Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A felhőkarcolók országa közhelyek nélkül

Van egy városállam (igaz, ma már csak autonóm terület) Ázsiában, ami egy csomó mindenben lepipál egy csomó más hasonló metropoliszt a világon, és ez a hely a mostoha sorsú és mégis elképesztő sikereket elkönyvelő város, Hongkong. A név hallatán valószínűleg a B-kategóriás kungfufilmek, Bruce Lee, Jackie Chan, meg a kínai maffia jut először az emberek eszébe, de ma ezek egyikéről sem lesz szó. Hongkong egy varázslatos és izgalmas város, és nem csak azért, mert itt található a legtöbb felhőkarcoló a világon (igen, itt, és nem New Yorkban vagy Tokióban).

Fotó: Diliff, GFDL/CC-BY-SA, Wikimédia Commons

Hongkong igazán sosem volt önálló, hiszen ezen a néven, mint település csak az 1841-es brit megszállás után kezdték el emlegetni. A gyarmati korszak után pedig 1997-ben visszacsatolták  Kínához, ahol különleges igazgatású területként szerepel, saját valutája van, saját közigazgatási rendszere, rendőrsége, vízumrendszere és gazdasága, csak a külpolitika és a hadügy terén függ Kínától, azaz nincs saját hadserege. A kínaiak szerződésben vállalták, hogy a visszacsatolás után 50 évig nem szólnak bele Hongkong életébe, így a város továbbra is zavartalanul fejlődik. Az egy főre jutó GDP 43 000 dollár, amivel 10. a világon. Ugyancsak top 10-es a várható élettartam tekintetében és a világ egyik legszabadabb gazdaságával rendelkezik, az egyik legnagyobb teherkikötővel és légikikötővel és évek óta csökken a munkanélküliek száma. 

A statisztikánál sokkal érdekesebb például, hogy Hongkongnak csúcsfejlett a tömegközlekedése, ahol minden járművön intelligens kártyával lehet fizetni, és bár sok nagyvárosban használnak ilyen rendszert, Hongkongban a helyi BKV-kártyával rengeteg minden mást is lehet csinálni, például könyvet kölcsönözni a könyvtárból, igazolni, hogy jelen volt az ember az egyetemi előadáson, vásárolni számtalan üzletben és automatánál, de még lakáskulcsként is funkcionál. Ezen felül Hongkong az egyetlen város a világon, ahol kizárólag emeletes villamosok közlekednek a villamosvonalakon. És ugyancsak itt található a világ leghosszabb kültéri fedett mozgólépcsőrendszere. Igen, egy baromi hosszú mozgólépcső az utcán, ami kiváltotta a dugókat a környéken, egy magasabban fekvő, korábban lerobbant városrészt köt össze a belvárossal, megspórolva a lakóknak több órányi tekervényes autózást, és mivel a negyed így megközelíthetőbb lett, még trendivé is tette a környéket, ami most már éttermektől és szórakozóhelyektől pezseg.

Fotó: SHOLYWOD, GFDL/CC-BY-SA, Wikimédia Commons

Hongkong emellett igazi egyetemváros is, Ázsia legjobb intézményeinek ad otthont. A méltán híres filmgyártása mellett a város a Kantopop fővárosa is, ez a katoni nyelvű popzene, amiért milliók rajonganak, Hongkongon kívül is. 



Jacky Cheung, a kantopop négy királyának egyike


Hongkong persze híres a gasztronómiájáról is, ami ügyesen ötvözi az angol hagyományokat a kínaiakkal. A legismertebb hongkongi étel a dimsum, ami tulajdonképpen nem is egy étel, hanem egy étkezés, különféle, kis adagokban felszolgált finomságok egyvelege. De vannak Hongkongnak érdekesebb ételei is, például a hongkongi bundás kenyér, amit úgy készítenek, hogy két szelet kenyér közé édes dzsemet kennek, megforgajták tojásban, majd miután kisütötték, mézet és vajat csorgatnak a tetejére. A hongkongiak ugyancsak imádják még például a barbecue csirkelábat és rózsavízzel ízesített kolbászt is. 

A látványos felhőkarcolókon kívül be lehet járni a Hongkong-félsziget gyönyörű zöld hegyvidékét, áthajókázni kalózhajóra emlékeztető dzsunkákkal a környező kisebb szigetekre, meg lehet csodálni a tengerparton a Symphony of Lights fényjátékot esténként, de még Noé bárkájába is beszállhatunk és vacsorázhatunk a háromemeletes óriás úszó étteremben is. Ha elfáradtunk, csatlakozhatunk egy-egy ingyenes tajcsiedzéshez valamelyik parkban vagy vásárolgathatunk a megannyi világmárka üzletén kívül a népszerű Hölgyek Piacán is, de akár a helyi Disneylandbe is elmehetünk. Ha pedig hazautazás előtt még szuveníreket nézegetnénk, ott a reptér mellett a duty free shoppok fogalmát átíró óriás méretű SkyCity, mozival és mindennel, ami a szórakozáshoz kell.

Tudj meg még több érdekességet Hongkongról!

1 Tovább

Az őrület határán: követnek, fogdosnak és mindent tudnak rólad

A K-pop árnyoldalai 1. rész: A szaszengek

A K-pop, vagyis a koreai popzene csillogó-villogó, luxuscikkes-habos-babos álomvilágát itt-ott igen mély fekete lyukak tarkítják. A K-pop-ipar sötét oldalát tárgyaló sorozat első részében pillantsunk be  a szaszengek (sasaeng), azaz a megszállott rajongók világába.

Megszállott rajongói minden hírességnek vannak, és időnként felbukkannak hírek, hogy itt-ott-amott a rendőrség letartóztatta XY híresség zaklatóját. A nyugati popiparban ezek igen extrém esetek, főképp mert a nagyon nagy sztárok elzárkózva élnek, a legtöbbjük lakcímét nem ismerni, testőrök kíséretében közlekednek, stb. Ráadásul a zaklatás a legtöbb nyugati országban bűncselekménynek számít. Dél-Korea azonban egy kis ország, Szöul pedig nem egy akkora város, hogy ne lehetne kideríteni a megannyi helyi híresség tartózkodási helyét. Ráadásul a fiatal idolegyüttesek tagjai még nehezebb helyzetben vannak, hiszen az ipar jellegéből adódóan nem is saját lakásban laknak, aminek a címét rejtegetni tudnák, hanem a kiadójuk sztárkollégiumában, aminek nem nehéz kideríteni a hollétét. Emiatt a megszállottság itt már-már őrült méreteket ölt, hétköznapi tinilányok válnak a sztárok követésének rabjává.

Junsu, a JYJ együttes egyik tagja egy étteremben. A háttérben 
egy szaszeng-horda figyel

A szaszeng szó koreiaul azt jelenti „magánélet”. A szaszeng rajongók tehát a magánéletbe betörő rajongók, és ezt bizony gyakran szó szerint kell érteni. A legnagyobb koreai sztároknak akár több ezer (!) szaszeng-rajongója is lehet, ezek a lányok a nap 24 órájában képesek követni a kedvenceiket, Szöulban külön taxisok vannak a kiszolgálásukra, akik 500 dollárt is elkérhetnek egy-egy fuvarért. A szaszengek az utóbbi időben elkezdtek extrémitásokig is elmenni. Nem ritka, hogy betörnek a sztárkollégiumokba, belopóznak a sztár hálószobájába, amikor alszik, ellopják a ruháikat, elviszik az ételt a hűtőszekrényből. A Shinhwa együttes egyik tagja például azt mesélte, hogy szaszeng-rajongók rendszeresen ellopták a kiteregetett mosott ruhát és belopóztak zuhanyozni a fürdőszobájukba, amikor nem voltak otthon, emiatt egy éven belül új kollégiumba voltak kénytelenek költözni.

A szaszengek ráadásul nem magányos farkasok, csapatba verődve követik a sztárokat és telefonon, sms-ben értesítik egymást a hollétükről. Vannak, akik havi 1000 dollárt is költenek taxizásra, csak hogy követhessék a kedvencüket mindenhová. Olyan szaszeng is akad, aki prostitúcióból fizeti a költségeket.  Némelyik rajongó a telefonos zaklatástól sem riad vissza, de olyanok is akadnak, akik fizikailag is zaklatják a kedvencüket – például fogdossák az intim testrészét (!), megpróbálják megcsókolni vagy levágni egy tincset a hajából.  Előfordult, hogy némelyik sztárt a hajánál fogva ráncigálták a szaszengek.

A szaszengek nem riadnak vissza a betöréstől sem, ezt a képet egy
megszállott szaszeng készítette a JYJ együttes egyik tagjáról, miközben 
az mit sem sejtve aludt a saját ágyában.

A sztárok többsége tűr, ameddig csak lehet, hiszen végül is a rajongókból élnek. A pohár azonban néha túlcsordul, mint legutóbb, amikor a JYJ együttes tagjairól került elő olyan hanganyag, ahol állítólagosan az hallható, hogy az egyik tag felpofoz egy szaszenget, üvöltözik és káromkodik. Az eset nagy visszhangot váltott ki, a fiúk kaptak hideget-meleget. Sokan úgy vélték, annak ellenére, hogy a szaszengek igen durvák tudnak lenni, egy férfinak akkor sincs joga erőszakot alkalmazni egy nővel (egy tinilánnyal) szemben. Mások szerint sokkal határozottabban kellene fellépni velük szemben, hiszen amit művelnek, az gyakorlatilag valóban kimeríti a sok országban bűncselekménynek számító zaklatás fogalmát. Dél-Koreában a szaszengeket hivatalosan nem lehet leállítani, nincs törvény, ami megvédené a hírességeket a megszállott rajongóktól, és maga a sztár vagy a menedzsere kerül bajba, ha fizikai erőszakot alkalmaz a tinikkel szemben – hiszen kiskorúakat bántalmaznak.

A szaszeng-kérdés továbbra is megoldatlan a K-popban, és ameddig a hatóságok nem tesznek lépéseket az extrém zaklatók ellen, addig a hírességeknek sem lesz nyugalmuk. Arról nem is beszélve, hogy az összes ilyen tinikorú zaklatót alapos pszichológiai vizsgálatnak és kezelésnek kellene alávetni, mert nem normális dolog tizenévesen így élni.

Források: Allkpop, Soompi, Seoulbeats

(áthozva egy korábbi blogomból)

0 Tovább

Visszatért a Sárkány a gyökereihez

Dél-Korea legnagyobb sztárjainak egyike, G-Dragon, akiről ebben a blogban is volt már szó, három év után újra szólóalbummal jelentkezik. GD-ről kevesen tudják, hogy hiphoppal kezdte a pályafutását, már 13 évesen szemet gyönyörködtetően rappelt és végig hiphop művésznek készült, csak aztán a sors, a YG Entertainment igazgatója személyében választás elé állította: vagy debütál egy fiúcsapatban, vagy nem debütál egyáltalán. Hat év után GD visszatért a gyökereihez a One of a Kind című dallal, melyet Choice37-nel együtt szerzett, a szöveget pedig maga írta. A dal fricska a kritikusok orrára: "gazdag vagyok, híres, trendi, imádnak a nők, megszabadulni úgyse tudtok tőlem, szóval kiny....játok". A képi világ ismét tipikusan népidegesítően trendi, a kajázós jelenet nagyon egyedi, ahogy a teniszes rész is: itt GD teniszlabdával veri szét az üvegkalitkába zárt korábbi fellépőruháit, mintegy szimbolikusan lerombolva saját korábbi jófiú-imidzsét. Valószínűleg az album is a rosszfiúságot és a hiphop-vonalat fogja erősíteni.

2 Tovább

A világ legnagyobb filmstúdiója

Warner Brothers? 20th Century Fox? Valamelyik bollywoodi stúdió? Nem. Hengdian World Studios, becenevén Chinawood, Csöcsiang tartományban, 380 kilométerre Sanghajtól.

képforrás: visitourchina.com

A 330 hektáron elterülő komplexum egy saját kis világot hozott létre. Megtalálható itt minden, ami a kínai filmek gyártásához szükséges, a komplett Tiltott Várostól a modern hongkongi utcákig. A kapcsolódó ipari parkban mintegy 320 kis- és középválallat működik, melyek a stúdió ellátásáról gondoskodnak, például díszletet gyártanak. 

Az óriási stúdió amolyan élményparkként is funkcionál, még vidámparkja is van. A statisztákat helybéliekből verbuválják, így sok szegény családnak biztosítanak extra bevételt. Jótékonyságban is élen jár a Hengdian, számos iskolát építettek Kína szegény régióiban.

képforrás: wantchinatimes.com

Az stúdiót egy magánvállakozó építette, Hszü Ven-zsong, aki gyerekkorában egy selyemgyárban dolgozott, majd felnőve állami kölcsönből maga is gyárat hozott létre, ami multimilliomossá tette. A stúdió ötlete véletlenszerűen jött, amikor 1996-ban Hszie Csin filmrendező helyszínt keresett Az ópiumháború című filmjéhez, és Hszü vállalkozott az óriás díszlet megépítésére, amit aztán más rendezők is kibéreltek. 

Az aranyvirág átka egyik jelenetének újrajátszása a turistáknak. Képforrás: Wikimedia Commons / készítette Zolo; CC-BY-SA-2.0

A stúdió ma 16 helyszínen mozi- és televíziós filmekhez nyújt szolgáltatásokat. Olyan filmek készültek itt, mint Csang Jimou gyönyörű színkavalkádot felvonultató, felülmúlhatatlan filmje, a Hős, Jackie Chan és Jet Li egyetlen közös munkája, A tiltott királyság, vagy A Múmia: A Sárkánycsászár sírja, Brendan Fraser főszereplésével.

Jelenet a Hős című filmből. A képen Maggie Cheung.

Ajánlott linkek:

A Hendian World Studios hivatalos honlapja

Még több kép a stúdióról

0 Tovább

A legszebb ázsiai pasik

Már volt róla szó, hogy Ázsiában divat androgünnek kinézni, azaz kedveltek az olyan férfiak, akik nőiesen szép arcvonásokkal rendelkeznek. Hát lássuk akkor a felhozatalt, íme a férfiak, akiknek az arca nőket megszégyenítően gyönyörű!

1. Az androgün férfiak leghihetetlenebbike talán a japán rockgitáros, Miyavi. Koreai apa és japán anya gyermeke, és eszméletlen szép az arca. Rá is játszik az imidzsre, miközben viselkedésre egy pasis pasi, aki már két gyerkőc édesapja, egyébként. És a felesége is nagyon szép nő (de Miyavi szebb, pasiként is).

Miyavi

2. A földkerekség egyik legszebb arcú palija valószínűleg Kim Hjondzsung, akit a Korea-imádók a Boys Over Flowers melankolikus szereplőjeként ismerhetnek. Ő a tipikus flower boy, azaz a macsó pali tökéletes ellentéte. Ellenállhatatlan Colgate-mosollyal, természetesen. Nem mintha panaszkodnék...

3. Nincs szépséglista G-Dragon nélkül, a K-pop kaméleonja igazi androgün nagyágyú. Szőke, barna, rózsaszín, kék, rövid vagy hosszú hajjal, mindegy.

4. Friss husi a piacon Ren a Nu'est együttesből, aki a banda debütálásakor azonnal reflektorfénybe került az elképesztően nőies arca miatt. Amit persze tudatosan ki is használnak minden klipben és fotózáson. Vigyázat, ő még kiskorú (16 éves), így valószínűleg majd ahogy idősebbé válik, kinövi a "babapofit" is.

5. Taemin a Shinee együttesből, aki utóbbi időben hosszú hajjal hódít.

Végezetül azért az egyensúly kedvéért jöjjön pár dögös fickó is, hogy nehogy azt higgyük, minden ázsiai pali androgün szeretne lenni.

1. Rain. Ki tudna neki ellenállni, ilyen névvel. Na és persze ilyen testtel...

2. Taeyang. A fickó, akit nem akarsz kihagyni, hidd el. És nem csak azért, mert piszokjó a teste, hanem pert piszok jó előadó is.

3. Jóképű, magas, okos, tehetséges, hegedül, Bartók a példaképe és kínai. Kell ennél több? Leehom Wang egy igazi főnyeremény bármely nőnek.

4. Andy Lau, a hongkongi kakukktojás. Már nem ifjú és nem klasszikus értelemben vett dögös pali, mégis van egy hihetetlen szexepilje. Aki látta a Szigorúan piszkos ügyek című epikus hongkongi filmet, az tudja miről beszélek. (Aki nem, sürgősen nézze meg, kihagyhatatlan, mellesleg Hollywood is feldolgozta).

5.  Hjon Bin, a Secret Garden elbűvölően bunkó Kim Dzsuvonja, a szívek királya. Hát nem véletlenül.

+1 bónusz: hogy is maradhatna ki az igéző szemű (és bársonyos bariton hangú) TOP, aki annyira szégyenlős, hogy még soha, de soha, de soha nem vette le a felsőjét nyilvánosság előtt. (Most sok millió rajongó sóhajt fel csalódottan). A fiú mellékesen totális idióta a kamerák előtt, aki ráadásul kétballábas is, és állandóan elrontja a koreográfiát. Nem egy tipikus fiúbandatag.

A posztban szereplő képek Google-keresés eredményei. Kizárólag illusztrációs célt szolgálnak.

6 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek