Xiaolongimnida

A Halloween manapság már mindenütt elterjedt, mi sem ússzuk meg a töklámpásokat és a hülye horrorkosztümöket, és a hollywoodi filmeknek köszönhetően persze Ázsia sem marad ki a "jóból". Az amerikai szokás itt is terjedőben van, bár azért nem akkora méretű, mint nyugaton, de lássuk, hol milyen a tökünnep, aztán pedig kitérek arra is, hogy hogyan ünneplik a halottak napját Ázsiában, helóvíntől függetlenül.

Koreában egyre inkább terjedőben van a Halloween, a Lotte World fedett élményparkjában ilyentájt külön dekorációval és speckó műsorokkal fogadják a látogatókat, például a Dracula's Love című vámpírmusicallel és a The Rocky Horror Picture Showval. Sütőtököt (olyan nagy amerikai narancssárgát) nehéz beszerezni arrafelé (ha van is, nagyon drága), így a töklámpás, az nem dívik. Maximum főzőtökből lehet farigcsálni. Ithevonban és Hongdeben (Szöul kerületei) számos üzlet kínál kosztümöket és ilyentájt ugyanitt álarcosbálokat is rendeznek a mulatóhelyeken. 

Oppan sütőtök style

Japánban nagyjából ugyanez a helyzet, terjedőben van, de nem mint valamiféle ünnepség, inkább csak amolyan jó kis móka, lehet dekorálni a házakat, az utcákat, felöltözni vicces cuccokba. A japán édességgyártók Halloween-stílusú csomagolásba bújtatják az édességeket, partikat is szerveznek szerte az országban, mégis sokkal csendesebb móka, mint mondjuk az USA-ban. 

Halloween japán módra

Kínában még ennyire sincs terjedőben a dolog, míg a Karácsonyt azért a nem vallásos rétegek  (vicces módon) megünneplik, karácsonyfával, ajándékozással, a Halloween leginkább csak az igazán nagy városokban, mint Peking, Sanghaj vagy Kanton van jelen, elvétve, partikkal a bárokban, és egyes, nyugati élelmiszert árusító üzletek dekorációiban. Az iskolák közül is csak a nemzetközi sulikban rendeznek bármiféle Halloween-témájú bulit. A kínaiaknak megvannak a maguk, szellemekhez és holtakhoz köthető fesztiváljai, így nem nagyon van szükségük a nyugati szokásokra. 

Kisfiú tököt farag Nankingban a Halloween alkalmából

A halottak ünnepe 

Kínában több ünnepség illetve fesztivál is kapcsolódik az elhunytakhoz, akiket nagy tisztelet övez. Az egyik ilyen a Csingming csie, amit április környékén ünnepelnek. Mintegy 2500 éves hagyomány ez, amelynek keretében a családok ellátogatnak az ősök sírjához és imádkoznak előttük, lesöprögetik a sírokat (innen a közkeletű angol neve, Tomb Sweeping Day), teát, ételt, evőpálcikákat helyeznek a sírokra. A házak kapuját, ablakát gyakran fűzfaágakkal díszítik, ami a hiedelem szerint távol tarja az ilyenkor szabadon kóborló szellemeket.

Egy másik, holtakkal kapcsolatos ünnep a Jülanpen, az Éhes lelkek hónapja. Az éhes lélek a szellemek egyik fajtája a kínai mitológiában, de szorosan kapcsolódik a koncepció a taoizmushoz és a buddhizmushoz is. A hiedelem szerint ha valakit megölnek vagy életében gonosz cselekedetet követ el, halála után "éhes lélekként" születik újjá. A hetedik holdhónap a lelkek hónapja, ekkor kitárul a pokol kapuja és az éhes lelkek kiszabadulnak. Éhes lélek azoknak az elhunytaknak a lelke is, akiknek sírját nem gondozza a rokonsága, emiatt a túlvilágon állandóan éhesek. Ezért a családok nem csak a saját holtaiknak ajánlanak fel ételt, hanem az éhes lelkeknek is, nehogy azok szerencsétlenséget hozzanak rájuk. Különféle szórakoztató műsorokat is rendeznek a lelkek szórakoztatására, emiatt a nézőtér első sora mindig üres, az éhes lelkeknek van fenntartva.

Ételt tesznek ki az éhes lelkeknek Hongkongban

A buddhizmus, a kínai kultúra és a taoizmus elterjedtsége miatt ezeknek az ünnepeknek Japánban és Koreában is kialakultak a saját népi hagyományokkal kevert változataik, Japánban az O-bon, Koreában a csuszok.

Gozan-no-okuribi, óriás máglya a hegyen Kiotóban a Bonfesztivál idején

Koreai maszkos táncosok csuszok idején

A blog Facebook-profiljának 200. lájkolója kapott egy lehetőséget, hogy posztot kérhessen, így most ez a bejegyzés az ő kérésére történik, a koreai nyelv tanulásának tapasztalatairól. 

Ha valaki megkérdezi, mit szeretek leginkább csinálni, a zenehallgatás után a legvalószínűbb válaszom a nyelvtanulás lesz. Egyszerűen izgalmas és elképesztően csodálatos dolog elmerülni egy másik nép nyelvében és kultúrájában és hihetetlenül jó érzés, amikor kommunikálni tudsz egy másik országban élő, a te nyelvedet nem beszélő emberrel. Miután a suliban angolul és oroszul tanultam, 2002 környékén belevágtam az önálló nyelvtanulásba és megtanultam törökül, amiből most valahol közép- és felsőfok között vagyok. Tavaly belekezdtem a kínaiba, amiből alapfokú nyelvvizsgám van, idén pedig nekivágtam a koreainak is. 

Gyakran kérdezik tőlem, hogy nehezek-e a kelet-ázsiai nyelvek. Valahogy az embereknek az a benyomása, hogy kínaiul vagy épp koreaiul sokkal nehezebb megtanulni, mint mondjuk angolul, franciául vagy németül. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy egyrészt egyén kérdése, másrészt motivációé. Ha valaki nem akar, nem motivált, nem lelkes, az egyik legegyszerűbb (bár mesterséges) nyelvnek tartott eszperantót sem fogja tudni megtanulni. Az átlagember idegenkedik a kelet-ázsiai nyelvektől, mert más az írásuk, és úgy vélik, a nem latin betűs nyelvekkel nehezebb boldogulni.

Alább a kínaival és a koreaival való tapasztalataimat osztom meg, a japánról sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel nem tanulom.

A kínai nyelv

A jelenleg használatos legbonyolultabb kínai írásjegy egy senhszi tartománybeli tésztafélét jelöl. Ennyire azért nem bonyolult a legtöbb írásjegy, szerencsére.

A kínai nyelv esetében egy hétköznapi életben normálisan kommunikálni akaró egyénnek körülbelül 3500-4000 írásjegyet kell ismernie. Ez nem kevés, és mivel mi nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy logografikus ábrákat jegyezzünk meg, valóban valamivel nehezebb a dolgunk. Maga a kínai nyelv - számomra legalábbis - egyáltalán nem nehéz, nyelvtanilag. Az angollal összehasonlítva például lényegesen egyszerűbb, nincs annyi szabály, igeidő, passzív formula és egyéb szörnyedvény. Egy átlagos egyszerű mondat így néz ki:

Kínai: 我去商店买衣服
Pinjin átírás hanglejtés-jelöléssel: Wǒ qù shāngdiàn mǎi yīfú
Magyaros átírás (nem kiejtés szerinti, csak olvasáshoz): Vo csü sangdien maj jifu
Szó szerint: Én - menni - bolt - venni - ruha
Fordítás: Megyek a boltba ruhát venni.
Ha időhatározót is teszek hozzá (holnap, tegnap), máris megvan a jövő idejű vagy múlt idejű mondatom is, nem kell külön nyelvtani szerkezet rá.  

Persze vannak ennél bonyolultabb mondatszerkezetek, de alapjában véve azért nem lehet összehasonlítani a nyelvtani nehézségét mondjuk az angoléval vagy az oroszéval. Persze az írásjegyeket meg kell tanulni, de azért itt is van segítség: az írásjegyek alapvonásokra épülnek (gyökök), amikből hál istennek nincs olyan nagyon sok. A gyökök mind rendelkeznek egy alapjelentéssel, így a fogalmak többségét nagyjából be lehet lőni, ha az ember felismeri az írájegy alapjait képező gyököket. 

A másik dolog a híres-hírhedt hanglejtés: egy szót (illetve pontosabban szótagot) négyféleképp lehet a sztenderd mandarinban kiejteni, és a hanglejtéstől függően kap a szó más jelentést. Ez ugye azért alakulhatott így ki, mivel a kínai izoláló nyelv: nem használ ragokat, és a szótagok hossza is meghatározott hosszúságú. Vagyis csak a kiejtéssel lehet jelentés-megkülönböztetést adni a szótagoknak. 

māma qí mǎ - Anya lovagol
mǎ màn - A ló lassú
māma mà mǎ - Anya megszidja a lovat.

Itt meg lehet hallgatni a mondóka kiejtését.  

Megfelelő mértékű és minőségű hallás utáni értési feladatokkal a hanglejtés elsajátítása sem jelenthet problémákat, mint minden ismeretlen dologhoz, ehhez is hozzá kell szoktatni a fülünket. Az idegenkedőknek mondom, semmivel se könnyebb elsajátítani például a skót vagy ír angol kiejtés megértését, mint a tonális mandarint...

És akkor oszlassunk el még egy mítoszt: a hiedelmekkel ellentétben a kínai nyelv nem csupa "csing-cseng-csüng". Ez egy hihetetlenül gyönyörű nyelv, és én erre akkor döbbentem rá, amikor elkezdtem Jay Chou-dalokat hallgatni, akinek az éneklési és rappelési stílusa rávilágít arra, hogy mennyire más is ez a nyelv, mint képzeljük. Tessék levetkőzni az előítéleteket, higgyétek el, hogy az előítéletek mindig csak akadályt gördítenek az ember elé, sosem segítenek!

Jay Chou, aki megszerettette velem a kínai nyelvet. Más kérdés, hogy amit ő énekel, azt a kínaiak se értik felirat nélkül, annyira speciális a kiejtése. :)

A koreai nyelv

 

Hangul: a koreai nyelv írásrendszere

Bár Kína és Korea szomszédos országok, a koreai nyelv úgy különbözik a kínaitól, mint a az emlősök a kétéltűektől: ég és föld. Nyelvtanilag a japánhoz áll közelebb, és mind a japánból, mind a kínaiból vett át jövevényszavakat (meg egy rakás angolt is), de a mai napig is vita tárgya, hogy melyik nyelv rokona. Vannak akik szerint a japán rokona, mások szerint a türk nyelvcsaládhoz tartozik, jelenleg a legelfogadottabb elmélet az, hogy szigetnyelvnek tekintik, azaz olyan nyelvnek, aminek nincs közös őse más nyelvekkel (tehát egyetlen nyelvből álló nyelvcsalád). Akárhogy is, a koreai tanulásához más technikák kellenek, mint a kínaihoz.

Először is, ez egy ragozó nyelv és alany-tárgy-ige szórendű, akárcsak a török. 

Koreaiul: 나는 커피를 마십니다
Átírás angolosan: naneun keopireul mashimnida 
Átírás magyarosan (nem kiejtés szerint): na(nun) khophi(rul) masimnida
Szó szerint: Én(alanyrag)  kávé(t) inni(udvariassági formula)
Törökül: Ben kahve(yi) ic(iyor)(um) - Én kávé(t) inni(jelen idő)(E/1 személyrag).

Akárcsak a törökben, a koreaiban is a mondat végén áll az ige, viszont a koreaiban nincsenek személyragok, tehát nem kell külön igeragozást tanulni szám és személy szerint. A nyelvtan számomra elég logikus felépítésű, bár vannak nehezítő elemek, mint az alanyrag és a témarag, de ki lehet bogozni. Ami a koreait megnehezíti, az a társadalmi szokások nyelvre való kivetülése: a hihetetlenül bonyolult tiszteleti rendszer. Nem mindegy kihez milyen szavakkal fordulunk és milyen ragokat használunk, ha eltévesztjük, sértődés lehet a vége. Több fokozat is van, a hétköznapi baráti társalgás ragozási rendszerétől egészen a mélytiszteleti formulákig, amivel az ember a főnökét vagy a nagyszüleit szólítja meg. 

Egy szemléletes példa, a "megyek" szót a következőképp lehet udvariasságilag ragozni (olvashatóság kedvéért magyaros átírással írom, ismétlem ez NEM kiejtési útmutató!):

baráti-bizalmas: ka
semleges: kanda
bizalmas-udvarias (arany középút): kajo
hivatalos-udvarias: kamnida
hivatalos-udvarias utalás megtisztelt személyre: kasimnida (én 'kamnida', de a nagyapám már 'kasimnida', mert tisztelettel beszélek róla) 

Az sem mindegy tehát, hogy kinek beszélek és kiről. A rendszerről bővebben itt olvashattok. 
Mindettől függetlenül a koreai egy "bulis" nyelv. Izgalmas, szép a hangzása, és jókat lehet mulatni az angol jövevényszavak koreaizált kiejtésén, ami megmagyarázza, hogy a koreaiaknak miért olyan nehéz az angolt elsajátítani: a koreai nem tűri a mássalhangzó-torlódásokat (a török sem, egyébként), emiatt ezekbe a jövevényszavakba ejtéskönnyítő magánhangzókat szúrnak be, így lesz az ice cream-ből ''aiszu khurim'' és emiatt tűnik a dolog "viccesnek", pedig nem az, hiszen ezek nyelvi sajátosságok, mi is, ha átveszünk egy szót idegen nyelvből, a magyar nyelv hangzásvilágához igazítjuk, gondoljunk példul a szláv eredetű ''szilva" szavunkra (szliva), a perzsa eredetű majom (maimún) vagy a török eredetű oroszlán (arslan) szavunkra. Ugye, hogy már nem is olyan vicces?

A koreaiak írása tekintetében megkönnyebbülhetünk, mert ábécéjük van, ráadásul könnyen tanulható. Nagy Szedzsong király hozta létre a 15. században, de csak a 20. század elején vált igazán elterjedtté, addig kínai írásjegyekkel próbálták leírni a nyelvet, ami persze nem könnyű, tekintve, hogy ragozó nyelv, a kínai meg nem az. Szóval örök hálánk a mennyekben is üldözni fogja Szedzsong királyt az elmés ábécéért: ez a világ egyik legtudományosabb ábécéje, ahol a betűk alakját a reprezentált hangok kiejtéséhez igazították! Az egyetlen csavar a dologban, hogy a hangult nem lineárisan kell olvasni, mint a latin betűs írást, hanem blokkokban. Egy blokk egy szótagot reprezentál, balról jobbra, majd lefelé kell olvasni őket. Nem kell megijedni, egy idő után rááll az ember szeme, ráadásul bizonyos betűk csak bizonyos pozíciókban szerepelhetnek, így ha az ember rájön a mintára, onnantól már nem nehéz. 

Tippek nyelvtanuláshoz

Nagyon sok nyelvtanulós blog van a neten, érdemes őket felkeresni, ha az ember önállóan vág bele egy nyelv elsajátításába. szerencsére mind a kínaihoz, mind a koreaihoz vannak anyagok a neten, bőségesen. 

Én amikor törökül tanultam, vettem egy olyan könyvet, ami kifejezetten autodidakta tanuláshoz készült, tehát nem kell "tanári konzultáció" hozzá, ez a TEACH YOURSELF sorozat török kötete volt, nagyon bevált, csak ajánlani tudom. Persze ehhez kell egy biztos angol nyelvtudás. Én nem szeretek mechanikus módszerekkel tanulni, nálam a magolás, a szókártyázás sose működött. Én megértve szeretek tanulni, vagyis ha valami gondot okoz, szétcincálom elemeire és megpróbálom újra összerakni.

Szavak tanulásához nekem a szövegkörnyezeti módszer működik: mondatban kell szavakat tanulni, nem szószedetből meg kártyákról! Egy kifejezés, egy rövid mondatocska sokkal jobban megmarad az ember fejében, mint egy kiragadott szó. Gyakran szoktam azt csinálni, hogy miközben a lakásban matatok (takarítok, teregetek, mosogatok), random rámutagtok a tárgyakra, a vizuális összekapcsolás segít elraktározni a szó hangalakját. Ha lehet, rövid mondatokkal társítom: "most főzök", "ez egy hagyma". Ha számolni kell valamit, akkor az adott nyelven számolok, oda-vissza. A munkahelyemen van egy nagy flipchart, amire lehet firkálni, időnként random mondatokat írok fel, ami épp eszembe jut. Mondjuk a múltkor szóltam a munkatársamnak, hogy "kimegyek a plázába kávéért". Azonnal ment a mondat koreaiul a flipchartra.

Bármi, amit már össze tud az ember rakni a meglévő szókinncsel, nyelvtannal, azt próbálgatni kell, nem szabad leragadni az órán/könyvből vett példamondatoknál, mert akkor sosem fog tanulni az ember semmit. A nyelv számomra egy puzzlejáték, a darabokkal lehet játszani, előbb-utóbb megtalálja az ember, hova melyik illik. Persze ez egy trial and error módszer, hiszen lesznek olyan dolgok, amiket a nyelv nem úgy fejez ki, ahogy a puzzle-séma alapján gondolná az ember, például amikor megtanultam mondani, hogy "szeretem a kávét": khophirul csohahamnida, meg megtanultam tagadni (igető+dzsi anhszumnida), megpróbáltam a kettőt összepasszintani és azt mondani, hogy "nem szeretem a kávét", ami nálam úgy hangzott volna, hogy khophirul csohahadzsi anhszumnida, aztán kiderült, hogy ilyet a koreaiak nem mondanak, mert a "nem szeretem"-et az "utálom (sirho)" szóval fejezik ki. Viszont így mindkét formula sokkal jobban megragadt a fejemben, mintha mechanikus magolással próbáltam volna elsajátítani. 

Zene. Ne becsüljük alá a zene erejét! Tudományosan bizonyított, hogy a nyelvtanulásért és a zene felfogásáért felelős folyamatok az agy azonos területén zajlanak. Sokkal egyszerűbb verseket tanulni, mint prózát bemagolni, hisz a versnek ritmusa van, üteme, rímei. A nyelvtanulást ezzel pofásan össze lehet kapcsolni. Rengeteg, rengeteg dalt kell hallgatni, persze nem csak úgy bele a világba, és nyilván nem az első két leckénél fog csodákat művelni, hanem fokozatosan. A kedvenc dalaink dalszövegének elemzése jó móka. Nyelvtanilag és kiejtésileg is szét lehet cincálni őket, hallgatáskor figyelni az ismerős szavakat, és figyelni azokra a szavakra, amiket nem úgy hallunk, ahogy azt elméletileg kiejteni kéne. Egy valamire nagyon kell ügyelni, a dalokban, főképp a popzenében a dal ritmusához, dallamához igazodva elképzelhető, hogy a szótagok hangsúlya megváltozik, emiatt sosem szabad kiejtést csak dalokon keresztül gyakorolni.

Az úgynevezett "karaoke sub"-os videók segítenek lebontani a hallott dalszöveget. Általában a fordítást is mellékelik hozzájuk:

Koreai vagy kínai anyanyelvi beszélőt keríteni a gyakorláshoz nem éppen könnyű itthon. Hát erre vannak a filmek és a sorozatok. Igen-igen-igen: tessék koreai és kínai sorozatokat nézni! A felirat segít belőni a hallottak jelentését, és ezen felül a film maga a kiejtés és hallás utáni szövegértés tanító paradicsoma, persze csak akkor, ha az ember nem a főszereplő színész két szép szemén és egyéb testrészein nyálcsordogál, hanem tanulni akar. Amikor törökül tanultam, az első felirat nélküli film, amit megnéztem, a Vizontele Tuuba volt, ami egy pokoli jó kis vígjáték. Akkor már úgy alapfokon gagyarásztam törökül, és semmit, de egy büdös kukkot se értettem a filmből a köszönéseken kívül. Ekkor jön a visszatekerős módszer, meg a szótár. Szerencse, hogy törökül ahogy ejtik, úgy írják, így nem volt nehéz dolgom ezzel. Hetedszeri megtekintésre már úgy a 60%-át felfogtam a filmnek felirat nélkül, alapfokú tudással. A filmek azért is jók, mert szövegkörnyezetben tanítanak! Látod, hol és hogyan alkalmazzák az adott kifejezést, mondatot. És minél több filmet nézel, annál több ilyen szitut látsz. Nem mellékesen a hangsúlyt és a nagyon fontos nüansznyi hanglejtéseket is innen sajátíthatja el az ember. Mit ne mondjak én a török filmeknek és sorozatoknak köszönhetem életem legnagyobb bókját, amit egy ügyféltől kaptam telefonon, aki esküdni mert volna, hogy én török vagyok, isztambuli akcentussal, mert még az olyan sajátságos kifejezéseket is sikerült abszolút törökösen ejtenem, mint a felkiáltások, a sóhajtozás, a meglepődés stb. A nyelv nem csupán mondatokból álló dolog, a nyelv a kultúra szerves része, valaki akkor mondhatja el magáról, hogy beszél egy idegen nyelvet, amikor tudja, hogyan kell mondjuk reagálni a visszautasításra, hogy kell csodálkozni, nevetni vagy éppen sírni azon a nyelven és ez nem igényel gondolkodást már, hanem egyszerűen csak "jön" magától! 

Végezetül pedig mindenkinek, aki ódzkodik az ázsiai nyelvektől, ilyen-olyan hallomásból ismert előítéletek alapján,  innen üzenem, hogy nincs olyan, hogy megtanulhatatlan nyelv. Az emberi agy tökéletesen képes a nyelvi rendszerek feldolgozására, hisz teljesen ugyanolyan a felépítése egy koreai, egy kínai meg egy magyar ember agyának is, és a nyelvi szabályok is mindenütt rendszert alkotnak, az emberi agyat pedig arra találták ki, hogy rendszerben gondolkozzon. Az, hogy nekik teljesen más hangjaik is vannak, megint nem egy akkora buktató, a hangképző rendszereink is ugyanolyan felépítésűek, egyszerűen egy idő után "rááll" az ember nyelve, torka. Nem kevés olyan magyar van, aki olyan szinten beszél kínaiul, hogy ha nem látja, csak hallja őket az ember, sose venné észre, hogy nem egy kínait hallgat. De nem kell mindenkinek tökéletességre törekednie, higyjétek el, hogy a világ minden táján örülnek az emberek annak, ha egy külföldi az anyanyelvükön szólal meg, legyen az nyelvtanilag hibás vagy nem éppen helyes kiejtésű.

Nem utolsó sorban pedig a nyelv segít megérteni a kultúrát, ledönteni a falakat, eloszlatni az előítéleteket, toleránsabbá tesz és kitár egy csodálatos új világot. Azért vagyunk begyöpösödöttek és korlátoltak, mert hagyjuk, hogy az előítéletek és a sémák vezéreljenek minket. A nyelvek tanulása rávilágít arra, hogy a miénktől nagyon különböző kultúrák is gyönyörűek, a nyelvtudás segít teljesebb emberré válni, nyitottabb szívet ad és befogadóbbá teszi az embert.

Egészen biztos vagyok benne, hogy aki elkezd ázsiai nyelveket tanulni, soha többé nem fog fintorogni a kínaiak kutyaevésén, röhögni a koreaiak angol kiejtésén vagy szórakozni a japánok szokásain, mert amikor elmélyedsz a nyelvükben, megérted a kultúrájukat is. 

És ez határtalan szabadságot ad az ember lelkének. "Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy".  

A Big Bang 'Secret Garden'-paródiája, ami elindított a koreai nyelv tanulásának útján.  

Ha kínai bunyóról van szó, a Bruce Lee - Jackie Chan - Jet Li hármas ugrik be mindenkinek először, pedig van még pár ügyes srác, akik megérdemelnék a figyelmet. Ilyen az örökösen elfelejtett, de képességekben egyáltalán nem alulmaradó Donnie Yen. 

Az idén 49. életévét töltő Donnie-nak esze ágában sincs visszavonulni, jelenleg épp a Majomkirály legendáját filmesíti meg újra, és korához képest is piszkosul jól néz ki, még mindig. Ő sem az a kötélsztár, vagyis tényleg ért a csávó a bunyóhoz. Édesanyja tajcsicsüan-nagymester, az elsők között volt, akik Amerikában vusut (stilizált kínai harcművészetet) kezdtek el tanítani. Yen 11 volt, amikor a család Bostonba költözött, itt nőtt fel, ennek megfelelően folyékonyan beszél angolul. Anyja tanította, ám a fiú makacs volt és ellenálló, anyja bosszantására más harcművészeti iskolákba is eljárt, a kungfu mellett taekwondót és karatét is tanult. Rebellis alkatként gyakran megfordult a város hirhedt Combat Zone nevű negyedében, ami meglehetősen rossz környék egy tininek, így a szülők repülőre pakolták az elsőszülöttet és Pekingbe parancsolták, ahol két évet töltött el a Beijing Wushu Teamnél, ugyanott, ahol Jet Lit is többszörös országos bajnoknak nevelték ki.

19 volt, amikor felfedezte tehetségét Yuen Woo-ping, akit mi magyarok leginkább a Mátrix-filmek kapcsán ismerhetünk, ő volt a filmsorozat harckoreográfusa. Yuen Hongkongban félistenként tekintett rendező-koreográfus, és Yen korai filmjeiben is pontosan arra törekedett, amit a néző a legjobban imád: csont nélküli, kőkemény, látványos bunyókra. Yen formálható alapanyag volt, színésznek ugyan nem a legjobb, viszont ruganyos és piszok gyors mozdulatai és karizmatikus megjelenése predesztinálta a kungfusztár címére.

Az alacsony költségvetésű filmek után Yen rosszfiúvá avanzsált, a "nagyok" mellett szerepelt számos filmben, például Jet Li és Michelle Yeoh oldalán. Bár ezekben a filmekben nem ő volt a húzónév, az alakításai rendre sikert arattak. A Once Upon a Time in China 2. (Kínai történet 2.) című filmben Jet Livel vívott párbaja filmtörténeti momentummá vált.

A 90-es években Yen megpróbálkozott a rendezéssel is, nem sok kritikai sikerrel, és átvedlett koreográfusnak is, többek között például az itthon is vetített Fedőneve: Puma című német sorozat harcjelenteit koreografálta, nyolc részt pedig rendezett is. Gyakorlatilag ő fedezte fel a csinos német harcművész Mickey Hardtot. Hollywoodban is felbukkant, mellékszerepek erejéig, a Hegylakó 4-ben és a Penge 2-ben, utóbbin koreográfusként is dolgozott.

A 2000-es években sikerült végre kilépnie Chan és Li árnyékából, először a Hős című gigantikus Csang Jimou-eposzban, majd az SPL és a Flash Point filmekben is nagyot villantott, utóbbiért nemzetközi Taurus-díjat kapott a legjobb koreográfiáért. (A Taurus-díjat a kaszkadőrök elismerésére alapították Amerikában.)

Mindez azonban gyakorlatilag eltörpül az Ip Man-sorozat mellett, ami Yen első igazi óriás kasszasikere, olyan Jackie Chan és Jet Li-méretű bombasiker volt. Yen ebben a filmben mutatta meg igazán, hogy csöppet sincs szüksége mások nevének húzóerejére, egymaga is milliárdokat képes termelni. Yen Ip Man-alakítása végérvényesen a kungfusztárok közé emelte a harcművészt, mainstream szinten is. Alakítása, a film harcjelentei legendássá váltak, Yen ikonikussá vált. A szerepért keményen megküzdött, Hongkongban gyakorlatilag még a szakmabeliek is kiröhögték, amikor kiderült, hogy ő fogja alakítani Bruce Lee mesterét. Yen azonban fityiszt mutatott a kételkedőknek, akik minden bizonnyal padlóról mosták fel a nyálukat a film megtekintését követően: Yen egyszerűen bombasztikus a filmben. Külön edzett Wing Chunban és speciális diétával hozta magát formába. Legendák születtek ütései gyorsaságáról és a film, valamint a második rész is óriási kasszasiker lett, és ezúttal még a filmkritikusok sem fanyalogtak.

Azóta számos filmje kijött, az Ip Man sikerét felülmúlnia azonban nem sikerült. Kérdéses, hogy fog-e tudni még ilyen filmet készíteni, mindenestre tény, hogy a neve szorosan ott követi a "nagy hármakét". Érdemes böngészni a filmjei között, mert piszkosul jól bunyózik az ürge, alább például MMA-stílusban:

Yen egyébként boldog családapa, felesége Cecilia Wang szépségkirálynő, két gyermekük van, Jasmine és James.

És egy kis érdekesség: a Discovery Channel dokumentumfilmje Donnie Yenről így készült-felvételekkel a Fedőneve: Puma sorozatból (angolul):

Amikor először olvastam koreai cikkeket, megütötte a szemem, hogy némelyik előadónál zárójelben szerepelt, hogy mondjuk "25 éves (koreai számítás szerint)". Hoppácska, mi van? Nos, mint sok minden más, Ázsiában az életkor számítása se átlagosan (=nyugati mintára) történik. Ugye mi megszoktuk, hogy bemegyünk a kórházba, megszületik a gyerekünk, készül egy születési bizonyítvány, manapság már óra-perc pontossággal, és ez a dátum bekerül aztán majd később a személyi iratainkba. 

Ázsiában némiképp bonyolultabb az emberek élete. Kezdjük ott, hogy a születés ideje és az igazolványokban szereplő dátum ritkán esik egybe! A születés tényét ugyanis a szülő x időn belül köteles bejelenteni a hatóságoknak, de ennek nem kell éppen a születés napjára esnie. Néha hónapok is eltelnek, mire egy babát jelentenek. Így a személyi okmányokba nem a születés tényleges napja, hanem a bejelentés dátuma kerül. Így fordulhat elő például, hogy Xiah Junsu az okámányai szerint 1987. január 1-jén született, a születésnapját azonban december 15-én ünnepli, mivel a megelőző év ezen napján látta meg a napvilágot. Van olyan is, hogy az illető nem a Gergely-naptár szerinti születésnapját ünnepli, hanem a Holdnaptár szerintit, ami ugye Gergely-napokra átszámítva mindig változik. Így például Csang Gunszok a nyolcadik holdhónap negyedik napján született, ezt ünnepli, minden évben másik napon.

És ha mindez nem lenne elég, a kínai és a koreai szokásjog szerint is egy baba, amikor megszületik, már egy évesnek számít, mert a fogantatástól számítják az életkorát. Mindezt tetőzi, hogy az emberpalánta nem a születése tényleges napján számít egy évvel idősebbnek (bár ezen a napon ünnepelnek), hanem holdújév-fordulókor. Ami azt jelenti, hogy ha egy gyerek az év utolsó napjaiban született, holdújévkor már kétévesnek számít (1 éves amikor megszületett + 1 év a következő holdújévkor), míg valójában (mármint nyugati felfogás szerint) még alig pár napos.

Hozzá kell tenni, hogy a jogban nem a hagyományos életkorszámítás, hanem a Gergely-naptár szerinti számít, úgy Kínában, Japánban mint Koreában, azonban a mindennapi életben a hagyományos életkort veszik figyelembe.

Az életkor kérdése csöppet sem elhanyagolható dolog, Koreában ugyanis komplett nyelvi rendszer épül az idősebbek tiszteletére, külön toldalékrendszerrel, így nem kell meglepődni azon, ha az első dolog, amit  a nevünk után egy koreai megkérdez, az életkorunk lesz. Ugyanis enélkül az információ nélkül nem tudja beazonosítani, hol állunk a "tiszteleti ranglétrán", mert ha csak egy picit is idősebbek vagyunk nála, már másképp kell megszólítania minket. (Ehhez hozzájön még a társadalmi pozíció fontossága is - nem mindegy hány évesek vagyunk és mivel foglalkozunk). 

Tol, az egyéves babák kiemelt születésnapi ünnepsége Koreában. Fotós: Jamsong, cc-by-sa-3.0

A kínai filmművészet az alulértékelt kategóriába tartozik, pedig nagyon színvonalas és szép munkákat tudnak készíteni. Nem vagyok a nagyon elvont művészfilmek híve, mert szerintem ember nincs, aki tényleg érti ezeket, és nem kérdőjelekkel a fején távozik a moziból, hanem inkább csak úgy tesznek a kritikusok is, mintha tetszene nekik és írnak róluk mindenféle hiperszuper kritikákat, beleolvasva bármit, amit akarnak. Kicsit olyan ez, mint a szépirodalmi művek elemzése: rizsa. 

Ezért aztán én itt nem holmi kínai művészfilmeket fogok ajánlani, hanem olyan alkotásokat, amik tényleg nézhetőek, szórakoztatóak, de vannak köztük elgondolkodtató művek is. Nem akar ez a poszt semmiféle rangsort felállítani, és ezeken a filmeken túl rengeteg remek alkotás van még, egyszerűen csak ajánlok pár jó filmet. Többségük ugyan nem kapható itthon, de az internet világában ez már nem jelent nagy gondot. Aki szeretné, meg fogja találni őket.

Félelem nékül

Ez a film speciel kapható itthon DVD-n, szörnyű szinkronnal, de aki teheti, szerezze be inkább a rendezői változatot (director's cut), mert a magyar kiadás az amerikain alapul, azok meg úgy megvágták ezt a filmet, hogy gyakorlatilag minden értelmes részt kiszedtek és csak a bunyó maradt. Csak hogy ez a film nem a bunyóról szól, az csak körítés. Jet Linek ez eddig (szerintem) a legjobb filmje. A mondanivalója kicsit sablonos, de egy harcművész számára valódi értéket rejt: a legnagyobb ellenséged nem egy másik ember, hanem önmagad. Ha önmagad legyőzöd, nem lesz többé benned félelem. Jet Li a pályafutása csúcsfilmjének szánta a Félelem nélkült, pont a mondanivalója miatt. A vusu, azaz a kínai harcművészet igazi értelmét akarta közvetíteni: a vusu nem arra van, hogy agyba-főbe verj másokat vele, a vusu megtanít szembenézni önmagaddal. Na pont ezeket a részeket vágták meg az okos amcsik.

Old Boys

Ez egy 42 perces rövidfilm, amit kváziamatőr filmesek készítettek egy pályázatra és nyertek is vele. Remekbe szabott kis alkotás, szép operatőri munkával és színészi játékkal. Amolyan művészfilm-féleség, de a nagyon is fogyasztható kategóriából. Csak online tekinthető meg, viszont ingyenesen, de sajnos csak angol felirattal, ezen a linken. (Kínai videomegosztó, nem ágyazható be). A történet két srácról szól, akik gyerekkorukban híresek akartak lenni, példaképük Michael Jackson volt. Az életük másképp alakult, az egyikük borbély lett, a másik hivatásos vőfély. Mikor megtudják, hogy Jackson meghalt, az "öreg fiúk" összeállnak és jelentkeznek egy tehetségkutató műsorba a dalukkal. 

Szigorúan piszkos ügyek

Ez egy 2002-es hongkongi bűnügyi film, a körömlerágóan jó fajtából. Olyan jó, hogy Martin Scorsese is feldolgozta, A tégla címmel, Di Caprio-val, Matt Damonnal és Jack Nicholsonnal, és a remake négy Oscart nyert. Ez a film százszor jobb, mint az amerikai remake! A történet egy korrupt zsaruról szól, aki a helyi maffiafőnöknek jelentget igen magas pozícióból, miközben egy másik zsaru meg évek óta beépítettként dolgozik ugyanennek a maffiafőnöknek. A két zsaru nem ismeri egymás kilétét. Vagy mégis?

A pofonok földje

A paródiák paródiája, miközben fejet is hajt a legnagyobb kungfufilmek előtt, és közben az ember fájósra röhögi a hasát és nem lát a könnyeitől, meg a földön fetrengéstől. Stephen Chow az egyik legkiválóbb kínai színész-komikus és nem mellékesen eme hátborzongatóan vicces alkotás rendezője is egyben.

Fist of Legend

Jet Livel kezdtük, vele zárjuk a listát: egy igazi kungfuklasszikussal, amit érdemes megnézni. Semmi trükk, semmi drótköteles huzavona meg dublőr, velejéig igazi kungfumozi, abból a korszakból, amikor Jet Li még igazán elemében volt. Jet egy kungfutanítványt alakít, aki Japánban tanul mérnöknek, amikor hírét veszi, hogy mestere meghalt. Hazautazik, és rájön, hogy mesterét  a várost uraló japánok ölették meg. Jön a bosszú, szemet gyönyörködtető bunyókkal. Japánellenesség azonban még sincs a filmben, hiszen a fiú egy japán lányba szerelmes.