Xiaolongimnida

A Halloween manapság már mindenütt elterjedt, mi sem ússzuk meg a töklámpásokat és a hülye horrorkosztümöket, és a hollywoodi filmeknek köszönhetően persze Ázsia sem marad ki a "jóból". Az amerikai szokás itt is terjedőben van, bár azért nem akkora méretű, mint nyugaton, de lássuk, hol milyen a tökünnep, aztán pedig kitérek arra is, hogy hogyan ünneplik a halottak napját Ázsiában, helóvíntől függetlenül.

Koreában egyre inkább terjedőben van a Halloween, a Lotte World fedett élményparkjában ilyentájt külön dekorációval és speckó műsorokkal fogadják a látogatókat, például a Dracula's Love című vámpírmusicallel és a The Rocky Horror Picture Showval. Sütőtököt (olyan nagy amerikai narancssárgát) nehéz beszerezni arrafelé (ha van is, nagyon drága), így a töklámpás, az nem dívik. Maximum főzőtökből lehet farigcsálni. Ithevonban és Hongdeben (Szöul kerületei) számos üzlet kínál kosztümöket és ilyentájt ugyanitt álarcosbálokat is rendeznek a mulatóhelyeken. 

Oppan sütőtök style

Japánban nagyjából ugyanez a helyzet, terjedőben van, de nem mint valamiféle ünnepség, inkább csak amolyan jó kis móka, lehet dekorálni a házakat, az utcákat, felöltözni vicces cuccokba. A japán édességgyártók Halloween-stílusú csomagolásba bújtatják az édességeket, partikat is szerveznek szerte az országban, mégis sokkal csendesebb móka, mint mondjuk az USA-ban. 

Halloween japán módra

Kínában még ennyire sincs terjedőben a dolog, míg a Karácsonyt azért a nem vallásos rétegek  (vicces módon) megünneplik, karácsonyfával, ajándékozással, a Halloween leginkább csak az igazán nagy városokban, mint Peking, Sanghaj vagy Kanton van jelen, elvétve, partikkal a bárokban, és egyes, nyugati élelmiszert árusító üzletek dekorációiban. Az iskolák közül is csak a nemzetközi sulikban rendeznek bármiféle Halloween-témájú bulit. A kínaiaknak megvannak a maguk, szellemekhez és holtakhoz köthető fesztiváljai, így nem nagyon van szükségük a nyugati szokásokra. 

Kisfiú tököt farag Nankingban a Halloween alkalmából

A halottak ünnepe 

Kínában több ünnepség illetve fesztivál is kapcsolódik az elhunytakhoz, akiket nagy tisztelet övez. Az egyik ilyen a Csingming csie, amit április környékén ünnepelnek. Mintegy 2500 éves hagyomány ez, amelynek keretében a családok ellátogatnak az ősök sírjához és imádkoznak előttük, lesöprögetik a sírokat (innen a közkeletű angol neve, Tomb Sweeping Day), teát, ételt, evőpálcikákat helyeznek a sírokra. A házak kapuját, ablakát gyakran fűzfaágakkal díszítik, ami a hiedelem szerint távol tarja az ilyenkor szabadon kóborló szellemeket.

Egy másik, holtakkal kapcsolatos ünnep a Jülanpen, az Éhes lelkek hónapja. Az éhes lélek a szellemek egyik fajtája a kínai mitológiában, de szorosan kapcsolódik a koncepció a taoizmushoz és a buddhizmushoz is. A hiedelem szerint ha valakit megölnek vagy életében gonosz cselekedetet követ el, halála után "éhes lélekként" születik újjá. A hetedik holdhónap a lelkek hónapja, ekkor kitárul a pokol kapuja és az éhes lelkek kiszabadulnak. Éhes lélek azoknak az elhunytaknak a lelke is, akiknek sírját nem gondozza a rokonsága, emiatt a túlvilágon állandóan éhesek. Ezért a családok nem csak a saját holtaiknak ajánlanak fel ételt, hanem az éhes lelkeknek is, nehogy azok szerencsétlenséget hozzanak rájuk. Különféle szórakoztató műsorokat is rendeznek a lelkek szórakoztatására, emiatt a nézőtér első sora mindig üres, az éhes lelkeknek van fenntartva.

Ételt tesznek ki az éhes lelkeknek Hongkongban

A buddhizmus, a kínai kultúra és a taoizmus elterjedtsége miatt ezeknek az ünnepeknek Japánban és Koreában is kialakultak a saját népi hagyományokkal kevert változataik, Japánban az O-bon, Koreában a csuszok.

Gozan-no-okuribi, óriás máglya a hegyen Kiotóban a Bonfesztivál idején

Koreai maszkos táncosok csuszok idején

Amikor először olvastam koreai cikkeket, megütötte a szemem, hogy némelyik előadónál zárójelben szerepelt, hogy mondjuk "25 éves (koreai számítás szerint)". Hoppácska, mi van? Nos, mint sok minden más, Ázsiában az életkor számítása se átlagosan (=nyugati mintára) történik. Ugye mi megszoktuk, hogy bemegyünk a kórházba, megszületik a gyerekünk, készül egy születési bizonyítvány, manapság már óra-perc pontossággal, és ez a dátum bekerül aztán majd később a személyi iratainkba. 

Ázsiában némiképp bonyolultabb az emberek élete. Kezdjük ott, hogy a születés ideje és az igazolványokban szereplő dátum ritkán esik egybe! A születés tényét ugyanis a szülő x időn belül köteles bejelenteni a hatóságoknak, de ennek nem kell éppen a születés napjára esnie. Néha hónapok is eltelnek, mire egy babát jelentenek. Így a személyi okmányokba nem a születés tényleges napja, hanem a bejelentés dátuma kerül. Így fordulhat elő például, hogy Xiah Junsu az okámányai szerint 1987. január 1-jén született, a születésnapját azonban december 15-én ünnepli, mivel a megelőző év ezen napján látta meg a napvilágot. Van olyan is, hogy az illető nem a Gergely-naptár szerinti születésnapját ünnepli, hanem a Holdnaptár szerintit, ami ugye Gergely-napokra átszámítva mindig változik. Így például Csang Gunszok a nyolcadik holdhónap negyedik napján született, ezt ünnepli, minden évben másik napon.

És ha mindez nem lenne elég, a kínai és a koreai szokásjog szerint is egy baba, amikor megszületik, már egy évesnek számít, mert a fogantatástól számítják az életkorát. Mindezt tetőzi, hogy az emberpalánta nem a születése tényleges napján számít egy évvel idősebbnek (bár ezen a napon ünnepelnek), hanem holdújév-fordulókor. Ami azt jelenti, hogy ha egy gyerek az év utolsó napjaiban született, holdújévkor már kétévesnek számít (1 éves amikor megszületett + 1 év a következő holdújévkor), míg valójában (mármint nyugati felfogás szerint) még alig pár napos.

Hozzá kell tenni, hogy a jogban nem a hagyományos életkorszámítás, hanem a Gergely-naptár szerinti számít, úgy Kínában, Japánban mint Koreában, azonban a mindennapi életben a hagyományos életkort veszik figyelembe.

Az életkor kérdése csöppet sem elhanyagolható dolog, Koreában ugyanis komplett nyelvi rendszer épül az idősebbek tiszteletére, külön toldalékrendszerrel, így nem kell meglepődni azon, ha az első dolog, amit  a nevünk után egy koreai megkérdez, az életkorunk lesz. Ugyanis enélkül az információ nélkül nem tudja beazonosítani, hol állunk a "tiszteleti ranglétrán", mert ha csak egy picit is idősebbek vagyunk nála, már másképp kell megszólítania minket. (Ehhez hozzájön még a társadalmi pozíció fontossága is - nem mindegy hány évesek vagyunk és mivel foglalkozunk). 

Tol, az egyéves babák kiemelt születésnapi ünnepsége Koreában. Fotós: Jamsong, cc-by-sa-3.0

A férfi-férfi szexuális kapcsolatokról írt rajongói fikció (fanfic) nem új keletű dolog, már az 1970-es években is születtek ilyen írások, és persze nem csak Ázsiában dívik ez, de szerte a világon, állítólag a Star Trekkel indult a dolog, ahol Kirk/Spock párost alkottak meg a rajongók. Az ilyen fanfic neve angolul slash, ami a / (per) jel neve. A japánoknál is valamikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején jelentek meg a sónen ai-mangák, amik fiatal férfiak között szövődött romantikus szerelemről szóltak, a jaoi mangák ezek paródiáiként indultak, aztán önálló műfajjá cseperedtek. A jaoi gyakorlatilag veszi egy népszerű manga vagy tévésorozat szereplőit, illetőleg az 1990-es évekől kezdve a pop- és rocksztárokat és kiemelt karaktereket, sztárokat raknak párba. Vannak eredeti történetek is, amik nem ismert szereplőket vagy sztárokat szerepeltetnek. A történetek a romantikus szerelemtől a pornófilmbe illő szexen át akár a nemi erőszak ábrázolásáról is szólhatnak, a lehetőségek határtalanok. A pop-rocksztárokat karakterként felhasználó slashirodalom nyugaton is létezik, például még a Muse-ról is van ilyen fanficközösség. 

Jaoi mangarajz két fiú szerelméről. Ed Gottschalk, cc-by-sa-3.0

Aki belemerül az ázsiai pop-rock illetve sorozatok világába, elkerülhetetlenül belebotlik a jaoiba is. A slash/jaoi felfedezésekor számomra a legmeglepőbb dolog az volt, hogy ezeket a történeteket nem melegek írják melegeknek, hanem heteroszexuális nők ugyancsak hetero nőknek. Léteznek ugyan meleg jaoi közösségek is, de igen kis számban. Mint ahogy femslash, azaz leszbikus kapcsolatokat ábrázoló irodalom is van, de szintén jóval kisebb számban. 

Miért írnak nők férfiak szerelméről női közönségnek? Ez nem egy egyszerű kérdés, és nem törekszem arra, hogy megválaszoljam, hisz se pszichológus nem vagyok, se szociológus és nem végeztem mélyreható kutatásokat a témában, de megpróbálom összegezni a létező elméleteket.

A legnépszerűbb elméletek egyike természetesen a nők lázongó feminizmusa. Feminista kutatók szerint a slash/jaoi-irodalom azért jött létre, mert a nőknek elegük lett abból, hogy állandóan ők állnak reflektorfényben, mint szexuális tárgy, már az idők kezdete óta. A férfiközpontú társadalomban a nő a szexuális vágy tárgya, a férfiak számára készült pornófilmek túlnyomó többsége a nőt tárggyá degradálja, akinek az a feladata, hogy kielégítse a férfi minden vágyálmát, zokszó nélkül. Még az úgymond "normál" filmekben is, ha szexről van szó, a férfi dominál, a nő behódol, és ha a test mutogatásáról van szó, ott is a nőből mindent megmutatnak, a férfinax maximum a felsőtestét és a fenekét. Az elmélet szerint tehát a jaoi egyfajta visszavágás, legyenek most a férfiak a kiszolgáltatott szextárgyak, mi nők meg élvezkedjünk rajtuk.

Ennek az elméletnek egy finomabb változata szerint a feminizmus közrejátszik ugyan, de nem ilyen nyílt, tudatos formában, a jaoi sokkal inkább a nők tudat alatti szexuális felszabadulásának, a hagyományos, tőlük elvárt szexuális koncepciókból való kitörési vágynak  a megnyilvánulása. Egyesek szerint a jaoit író és olvasó nők így próbálnak meg megszabadulni a rájuk kényszerített testképtől, énképtől, szexualitástól. 

Más elméletek szerint a jaoi egyfajta kompenzáció, a férfiak közötti kapcsolatra vetítik ki a férfi-nő párkapcsolatot.  A jaoi történetek többségében a pár egyik tagja a szeme ("támadni"), a másik az uke ("kapni"), a szeme a magas, erős, kemény legény, az uke általában androgün külsejű, nőies alkatú, gyengébb testfelépítésű, érzékeny lelkű fiú. A szeme a birtokló, aki addig üldözi az ukét, amíg az meg nem adja magát neki fizikailag és érzelmileg is. A jaoi történetek egy része tragédiával végződik, ami egyes kutatók véleménye szerint egyfajta védekező mechanizmus, ami segít a jaoi rajongóknak feldolgozni valós traumákat.

Létezik olyan elmélet is, ami szerint a jaoi egyfajta menekülési útvonal a nőknek a valóság elől, csakúgy mint a romantikus irodalom általában. A jaoi történetekben bár az egyik fél dominánsabb, gyakori, hogy a történet végére a szerepek érzelmileg kiegyenlítődnek, a szereplők segítik egymást, ami egyfajta érzelmi kielégültséget okoz az olvasónak. 

Fontos megjegyezni, hogy ezek nem realisztikus melegábrázolások, ahogy több kutató is felhívta erre a figyelmet. A jaoinak nem célja, hogy "okítsa" a hetero társadalmat a melegekről, hiszen a jaoit olvasó rajongók többsége például a sztárokról szóló írások esetében meg vannak győződve arról, hogy az illető férfiak egyébként tökéletesen heterók, és ahogy egy kritikus rámutatott, valószínűleg megdöbbenének, ha kiderülne az ellenkezője.

Mary Roach a The Curious Coupling of Science and Sex című könyvében egy biológiai adalékot is hozzátesz a jaoihoz: tudományos kutatások vizsgálták, hogy mi az, ami leginkább felizgatja a férfiakat és a nőket. Arra az eredményre jutottak, hogy míg a férfiakat csak bizonyos, az ízlésüknek és szexuális orientációjuknak megfelelő jelenetek hozzák lázba, addig a nőket gyakorlatilag bármilyen szexuális aktus látványa, függetlenül attól, hogy hetero, homo vagy leszbikus filmet nézettek velük. 

Bármi legyen is az oka a jaoi létezésének, tény, hogy mind a japán, mind a koreai, de még a kínai popiparban is jelen van. Igaz, Kínában be van tiltva a jaoi fanfiction, kompletten. A koreai popsztárokat előszeretettel pakolgatják össze OTP-kbe (original true pairing), és aztán "shippelik" őket (a worship - imádni szóból). Van például G-TOP-fanfic (G-Dragon és TOP a Big Bangből), az első amit olvastam, róluk szólt. Egyébként ezeknek a történeteknek a többsége elképesztően jól van megírva, és a legtöbbjükben nem a szex a domináns, hanem a pár között szövődő érzelem, illetve maga a történet.

A jaoi létezése olyannyira nyílt titok, hogy például a népszerű koreai sorozatban, a You're beautiful-ban is megjelenik, amikor a főszereplő Thekjong elmeséli a banda új tagjának, a fiúnak álcázott Minamnak, hogy a megjelenése miatt most új jaoi fanficek fognak róluk születni. 

A You're Beautiful sorozat "fanfic"-jelenete angol felirattal

Persze a sztárok maguk is tisztában vannak a jaoi létezésével, és bizony eléggé úgy tűnik, hogy a gyönyörű arcú, feminin tulajdonságokkal bíró "flower boy" koreai sztárok megjelenése a jaoi hatását mutatja, ami megmagyarázza azt is, miért adják a sztárok a lovat a rajongók képzelgései alá. A flower boy imidzs születéséről egy később posztban írok majd, mert rendkívül izgalmas téma, hogyan és miért változott meg az ideális férfi képe Koreában.

Az egyik legnépszerűbb jaoi párosítás a koreai popiparban Jaejoong és Yunho (aka "YunJae") volt a TVXQ együttesből, akik épp elég anyagot szolgáltattak a rajongóknak a fanficekhez.

A nők mindig is az öltözéküket használták fel csábításra, már réges-régen is, egy kivillanó boka, egy mély dekoltázs az őrületbe tudott kergetni bármilyen férfit. Kínában sincs ez másképp, bár hosszú idő kellett ahhoz, hogy a nők le merjék vetni a teljes testet mindenhonnan tökéletesen eltakaró, úgynevezett mandzsu köpenyt. A ruha folyamatosan szűkült, majd rövidült, és végül az 1920-as években Párizzsal is vetekedő kulturális életet élő Sanghajban álmodták meg a szabók a chőngszámot (nyugaton ismert nevén cheongsam), vagy ahogy mandarinul nevezik, a csipaót. Ez a sikkes ruha, mely szorosan simul a testre, és akár csípőig is fel lehet vágni, hamar elnyerte a hölgyek tetszését, a külföldi tengerészek legnagyobb örömére. A hagyomány szerint zárt nyakú (ún. "kínai galléros") és hosszított ujjú volt, azonban nagyon hamar megjelentek a rövid ujjú és szexi dekoltázsos változatai is. Nem csak a híres-hírhedt örömlányok viselték, a gazdag dámák és a színésznők is szívesen hordták. Manapság szinte mindenki úgy hiszi, ez a hagyományos kínai női viselet, holott  a mai chőngszám 20. századi találmány és bár sokan viselik esküvői ruhaként is a szerencsét és boldogságot hozó piros színben, nem népviselet. 

A chőngszám ma is népszerű, kínai és nem kínai nők körében egyaránt. Vásárolják a turisták és a legnagyobb hollywoodi sztárok is, mert dögös, mégis elegáns viselet. Egyetlen baj van vele: a chőngszámhoz bizony megfelelő alkat is kell, mert jóformán csak a homokóra alakú nőkön mutat úgy, hogy eláll tőle az ember lélegzete.

Chőngszám az 1920-as években. Getty Images.

Chőngszám-kiállítás Kínában. People.com.cn

A modern kifutókon is megjelenik. themagazine.us

A Kína legszebb asszonyának tartott Gong Li a mélyen dekoltált fazon híve. topchinesemovies.com

Paris Hilton chőngszámban. Getty Images.

Modern, hímzett chőngszám. dressbybonnie.com

Modern változatok nyári viseletnek, by Mazzario.