dalát (magyar felirattal), bár repertoárja sokkal-sokkal színesebb ennél és érdemes rákeresni a YouTube-on az élő fellépéseire is!
Jay egyik legjobb dala, az In The Name of The Father, olasz maffia-beütéssel
A rockos hangvételű Kun Shou Zhi Dou.
És végezetül egy kellemes hangulatú R&B nóta, a Zi Dao Zi Yan
A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".
Utolsó kommentek