(Avagy annak a története, hogy miért nem hallgatok már nyugati popot egyáltalán.)

Olvastam nemrég egy tanulmányt, ami szerint a koreai hullám időszaki jelenség, és amúgy is csak Ázsiában féktelen, Európában és Amerikában úgysem veti meg a lábát soha, és amúgy is, a K-pop az csak amcsi utánzat. Röhöghetnékem támadt. Aki az ominózus tanulmányt írta még biztos életében nem látott K-pop-rajongót közvetlen közelről, de K-pop-dalt se nagyon.

Épp tegnap került kezembe a hír, hogy a Big Bang kénytelen volt második koncertdátumot hozzácsapni a londoni turnéállomásához, mert a 12 500 férőhelyes Wembley Arénában tartandó decemberi koncertjükre az online vásárlás megnyitását követő kettő percen belül az összes jegy elkelt. Tanúsítom, én úgy az ötödik percben próbáltam megnyitni a Ticketmaster oldalát, be volt fagyva mint a Bajkál télen. Nem ők az első koreai banda, akik tizenezres koncerttermeket töltenek meg Európában és Amerikában, és nem is az utolsó. Teszem hozzá, hogy a Big Bang idei világ körüli turnéja jelenleg 45 koncertből áll, és még nincs is az összes helyszín kihírdetve. Most tartanak cirka félmillió nézőnél... Összehasonlításképp, Lady Gaga Monster Ball turnéja 70 állomáson másfél millió nézőt vonzott. És Gaga mennyivel ismertebb világszerte, nem?

A Big Bang élőben, a szöüli koncertjükön, 14 ezer néző előtt

Szépen, csendben, fű alatt, feltűnés nélkül, a K-pop lassan átveszi a hatalmat Ázsián kívül is, és nem kell nekik hozzá mainstream media, Viva TV vagy rádiós lejátszási lista, a YouTube és a Facebook pont elég hozzá. Az őrület mindenütt ott van, lehet, hogy nem tudsz róla, de egész biztos, hogy valaki a környezetedben, akiről talán nem is sejtenéd, K-pop-rajongó. Talán épp a szomszéd gyerek, a szőke csaj bioszórán vagy a buszmegállóban önfeledten ritmusra topogó csávó, vagy éppen a metrón melletted ülő középkorú nő. A K-pop, akár egy vírus, rendkívül gyorsan és hatékonyan fertőz. Ellenszere nincs. Harcolni ellene értelmetlen és hiábavaló, úgyis ő nyer, előbb-utóbb.

Olyan ez, mint egy hatékony agymosás, ha egyszer belekóstolsz, nincs visszaút, lemondasz Gagáról, otthagyod a fenébe Madonnát, kidobod a Kanye West cédéidet és az mp3-asod megtelik koreai nyelvű dalokkal. (És tudom, hogy most sokan bólogatnak egyetértően. A hitetlenkedők meg majd úgyis rájönnek idővel.)

Lépésenként történik ez, beszippant, mint egy örvény, elnyel, akár egy fekete lyuk, és soha többé nem kívánsz már visszatérni a régi énedhez. Egyik nap takarítom az mp3-lejátszómat, túl sok volt rajta a dal, gondoltam kitörlöm, amiket ritkán vagy egyáltalán nem hallgatok. Hopp, repültek a török nóták, azon vettem észre magam, hogy kukában landolnak az imádott Jay Chou dalaim is, és az a tucatnyi amerikai, akiket ritkán hallgatni szoktam, mind eltűntek a süllyesztőben... Elkezdtem gondolkodni azon, hogy miért is van ez? Miért nem kívánok többé mást hallgatni? Miért nem jó nekem Gaga? Hová tűnt az életemből Tarkan? Alekszandr Malinyin? A Queen? Ákos? Mind szerettem őket, szeretem ma is, mégsem akarom hallgatni a dalaikat. Mi történik velem?

Az a helyzet, hogy a K-pop egy óriás szivacs. A dalok remekbe szabott pop-rock-r&B-rap keverékek, szintetizálják mindazt, ami a nyugati pop-rockban nagyon jó, és mindezt megcsavarják, megkavarják, felfűszerezik és olyan ínycsiklandóan tálalják, hogy rá sem hederítesz már az eredeti összetevőkre, a feltálalt kaját akarod, újra meg újra, mert mindig más, mindig új, ezer színű, érzésű és hangulatú. Olyan, mintha fognák Michael Jacksont, Lady Gagát, Chert és Eminemet és egybe gyúrnák, valami tök mássá, ami sokkal jobb, mint az eredeti önmagában volt. Felszínes? Hát persze. Érdekel? Csöppet sem. Ha az élet értelmét akarom keresni, nem popdalokat fogok hallgatni. Szórakoztat, jó érzés, leköt? Nanáhogy. Olyan, mintha a K-pop termelné az endorfint, és egy idő után egyszerűen függővé válsz tőle: kell! Még! 

És tehetségesek ám ezek a gyerekek. Ott vannak a toppon, tudnak énekelni, táncolni és azt adják, amire vágysz. Bármivé akarod alakítani őket, azzá válnak. Veszélyes drog ez ám, hisz lehetetlen leszokni arról, hogy azt kapod, amiről mindig is álmodtál. A K-pop, sokkal inkább mint az amerikai, a rajongók kielégítéséről szól. Bármit megtesznek érted. Cserébe pedig a rajongók is bámit megtesznek a K-pop-idolokért. Ott a rajongásnak kultusza van, egy K-popper nem egy átlagos rajongó, a K-popper egy klán tagja, ahol hierarchia van, szabályok, rendszer és őrület. Csak meg kell hallgatni, mit művelnek a rajongók egy koncerten, ilyet nem látsz Európában... Elképesztő hátborzongató érzés nézni is, nem hogy élőben átélni, amikor tízezer ember egyetlen hangba összeolvadva, a koncert meghatározott elemeinél az előadó nevét vagy a dalszöveg részletét kántálják, mint egy ősi vallás templomában a szent varázslatot. Félelmetes, libabőrözős érzés lehet ez az előadónak is. Összehangoltan, összekovácsolva működik együtt több ezer ember, akik nem ismerik egymást, mégis eggyé válnak a zene, az előadó hatására.

A TVXQ rajongói tábora a Mirotic-ot énekli teljes hangerővel, még a koncert kezdete előtt.


Értem én, hogy az egész egy nagy amerikai mishmash, és a legtöbb K-pop-dalt amcsik meg európaiak írják a koreaiaknak, basszuskulcs, mégis jobb a végeredmény! Valahogy a koreai előadók másképp nyúlnak a dalhoz. Lenyűgözik azokat a nyugati dalszerzőket is, akik velük dolgoznak, ott van például a Sony Music producere, Bruce Automatic, aki Xiah Junsunak írt dalt, és totálisan megfertőzte a K-pop-láz. Ódákat zengett arról, hogy milyen földön járó ember ez a koreai szupersztár, milyen profi, és milyen elképesztően jó énekes, és most már azt tervezgeti, hogy más K-pop-előadókkal is akar dolgozni, mert a K-pop-rajongók nem csak az idolokat szeretik, de a producereket is sztárként kezelik. Miután megírta Junsunak az Uncommitted-et, Automaticot elárasztották a rajongók üzenetekkel, köszönő videókkal, rajongói klubja alakult (A producernek!). Nálunk legtöbbször senkit nem érdekel, ki írta a dalt, ki volt a producer. A K-popban ez is másképp működik. Ha jót teszel a sztárommal, a barátom vagy és szeretlek. Ha rosszat teszel neki, millió rajongó haragját vívod ki - de szó szerint. 

A JYJ Amerikában az angol nyelvű albumuk felvételei közben. Junsu és Jaejoong nem beszélték a nyelvet, így megharcoltak a dalszöveggel, de végül győztek.


Aztán ott vannak a videók, amik ellenállhatatlanok. Legtöbbször értelmetlenek és WTF-momentumokkal zsúfoltak, mégis újra meg újra megnéznéd őket. Meg újra. Meg másnap is. Még ha elsőre nem is tetszik, rád ragad, beleolvadsz és azon kapod magad, hogy "á, nem is tetszik ez a videó... de akkor miért nézem már huszadjára??"

A nuna*-momentum: tudod, hogy szinte még gyerekek, mégsem tudod róluk levenni a szemed.

Csak hogy a fiúk se unatkozzanak. Az egyik olyan dal, ami "rám nőtt" az utóbbi időben, főképp a refrén miatt: br-br-bring the boys out!

Na és énekelni is tudnak ezek a koreaiak ám. Több olyan énekesük is van, akik előtt nyugaton is leemelnék a kalapot, ha ismernék őket.

Ailee, aki Beyonce 'Halo' c. dalával nyerte meg magának a zsűriket, aztán a saját dalai is őrülten jók lettek.

Xiah Junsu, a musicalek hercege, akinek hangjától egy jéghegy is elolvad. No meg a fenékrázásától is, ő Ázsia koronázatlan legszebb feneke. Nem viccelek.

Na és aztán ott vannak a live performanszok, amik nagyon fontosak a K-popban. Olyan, de olyan showt rittyentenek össze, hogy Lady Gaga szégyenében elbújdokol falu végére pityeregni.  
Fontos az összehatás, így az élő fellépéseken is nagy a hangsúly. Mindegy, hogy 3000-es vagy 50 ezres teremben lépnek fel, a K-pop-koncertek pokoli jó bulik.

TVXQ: Bolero, élőben a Tokyo Dome-ban, 55 000 rajongó előtt. Nuku playback!

G-Dragon és Taeyang a 'Lies' és 'Korean Dream' c. dalokat adják elő az SBS Music Festivalon

A 2NE1 - vitán felül a legjobb jelenlegi lánybanda - a YG Family koncerten Japánban. A YG Entertainment aztán tudja, hogy kell libabőrözős koncertintrót készíteni! Ebbe a családba tartozik a Bigbang, Seven, Psy és Tablo is. 

Ugyan ki tudná überelni a tánckirály Raint, ha szexi csípőmozgásról van szó? Az a rúdtánc (ühüm, és főműsoridőben) megér egy misét. Na meg az egyik színésznő hosszan mutatott "nyamm, hazavinnélek" arckifejezése is.

A K-pop szerves részei a különféle showműsorok, zenei műsorok, talkshowk és reality showk, amik mind-mind-mind mélyebbre nyomnak az isteni bugyorban, és segítenek fenntartani, megújítani és terjeszteni az őrületet. A koreai tévéshowk bombasztikusak. Úgy vannak megtervezve, hogy egy másodpercig se legyenek uncsik, és a maximumot hozzák ki a K-pop-idolokból, minden oldalukat megmutatva, a cukitól a szendén át a szexi dögig. És ők mindent bevállalnak, a táncpárbajtól a zongorapárbajon át a piszkos munkákig, mint a reality real time favágás, a sztárolimpia, a futkorászás hülye jelmezekben, idióta dalok éneklése, akadályversenyes baromságok és fizikai megaláztatás. Beengednek a hálószobájukba, megmutatják milyenek, ha nincs rajtuk smink (míg az amcsi sztárok ezt rejtegetni próbálják...), ha kócosak és kialvatlanok, képesek gyerekre vigyázni vagy "összeházasodni" egy show kedvéért, kibeszélik magukat és egymást, és ezzel bizony kiirthatatlanul bevésik magukat az ember lelkébe. Éjszakákat tölt el egy K-pop-rajongó azzal, hogy a kedvencei feliratozott showműsorait bámulja vihogva, röhögve, ugrálva, tapsikolva (igen, a 30 fölöttiek is...), és külön komoly csapatok dolgoznak azon, hogy ezek a showműsorok a világ minden nyelvére, de legalábbis angolra le legyenek fordítva.

A világ egyik legszebb pasija, Hero Jaejoong igazából egy imádni való idióta, aki nem röstell kisgatyában üvölteni az álszaunában, elviselni, hogy kvázi agyonverik egy műanyag kalapáccsal, héliumot szipuzik, tradicionális koreai ruhában lépcsőkön zakózik le, birkózik, 

Az MBLAQ táncpárbaja egy showműsorban

Az interjúk sem a megszokott fapofás-kérdezgetősek. Itt például gyakorlatilag elszabadul a nevetőgörcs. 

Az egyik legnépszerűbb talkshow, a Strong Heart, ahol a sztárok magukról és a többiekről is lerántják a leplet. Kínos szituk sorát alkotva. Fetrengős-röhögős az egész műsor.

Édesen idióta feladatok: a TVXQ feladata, hogy három szóban leírja Xiah nevetését. Persze ezt sem ússzuk meg fetregés nélkül. Szó szerint.

Mi mindent meg nem tesz egy éhes fiúbanda némi grillhúsért... 


És ha mindez nem lenne elég, sorozatokban is bolondítják a rajongókat a K-pop-sztárok, így aztán végképp bekerülnek a mindennapjaikba. 

És ha tényleg őszintén végignézted az összes itt felvonultatott videót, és mégsem kaptál kedvet a K-pophoz, akkor metalrocker vagy. :)

Üdv a klubban! Annyong! 

* nuna: a koreai kultúrában a fiú nővére, a K-popban a nuna-rajongók a fiatal idolsztárok idősebb, huszon-harmincéves rajongói