Sokat olvasni arról, hogy az LMBT-közösségeknek létharcot kell vívniuk Ázsiában, mert igencsak nem elfogadott dolog másnak lenni. Nem mintha egyébként a társadalom nyugaton annyira nyitottabb lenne, erről meleg ismerősök biztos tudnának mesélni, bár azért itt valamivel talán jobb a helyzet. Ázsiában néhány országban melegnek vagy transzneműnek lenni nem egyszerűen nem elfogadott, de néhol egyenesen törvénybe ütköző (egyes helyeken prostituáltnak minősítik a transzneműeket, alapból, például). Indonéziában a vallás teszi lehetetlenné a helyzetüket, itt ugyanis az iskolai tankönyvekben is szerepel, hogy az egyetlen igaz út a heteró, aki más, az "nem normális". Több szervezet is küzd azért, hogy az LMBT-közösségeket elfogadják, illetve hogy felvilágosítsák az embereket.

Ennek fényében talán meglepő, hogy Ázsiában több igen híres, sőt közkedvelt transznemű személyiség is van.

REGINE WU

Regine Wu az egyik legrégebbi transznemű híresség, ráadásul kínai, na jó, tajvani, 1962-ben született Vu Csongming néven és 22 éves korában, azaz 1984-ben (!) operálták nővé. Televíziós személyiség, a helyi Teleshopot vezeti, és hihetetlenül sikeres, pl. 85 perc alatt eladott 700 laptopot. Férjnél van, a férje 14 évvel fiatalabb.

JIN XING (Csin Hszing)

Ő sem mai bárány már, 1967-ben született Senjangban, 1995-ben, Kínában operálták nővé, egy évvel később a pekingi polgármesteri hivatal segítségével (!!!) saját tánctársulatot hozott létre. Kína egyik leghíresebb táncosa.

AI HARUNA 

A japán hölgy Ónisi Kendzsi néven, fiúként látta meg a napvilágot 1972-ben és 17 évesen váltott nemet. 

HARISU

Harisu 1975-ben született Dél-Koreában I Kjongjop néven. 1999-ben váltott nemet, amíg fodrásznak tanult Japánban. 2000-ben hazatért és a showbizniszben helyezkedett el, Korea  egyik legismertebb énekesnője lett.

I Szijon (Lee Si-yeon)

I Szijon 1979-ben született I Dehak néven és keresett férfimodell volt. Férfiként állandóan rajta volt a nyomás, hogy gyúrjon, építse a testét, legyen férfias. Vívódások közepette többször is megpróbált öngyilkos lenni, végül átoperáltatta magát, 2007-ben. Korea-rajongók láthatták a Sex Is Zero c. filmben, akkor még férfiként.

CUBAKI AJANA (Ayana Tsubaki)


1984-ben született Japánban, Nakamura Juri néven, 2006-ban operáltatta át magát. Népszerű televíziós személyiség és fotómodell.

NONG POY

1986-ban született Thaiföldön, 17 évesen operálták meg. Ma híres színésznő és modell.

ALICIA LIU

Az 1986-ban, Tajvanon született Liu 18 évesen esett át a nemváltoztató műtéten. Népszerű televíziós személyiség és modell.

Szato Kajo (Kayo Sato)

Televíziós személyiség és modell, 1988-ban született. 2008-ban kezdődött a karrierje, de csak 2010-ben vallotta be, hogy fiúnak született.

Liu Sihan (Liu Shihan)

Kínában született Csangsa városában 1989-ben. Modellkedik weboldalaknak és videojátékoknak, valamint magazinoknak is, valamint három évig volt profi rúdtáncos, mielőtt 2010-ben bevallotta, hogy nővé operálták.

Forrás: China.org.cn