Xiaolongimnida

Február 10-én kezdődik a Holdújév, amit Ázsia-szerte megünnepelnek. Kínában ez a legfontosabb ünnep, régen több hetes volt, ma egy hetes szünetet jelent az embereknek. Ilyenkor gyakorlatilag leáll a munka, mindenki arra koncentrál, ami ilyenkor a legfontosabb: a szeretteire. A Holdújév ugyanis családi ünnep, ilyenkor összegyűlik a rokonság és hatalmasakat esznek, beszélgetnek és (manapság) tévéznek együtt. A holdújév kezdete hagyományosan a tavasz kezdetét jelöli, ezért Kínában a Csuncsie (Chunjie), azaz Tavaszünnep néven hivatkoznak rá. A Tavaszünnephez rengeteg babona, hagyomány, szokás fűződik, ami ráadásul akár régiónként is változhat. A holdújév, mivel a holdnaptárat követi, minden évben másik napra esik a Gergely-naptár szerint. Idén február 10-én a Kígyó (hold)évébe lépünk.

Olvass tovább!

A blogból már kiderülhetett az olvasók számára, hogy Korea egy izgalmas és (nekünk) furcsa ország, fura szokásokkal. Épp a szerelem lenne ez alól kivétel? Ha két szóval kellene jellemezni a koreai szerelmet, az a drága és a bonyolult lenne.

Aki Koreában akar párt találni, az kösse fel az alsógatyáját meg a pénztárcáját. Lássuk, mi mindenen kell keresztülmenni!

Ma az egyik legelfogadottabb párkeresési fórum Koreában a vakrandizás, melynek két formája van, a mee-ting és a sogeting. A mee-ting egy kötetlenebb, barátkozós forma, főképp egyetemisták körében kedvelt, és jó ok a bulizásra meg a piálásra. A sogeting ezzel szemben a hagyományos vakrandi, amit legtöbbször egy családtag, rokon szervez meg, de vannak profi cégek is, melyek ezzel foglalkoznak. A sogetingre az megy el, aki konkrétan házasság céljából randizik. Még a sztárok is randiznak így, a JYJ Jaejoongjáról köztudott például, hogy több bukott vakrandija is volt már. (Nem értem, kinek nem kell egy ilyen pasi?)

Vakrandizás

Ha sikerült ráakadni a megfelelő partnerre, akkor jön a java. Koreában kismillió ünnep van a szerelmesek számára, gyakorlatilag minden hónapban legalább egy nap, sorjában (és figyeljétek a konzisztens dátumozást!!):

* Diary Day (január 14.): a szerelmesek naplót ajándékoznak egymásnak
* Valentin nap (február 14.): ekkor a lányok adnak csokoládét a fiúknak
* White Day (március 14): ekkor a fiúk lepik meg a lányokat édességgel
* Black Day (április 14.): ezt a szerencsétlen szingliknek lökték oda, hogy legyen mikor sajnálniuk magukat, amiért még mindig szinglik, ilyenkor feketébe öltöznek és ccsadzsangmjont esznek. Mármint a szinglik.
* Rose Day (május 14.): a párok rózsát ajándékoznak egymásnak
* Kiss Day (június 14.): meg kell puszilni mindenkit, akivel találkozol. (Na ezt megnézném, a konzervatív koreai kultúrában...)
* Silver Day (július 14.): a szerelmesek ezüstékszert ajándékoznak egymásnak.
* Green Day (augusztus 14.): a párok a szabadba szakadnak, a szinglik meg szodzsut vedelnek (zöld üvegből, nyilván).
*Photo Day (szeptember 14.): a párok fényképet készítenek és különleges helyre akasztják (LOL)
*Wine Day (október 14.): a párok....nos... bort isznak.
* Pepero Day (november 11.): a zseniális marketing, a Pepero nevű, csokoládéba mártott ropi gyártója ilyenkor akkorákat kaszál, hogy ihaj. Ezen a napon nem csak a szerelmesek, de a barátok, a kollégák, a családtagok is Peperót ajándékoznak egymásnak. Sőt, a gyerekek a suliban a kedvenc tanáraiknak is. Óriás méretű dobozban is kapható. (És egyébként zseniálisan finom, itthon is kapható a koreai boltban)
* Movie Day (november 14.): a párok moziba mennek. Legalább egy jó napja legyen az iparágnak, amikor országszerte tömve vannak a mozik, nem?
* Hug Day (december 14.): a párok.... ölelkeznek... a hideg miatt.
* Karácsony: a karácsony kifejezetten nem családi, hanem szerelmes ünnep, amit a párok együtt töltenek.

Ha ez még nem lenne elég, csak hogy fokozzuk a pénztárcánk izgalmát, jönnek az évfordulók, illetve inkább napfordulók: a kapcsolat minden 100. napján! Ilyenkor nem virágcsokor meg csoki meg vacsora dívik, hanem drága ajándékok (dizájner cuccok, pl.). Van, aki kifejezetten arra gyűjt (vagy csináltat hitelkártyát), hogy legyen miből az évfordulós ajándékokat fizetni. Persze nem mindenki ilyen, de ez az általános gyakorlat.

Koreában és Ázsia más országaiban is divatosak az úgynevezett couple clothes, azaz a páros ruhák. Ezeket kifejezetten szettben árulják párok számára. Lehetnek egyszínűek, vagy azonos mintájúak, vagy kiegészítő mintájúak, lényeg, hogy felismerhesd róluk, hogy a viselőik összetartoznak. Egyes éttermek, kávéházak még kedvezményt is adnak couple-ruhát viselő pároknak. A fiúk persze ki nem állhatják a dolgot, de a lányok mindig keresztülviszik az akaratukat.

Couple clothes (forrás: www.vivi-clothes.com)

A páros ruhához jól megy a másik elterjedt szokás, a páros gyűrű, azaz a couple rings. A couple ring nem tévesztendő össze a jegygyűrűvel! Nálunk csak akkor szokás gyűrűt adni, ha megkérik valaki kezét, Ázsiában ez nem így van. A couple ring általában ezüst, és mindkét fél kap egyet, de lehet másmilyen anyagból, mintás, stb. Lényeg, hogy az összetartozást fejezi ki, egy aranyos gesztus, de nem jelent házasulási szándékot. Még akár gyerek-anya is ajándékozhat egymásnak ilyen gyűrűt, ahogy tette ezt például Csang Gunszok (Jang Geun-suk).

Hangul feliratos "couple ring"-pár (Faith Element)

A randizáshoz a mai modern világban (a lányoktól elvárt szűziesség ellenére!) szinte hozzátartoznak a motelek, melyekből csak Szöulban több mint 30 000 található. Ennek oka az, hogy a legtöbb fiatal a házasságig a szüleivel lakik - és hát így bizony nehéz romantikus perceket lopni a kedvessel, ha anyu az ajtóból figyel. A motelek egyébként rendkívül diszkrétek és titokzatosak, mivel a legtöbben persze nem akarják reklámozni, hogy hova járnak.

Ha esetleg még nem költöttek eleget a párok, akkor elmehetnek egy népszerű tarotolvasásra a szadzsu-sátrakba. A jövendőmondás segítségét mindenre kikérik (nem csak Koreában amúgy, más ázsiai országokban is), a vizsgák kimenetelétől az esküvői dátum kiválasztásáig.

Szadzsu-sátrak (사주) (Forrás:jasonstrother.net)

Házasság után a férjnek a lány szüleiről is gondoskodnia kell, a rendszeres ajándékozás elvárt dolog tőle.  A férfi dolga, hogy keresse a pénzt, gondoskodjon a családról és legyen erélyes. A nő dolga, hogy megfeleljen az anyósa elvárásainak, legyen ártatlan és hűséges.

Ezek természetesen általánosítások, mindig vannak és lesznek kivételek, és valószínű, hogy más emberek másképp élnek meg dolgokat, vagy másképp látják azokat.

Érdekelne, hogy mit gondolnak erről, vagy mit tapasztaltak olyan hölgyek és urak, akik innen Magyarországról házasodtak koreai családba, amennyiben ilyen párok olvassák ezt a poszot, kérem, hogy írjanak a xiaolongimnida[kuckuc]gmail.com címre, szeretnék interjút készíteni vegyes házaspárokkal a tapasztalataikról, hogy ne csak külföldi forrásokra lehessen támaszkodni.

Felhasznált források: expat blogok, CNN + a cikken belül megjelölt linkek

(A kommentelés a postr-ön akadozik, a Facebookon lehet üzenetet hagyni, kommentelni)

Írtam már korábban az "álomszép" koreai férfiakról, de csak futólagosan említettem meg, hogy ennek a trendnek a kialakulása mögött bizony nagyon komoly okok húzódnak meg. A koreai egy hihetetlenül zárt, patriarchális társadalom, ahol a férfiközpontúság az élet minden terén megnyilvánul, a munkavállalástól a gyerekszülésig, nem beszélve a minden egészséges férfira kötelező érvényű sorkatonai szolgálatról. Mindennek ellenére, paradox módon a mai férfiideál nem a szőrös-kemény-férfias-ide-nekem-a-tesztoszteront típusú férfit részesíti előnyben, hanem a feminin vonásokkal rendelkező, kinézetükben és viselkedésükben is nőiesebb, külsejükre, a divatra sokat adó férfiakat, az úgynevezett kkonminamokat, azaz a "virágfiúkat", vagy "virágférfiakat". 

A kifejezés önálló életet él, és nem szabad összekeverni vagy összemosni a nyugaton ismert metroszexuális férfival, mert a koreai trend kialakulása szinte függetlenül ment végbe a nyugaton zajló hasonló jelenségtől és más aspektusai, helyi jellemzői vannak. A virágfiúk megjelenése összetett társadalmi változásokhoz köthető. Az 1990-es évek vége előtt Korea sokkal zártabb társadalom volt, mint ma. A mainstream médiában ritkán vagy egyáltalán nem volt megengedett például a japán kommersz termékek, kultúra megjelenítése, vagy éppen a nyugaton metroszexualizmus felbukanásához vezető "gay culture" megjelenítése.  Az 1997-es gazdasági válság, majd a közösen rendezett 2002-es focivébé hatására azonban mindez kezdett megváltozni. Hihetetlennek hangzik, de kutatások szerint a focivébének bizony őrületes szociológiai hatása volt Koreára, már ami például a nők szexuális önkifejezését és társadalmi pozícióját illeti: a kkonminamok megjelenése szorosan összefügg a nők által elfogadottnak tekintett férfiimidzssel, amire a japán mangák voltak nagy hatással, amik viszont a focivébének köszönhetően lettek elérhetőek a nők számára. Hogyaztahóbelebancos-virágmindenit! Lassítsunk? Lassítsunk.

Mi köze a nőknek a virágfiúkhoz? 

Hát, azon túl, hogy nyilván ők a célközönség, több mint hinnénk. Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlott le Koreában a 2000-es évek elején, meg kell értenünk a koreai nők szerepét a társadalomban. A koreai nő törékeny, illedelmes, kislányos, és amíg hajadon, addig a szex tabutéma. Ha férjhez megy, utána meg már azért tabutéma a szex, mert akkor már csak a férjjel lehet, a négy fal között, és ha megszületik az első gyerek, a nő megszűnik vágyakkal rendelkező nőnek lenni és anyává avanzsál. Igen ám, de egy nőnek a házasság előtt, alatt és a gyerekszülés után is vannak vágyai, csakhogy ezt Koreában mutogatni nagyon nem illendő. A férj keresi a lóvét, asszony otthon ül a gyerekkel és hallgat. Na igen, csakhogy jött a gazdasági válság, és a kemény, férfias férfiak nem tudták egyedül eltartani a családot, a nők segítsége kikerülhetetlenné vált. Emellett, ahogy a válságban általában szokás, a cégek a női alkalamazottaktól szabadulnak meg hamarabb, főképp a családos nőktől, akik nagyobb nyűgöt jelentenek a vállalatnak minden szempontból. A frusztrált és cserbenhagyott koreai nők pedig elkezdtek azon gondolkodni, hogy mi a fenének is magasztalják ők ezeket a durva, macsó pasikat? Mindehhez aztán szép lassan hozzácsapódott a gazdaság fellendítéséhez szükséges nyitott politika: a nők elkezdtek kifelé tekinteni a háztájról és találtak valami nagyon érdekeset: a japán bisónen mangákat. Ezek - az egyébként elég régi tradíciót maguknak tudható - mangák olyan férfiakat szerepeltetnek, akik hihetetlenül szépek, szinte nőiesek az arcvonásaik, gyengéd és megragadó a személyiségük, és általában valami teljesen átlagos, vagy már szinte csúnyácska lányba esnek bele. (Ismerős ez a sztori sok koreai sorozatból, ugye?) 

Hogy jön ide a focivébé?

Nos, a focivébé meglepő módon drasztikus változásokat hozott a nők életében Koreában. Óriási esemény volt, ami a nemzeti büszkeséget igen sokra tartó eme kis országban soha nem látott őrületet okozott. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a foci iránt amúgy nem túlságosan érdeklődő koreai nők tömegével özönlöttek a meccsekre, magukból kikelve szurkoltak és megtörtént az, ami előtte gyakorlatilag lehetetlenség volt: a koreai média szabadon, sőt büszkén mutogatta az incuripincuri ruhácskákban önfeledten sikoltozó koreai lányokat, ahogy a Nemzeti Tizenegyért rajonganak, azon belül is egyvalakiért, Korea első igazi "virágfiújáért", An Dzsonghvanért, aki hosszú haja és tökéletes bőre mellett férfias is (hisz focista), ugyanakkor odaadó és gyengéd családapa, aki minden gólját úgy ünnepelte, hogy megcsókolta a jegygyűrűjét. 

An Dzsonghvan (Naver)

Na ilyet nem lehetett korábban koreai sajtóban látni: alulöltözött lányokat. (Getty Images)

A virágfiúk eredetének egyéb összetevői

An azonban leginkább csak prototípusnak tekinthető, hisz a mai virágfiúkhoz képest azért nem lehet rá azt mondani, hogy túlságosan feminin kinézetű lenne, a hosszú haj ellenére sem. A virágfiúk amúgy léteznek más ázsiai kultúrákban is, és egyáltalán nem újkeletű a jelenség, Kínában például már a Ming- és a Csing-dinasztiák korában is törékeny, nőies szépségűnek festették le a férfiakat, a klasszikus kínai mű, A vörös szoba álma főszereplője is gyakorlatilag egy virágfiú, Drága Jáde, aki púderezi magát, harcolás helyett prózát ír és sokan szerelmesek belé. Az ókori Japánban a férfiak is "sminkeltek", akárcsak a nők.

A 2002-ben bemutatott koreai Winter Sonata sorozat őrületes japán sikerének hatására, ahol a főszereplő virágfiú Pe Jongdzsun gyakorlatilag egyszemélyben "igázta le" a japán nők szívét, több szociológus is vizsgálni kezdte a jelenséget, és számos tanulmányt követően arra a következtetésre jutottak, hogy a japánoknak azért tetszett Pe Jongdzsun finom, szinte már nőies megjelenése, mert a "régi szép időkre" emlékeztette őket, amikor a japán férfiak még hasonlóan gyengédek, udvariasak és megbízhatóak voltak. Más nők arról számoltak be, hogy Pe a bisónen-mangák romantikus férfi főszereplőire emlékezteti őket, amiket kislányként olyan szívesen olvastak.

Pe Jongzdsun, aki egymaga hazavágta Japánt. A színésznek és sorozatbeli partnernőjének Nami szigetén, a sorozat forgatási helyszínén szobrot is állítottak, nem véletlenül, a Winter Sonata bemutatása óta özönlenek oda a japán turisták.

A virágfiúk mibenléte 

A koreai férfiideál átalakulása hatalmas változást hozott a férfiak életébe. Ma már Korea a világ  férfikozmetikum-piacának 20%-át adja, a világon itt vásárolják a legtöbb ilyen terméket. A fiatal férfiak és a tinik nagy gonddal ápolgatják a bőrüket, sminkkészletet hordanak maguknál és pont olyan természetes jelenség, hogy egy férfi kozmetikai tanácsot kér a drogériában, mintha egy nő tenné. A megjelenés őrületesen fontos lett a koreai férfiak számára, mert a társadalmi elvárás szerint aki jól néz ki, az sikeres és pont. A munkahelyvadászatban a szépség előtérbe került (erről a plasztikai sebészeti kitekintőnkben már esett szó), az első benyomás fontosabb mint valaha. Ezen felül az új trendre ráharapó marketingipar valósággal bombázza a férfiakat az ilyen jellegű reklámokkal. "Akkor leszel sikeres az üzletben és a nőknél, ha szép a bőröd, a hajad, a ruhád". Koreában kifejezetten férfiak számára is vannak kozmetikai üzletek, a Korean Air pedig minden évben sminkelési tanácsokkal látja el a férfi utaskísérőket a legújabb trendeknek megfelelően. Itt nem szégyen a szemceruza, az alapozó, a BB-krém, sőt, az ajakfény vagy akár a rúzs sem (persze nyilván nem a vérvörös csajrúzsokról beszélünk...). És mindennek semmi köze az illető férfiú szexuális irányultságához. 

Fiatal srác arcápoló kozmetikumot vásárol Szöulban. Fotó: AP

A sztárok természetesen trendalakítóak itt is, különösen mivel a legtöbb kozmetikumreklámban őket szerepeltetik. Számos, gyönyörű bőréről híres virágférfi énekes vagy színész reklámoz arckrémeket, sminket, arctisztító kozmetikumokat, BB-krémet. Egyrészt direkt reklámokkal, másrészt pedig azzal, hogy maguk is használják ezeket a termékeket.

Xiah Junsu, akinek húsos ajkait rúzzsal és szájfénnyel teszik még prominensebbé.

A férfi, akinek a bőréért bármelyik nő ölni tudna: Jaejoong egy Tony Moly-kozmetikum reklámjában

A koreai szórakoztatóipar pedig követi a trendet és rá is tesz egy lapáttal. Ma minden koreai médiumból virágfiúk potyognak, a fiúegyüttesektől a sorozatokon át a komoly filmekig. Persze van még egy-két tesztoszteron-bajnok Schwarczi-kezdemény, akik makacsul ragaszkodnak a macsó imidzshez, de a tendencia továbbra is az, hogy a virágfiúknak áll a zászló, egészen konkrétan értve. S bár a trendet a középkorú házas nők indították el, ma már jóformán mindenki a virágsrácokra áhítozik és ezzel persze a piaci trendeket is alakítják - s bizony a férfiaknak tetszik, nem tetszik, ki kell mászniuk a barlangjukból, sutba vágni a Frédi-Béni felszerelést és kellve vagy kelletlenül föltenni azt a púdert a pofijukra, ha előre akarnak jutni. Az élelmesebbje (meg a gazdagabbja) plasztikai sebész segítségét is igénybe veszi, a gombamód szaporodó ilyen klinikák legnagyobb örömére.

A trendhez a rockereknek is adaptálódniuk kell. No Minwoo, a TRAX egykori dobosa (a fenti videóban ..öö.. a dobok mögött) maga mögött hagyva a punkos imidzset ma az egyik legszebb virágfiúként domborít tévésorozatokban:

Az Mnet összeállította a legszebb virágfiúk 100-as listáját is, bár ezen nem csak koreai hírességek szerepelnek. 

További érdekes tanulmányok a témakörben (valamint a szexualitás és a feminizmus a koreai kultúrában témákban) a grandnarrative.com blogon.
 

(A mangarajz forrása a Wikimédia Commons, KishiShiotani, CC-By-sa-3.0)

Emelje fel a kezét az, aki tudja, mi a vércsoportja. Na ugye. Nálunk ha valaki nem véradó vagy nem volt nagyobb műtétje, nemigen foglalkozik azzal, hogy mi a vércsoportja. Japánban és Koreában azonban olyan kultusza van a vércsoportoknak, ami már-már félelmetesnek is tűnhet. E két országban (meg még pár másik ázsiai országban is) az emberek többsége szentül hiszi, hogy a vércsoport megmutatja az emberről, hogy milyen is valójában.

Olyasmi ez, mint nálunk a horoszkóp szerinti személyiségjegyekkel való megszállottság, csak éppen Japánban és Koreában ezeket vér komolyan veszik. Vannak külön tévéműsorok, könyvek, az újságokban vércsoport szerinti horoszkóp, diéta, de még külön termékcsoportok is készülnek ezzel a marketinggel, sampon, arckrém de még óvszer is kapható vércsoport szerinti bontásban... A kommersz cuccokon meg a könnyed napi horoszkópozáson túl azonban a vércsoport szerinti személyiségtípusozás Japánban például akkora méreteket öltött, hogy komoly diszkriminációval néznek szembe a B és AB vércsoportú emberek (mert nekik vannak a legkevésbé kedvelt tulajdonságaik), vannak cégek, akik vércsoport alapján választják ki a munkaerőt, de még iskolákban, óvodákban is csinálnak vércsoport szerinti bontást. Sőt, még a politikusok is hivatkoznak rá, ezzel takargatják a hibáikat vagy igazolják a rossz döntéseiket. Mindezt úgy, hogy az egész egy áltudományos humbug, természetesen, hiszen az ember vércsoportjának a világon semmi köze nincs a személyiségéhez, és hiába próbálják értelmes tudósok ezt a japánok és a koreaiak fejébe verni évtizedek óta, ők makacsul hiszik tovább. 

Az egész a náci Németországhoz vezethető vissza, ahol a vércsoportokkal akarták bizonyítani a német "faj" felsőbbrendűségét, az 1930-as években a japánok is átvették a dolgot, megpróbálva "tökéletes katonákat" nemzetni (!). A minden tudományos alapot nélkülöző teória a háború után elült, az 1970-es években azonban Nomi Maszahiko könyve újraélesztette és mintegy mániává alakította Japánban a vércsoport szerinti személyiségmeghatározást, amit aztán más ázsiai országok is átvettek, legfőképpen Korea. Mindezt úgy, hogy az illető ügyvéd és semmilyen orvosi háttere nincs. A japán és a koreai hírességek adatlapjain is szerepel a vércsoportuk és szinte minden nyelvtanulós weboldalon megtanítják nekünk a kérdést: "Milyen a vércsoportod?", rögtön a "Hogy hívnak" és a "Hány éves vagy?" után. Koreában film is készült My Boyfriend is Type B címmel, ahol a főszereplőnő nagy dilemmában van, mivel a kiszemelt pasijának vércsoportja B, ami köztudottan alkalmatlanná teszi a srácot a párkapcsolatokra. 

Szóval akkor lássuk, kinek mi fán terem a vére! (Szigorúan csak for fun)

BBC, Huffington Post, Wikipédia

Kínával kapcsolatban rengeteg előítélet és tévhit kering, amik bizony meglehetősen rossz, néha pedig egyenesen morbid képet festenek erről az egyébként rendkívül összetett és gyönyörű kultúráról. Persze rossz dolgok mindenütt vannak, hol nincsenek? Viszont a média kiragadott eseményei (gumitojás, hamisított világmárkák, ezeöccá-piaci-kofák, emberi jogok, ilyesmi) miatt meglehetősen torz képet kap a kínai kultúrába mélyebben be nem látó átlag magyar ember. Jöjjön pár tévhit Kínával kapcsolatosan.

Ételek

Tévhit: A kínai ételek egysíkúak és ehetetlen fűszerezésűek

Valóság: Az itthoni kínai kifőzdékben kapható kaja és a valódi kínai ételek között a különbség mondhatni hat mérföldes szakadék. A kínai kajáldák a magyar ízlésvilághoz igazodnak, és sósan, zsírosan főznek. A kínai konyha változatos, rengeteg zöldséget felhasznál, gyakorlatilag tájegységenként más az ízvilág. Az egyik fő követelmény, hogy mindig minden frissen készüljön, lehetőleg gyorsan. A kínaiak hihetetlenül kreatív szakácsok, és a tálalt végeredmény látványnak se semmi.

Tévhit: a kínaiak rendszeresen esznek kutyahúst. Máshol nem is fogyasztják, csak a kínaiak. A kutyahús kóbor kutyákból származik.
Valóság:  Kína déli részein a kutyahús valóban ugyanúgy kapható húspiacokon, mint a csirke vagy a sertéshús. Nem minden kínai eszik kutyahúst, sokan kifejezetten elutasítják a gondolatát is. Az ilyen hús általában kifejezetten fogyasztásra szánt, farmokon nevelt kutyákból származik, nem az utcáról fogdossák össze őket. A kutyahús fogyasztásának Ázsiában évezredes hagyománya van, nem csak Kínában, de Koreában, Indiában, Vietnamban is, és egy ideig még Japánban is fogyasztották. De nem csak Ázsiában elterjedt, Belgiumban például a huszadik század elején az állatorvosok szövetsége által kifejezetten ajánlott húsféleség volt, de Németországban és Franciaországban is fogyasztották, főképp éhinségek idején. Egyes svájci kantonokban hagyománya van a kutyahús elkészítésének, külön recept is van és kolbászt is készítettek belőle. Amerikában sem ismeretlen a kutyahús, az aztékok is fogyasztották, és egyes bennszülött indián törzsek is. Kínában egyébként tervben van egy rendelet a kutyahús betiltására, Hognkongban és Tajvanon már egy ideje tilos árusítani.

Szecsuáni ételek

Nők

Tévhit: Kínában a nőket elnyomják

Valóság: Nem jobban, mint bárhol nyugaton. Az a tévhit, hogy a kínai nők valamiféle alárendelt rabszolgák, akik szó nélkül engedelmeskednek a férfiaknak, valamiféle századelőtti filmekből ragadhatott az emberekre itt. A kínai nők rafináltak és kemények, és mivel bőven válogathatnak a férfiak közül (sokkal több férfi születik Kínában, mint nő), magasak az igényeik a férjhez menést illetően is. Ahhoz, hogy egy pasi nőt szerezzen Kínában, jó állása, jó fizetése, kocsija és háza kell, hogy legyen. Másképp hoppon marad. A nők egyre inkább töltenek be magas rangú pozíciókat is, cégeknél például, de kerületek, városok polgármesterei között is akad nem egy. Persze vidéken talán rosszabb a helyzet (de melyik országban van ez másképp?). A kínai nők ugyanolyan empancipáltak és öntudatosak, mint akármelyik magyar. 

Harcművészetek

Tévhit: Minden kínai kungfuzik. De legalábbis akar. 

Valóság: Arányait tekintve nem kungfuznak többen Kínában, mint máshol. Valamiért (egész biztosan Bruce Lee és Jackie Chan az oka) az embereknek az a kényszerképzete van, hogy aki kínai, az alapból tud verekedni. Hát pedig nem. A tévképzelgésekkel ellentétben Kínában is csak az tud kungfuzni, vagy tajcsizni, aki meg akarja tanulni, nem kötelező sport a suliban. Elég sok kínaival beszélgettem kint tartózkodásom idején és egyikük sem kungfuzott sose. És nem is igen szeretik, amikor a külföldiek első kérdése az, hogy "tudsz verekedni"? Ez olyan, mintha a magyaroktól megkérdezné egy külföldi, hogy "tudsz hátrafele nyilazva lovagolni?"...

Mindennapi élet

Tévhit: Kínában biztos sokkal nehezebb az élet. A cenzúra, meg a kommunizmus miatt. 

Valóság: A mindennapi élet Kínában is ugyanolyan, mint itt. Nem lehet "érezni" bevásárláskor vagy a metrón, vagy a bankban, vagy a multiplexben, hogy te most egy kommunista országban jársz. Nem nyomnak a kezedbe vörös pamfleteket és senki nem agitál neked arról, hogy fúj, hülye nyugat, és hajrá kommunizmus... Ha nem hozod fel a témát, fel se merül magától. És ha fel ismerül, a fiatalok már igen reálisan és teljesen objektíven kezelik a rendszert, amiben élnek. Senki nem kezdett el nekem propagandabeszédet tartani. Sőt, a kritikák nagy részével is egyetértenek. Pekingben ki vannak téve a zászlók, meg Mao képe, meg ilyenek, de semmi orrbavágó dolog. Nekünk is vannak Széchenyi-szobraink, az oroszok meg Putyinos tányérból esznek. A boltok dugig vannak, az utcák tele éttermekkel, kávézókkal, Mekivel meg KFC-vel, minden hipermodern dolog kapható, megszámlálhatatlan tévécsatornán változatos műsorok, és a közbiztonság se rosszabb, mint másutt. Tökéletesen olyan ott élni, mint akárhol máshol. Én kifejezettem kedveltem Tiencsint, bármikor visszamennék, huzamosabb időre is. Persze aki provokálni akar, meg veszekedni és csakazértis, az biztos fog találni magának politikai vitapartnert ott is.

A kínai szuperexpressz

Tévhit: Kínában mindenkinek csak egy gyereke van/lehet

Valóság: Az egy gyerek törvényt 1978-ban vezették be, tehát akik előtte születtek,a zoknak mindne bizonnyal több testvérük is akad. Ezen felül az egy gyerek törvény leginkább a városi populáció szabályozására szolgál, vidéken és az etnikai kisebbségeknél megengedik a több gyermeket, különösen, ha az elsőszülött lány. Ezen felül, mivel a társadalom öregszik és egyre kevesebb a fiatal munkaerő, ha két egyke házasodik össze, kérhetik a több gyermek engedélyezését. 

Nyelv

Tévhit: a kínai nyelv nehéz és ronda hangzású is
Valóság: A kínai nyelv nem olyan nehéz, mint mindenki hiszi. Persze az írás-olvasás elsajtítása komoly figyelmet és odaadó tanulást igényel, maga a nyelvtan sokkal egyszerűbb, mint a magyaré vagy az angolé. Az pedig, hogy a kínai nyelv csing-cseng-csüng hangzású, az megint abból fakad, hogy az emberek felületes megfigyelők. Komplett olyan mondatokat tudok már alapfokon mondani, amiben egy fia [cs] hang sincs. Viszont rendkívül dallamos és ritmikus nyelv, és közlebbről megfigyelve igen szép is. Monoszillabikus és izoláló jellgéből adódóan meglehetősen sok képi eszközzel él, hisz nem állnak rendelkezésére ragok az új szavak képzésére. Csak egy példa, a "jó" (hao) szó írásjegye a férfi és a nő írásjegyének összevonása: fiú+lány=jó. :) A kedvenc szavam meg például a számítógép: tien (elektromos)+agy(nao). Elmés, frappáns és rendkívül vizuális nyelv. A kalligrafikus írása pedig szemet gyönyörködtető.

Hao (nü [lány]+ce [fiú]) = jó

Tévhit: kínai nyelv
Valóság: nincs olyan, hogy kínai nyelv. Amikor az emberek "kínai nyelvet" mondanak, valójában fogalmuk sincs arról mit beszélnek, és leginkább a legelterjedtebb mandarin nyelvre utalnak, ami körülbelül 850 millió beszélővel rendelkezik. De ezen felül még nagyon-nagyon sok más nyelvet is beszélnek Kínában, például kantonit, így a "kínai nyelv" inkább minősül nyelvcsaládnak, mint klasszikus értelemben vett nyelvnek. 

Tévhit: A kínai "jelek" szavakat jelölnek
Valóság: Először is, azok nem jelek, hanem írásjegyek, másodszor pedig nem szavakat jelölnek, hanem morfémákat. Vannak olyan szavak, amelyek egyetlen morfémából állnak, de nagyon sok olyan szó van, ami több morfémából épül fel.