Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A világ legjobb fiúbandája?

Backstreet Boys? N'Sync? Take That? One Direction? Francokat!

A fiúegyüttesek korszaka fellendülőben van újra, lásd a One Direction sikereit, így jogos a kérdés, vajon melyik banda a legeslegjobb a világon? Töredelmesen bevallom, hogy tiniként az én falamon a Backstreet Boys lógott, a világ legtökéletesebb fiúkirakata azoban nem amerikai, de még csak nem is brit. Ühüm. Koreai. Az is mindjárt kiderül, miért.

Jöhetnek az ellenvélemények, hogy de hát a K-pop amcsi alapokra épül (blablabla), de az én véleményem az, hogy nem az számít, honnan veszed az ötletet, hanem hogy mihez kezdesz vele. Olyan nem létezik, hogy tabula rasa egyetlen művészetben sem, hiszen minden, amit tapasztalunk, látunk, hallunk, hatással van ránk. Meglehetősen nehéz olyasmit felmutatni, amit soha senki nem csinált előtte. Pláne manapság. Szóval részemről  az eredetiség fogalma azt jelenti, hogy veszed az ismertet és olyat alkotsz belőle, amitől kettéáll a néző füle. Na a K-pop pont ezt csinálja. Veszi a sztenderd angolszász fiúbanda imidzset és lök rajta kettőt, de piszkosul nagyot. Mondhatni kidobták a Boyband v2.1-et, míg az amcsik leragadtak az 1.0-ás verziónál.

Persze mindenütt vannak átlagosak meg átlag felettiek, és a K-pop sem kivétel. Én ugyan szigorúan Bigbang-párti vagyok (VIP Until Whenever), és hiszem, hogy jelenleg minden szempontból (zene, megújulási képesség, diverzitás, színpadi teljesítmény, ének, öltözködés) ők a legjobb banda, én is fejet hajtok az előtt a banda előtt, akiket "A" bandának tartanak Ázsiában. 

Ez az együttes pedig a Dongbangshinki (DBSK), japán nevükön Tohonshinki, kínai nevükön Tong Fang Xien Qi, azaz a TVXQ. 2003-ban alakultak az SM Entertainment fedele alatt, és nagyon hamar iszonyat népszerűek lettek. A formula: vegyél öt srácot, akik elképesztően jól tudnak énekelni (tényleg, és nem tátikáznak), csinosak (na jó, az ötből kettő csinos), eszméletlenül táncolnak és variáld meg úgy a dalokat, hogy mindegyik srác rendesen tudjon villogni. Badabumm! A legtöbb fiúbandával ellentétben, ahol van egy vagy két igazán jó énekes, a többi meg háttérvokál csak, meg kirakatnak van (khm, Super Junior & co.), a TVXQ mind az öt tagja nagyon jó énekes. Csak kapkodja az ember a fejét, hogy melyikük hangjától ájuljon el nyálcsorgatva. Persze nem árt az sem, ha a bandában van egy hipergyönyörű arcú gyerek, akiről nem tudod levenni a szemed. Dinamikusak, szenvedélyesek, tehetségesek és nagyon eltalálták a közös hangot. A zene sem rossz, bár személy szerint nincs tőlük annyira sok kedvencem, mint a Bigbangtől (akiknél azért az albumok dalainak 70%-a a "tekerjük vissza még 100-szor" kategóriába tartozik, és 30% csak a "hagyjuk, ez gáz"), de vannak kifejezetten nagyon ütős nótáik.

A TVXQ hatalmas sikert aratott, Japánt teljesen meghódították, gyakorlatilag több lemezük jelent meg a szigetországban, mint otthon. Összesen több mint 20 millió lemezt adtak el, ami nem semmi, ha belegondolunk, hogy Ázsiában nem sokat költenek eredeti albumokra és persze nincsenek olyan anyagi helyzetben sem, hogy annyit költhetnének rá, mint nyugaton teszik (értsd: torrent rulez). Kínában és Japánban is 50 ezres koncerttermeket töltöttek meg csordultig, többször is. A rajongói klubjuk, a Cassiopeia hivatalosan is a világ legnagyobb létszámú regisztrált tagsággal rendelkező rajongói klub volt. 

Miért beszélek múlt időben? Nos, 2010-ben a TVXQ három tagja úgy döntött, kiválik a bandából, miután nem tudtak megegyezni a kiadójukkal a szerződésükről. Történt ugyanis, hogy a srácok 13 évre írtak alá az SM-mel, és aztán rájöttek, hogy ez biza kicsit hosszú idő,pláne úgy, hogy gyakorlatilag egy fillért se látnak abból a töméntelen pénzből, amit kerestek a kiadónak. Pereltek. A per azóta is tart, a három srác új együttest alapított JYJ néven, a TVXQ meg két taggal duóként folytatja azóta is. Ez a TVXQ azonban már sem népszerűségében, sem minőségében nem a régi, ahogy a JYJ-nek sem sikerült túlszárnyalnia a régi felállás sikereit (mondjuk ebben közrejátszik az is, hogy a befolyásos kiadóóriás gyakorlatilag megtiltotta a tévécsatornáknak a JYJ felléptetését...). A tagok egy része külön is sikeres, a fantörpikus énekhangú Xiah Junsu szólóénekesként villog, musicalekben is, Hero Jaejoong és Micky Yoochun pedig sorozatokban hódítanak, méghozzá nem kevés sikerrel.

A TVXQ tehát abban a felállásban, ami olyan pokoli jó volt együtt, megszűnt létezni, így a dalokon csak nosztalgiázni lehet. Azokon viszont mindenképp érdemes. Jöjjön itt egy csokor nyáladzanivaló klip, a szerintem legütősebb nótáikkal. 

(Valaki pedig dobjon meg egy vizes törülközővel, mert Hero Jaejoong varázslata alá kerültem)

Mirotic. A jelenlegi kedvenc dalom. A videó táncverziója itt tekinthető meg. Abszolút addiktív.

Tonight - egy ballada mindig kiváló lehetőség az énektudás villogtatására. És hát van mivel villogniuk, hajaj!

Darkness Eyes - hogy lássuk, milyenek koncerten. Nincs tátika. Japán sikoltozó csaj annál több. A koreográfia behalás kreatív!

Wrong number - az egyik legjobb daluknak tartják. Bevallom, hogy az első 30-40 másodperc engem nem fogott meg, aztán... te jó ég, végtelenített szalagon is mehetne ez a dal, annyira piszok jó, főleg a vokál. Táncverzió klippje itt. Az MR removed verzió (digitálisan kiveszik a zenesávot a videóból, hogy lehessen hallani a vokált. Itt derül ki, hogy tátikáznak-e) itt ni.

Extra: a Wrong Number és a Mirotic élőben. (No tátika)

0 Tovább

Sztárcsinálda: a K-pop-ipar titkos fegyvere

Azt hiszem itt az ideje, hogy elkezdjünk tanulni Koreától. Nem csak gazdasági téren, hogy hogy tudott egy ország pár évtized alatt a béka feneke alól a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok közé avanzsálni, de a szórakoztatóipar terén is van mit tanulni tőlük. A K-pop-ipar egy veszettül jól felépített kis iparágazat, ami egyáltalán nem követi a nyugati trendeket a működése terén. Talán éppen emiatt olyan pokoli sikeres.

Kezdjük az elején: hogy lesz valakiből sztár? Minálunk Kozsóval vagy SP-vel, vagy urambocsá' Győzikével kell lepaktálni hozzá, nyugaton meg beküldözgeted a demódat a kiadóknak, vagy véletlenül rád akadnak YouTube-on, esetleg háttértáncosból lépsz elő világsztárrá. (Meg persze ott vannak a tehetségkutatók is.) Általában van egy menedzsered (vagy menedzsmentcéggel szerződésed), aki lezsírozza neked a lemezszerződést valamelyik nagy kiadóval. Nos, Koreában mindez incuripincurit másképp működik.

A K-popban  a menedzsmentcég és a kiadó egy és ugyanaz. Remekbeszabott, egyedülálló rendszert építettek ki, amit sokan csak "sztárgyárnak" hívnak. Van benne valami, bár én úgy gondolom, hogy a futószalagon gyártás kicsit erős kifejezés, hiszen azért nem arról van szó, hogy berángatják Akármelyik Józsikát az utcáról és hiphopp lesz belőle szupersztár.    

A YG Entertainment épülete

A kiadók közül a három legnagyobb az S.M., a YG és a JYP, nekik vannak a legnagyobb sztárjaik (értsd: ők keresik a legtöbb lóvét). A kiadók minden évben kiírnak válogatókat (audition), amire szabadon jelentkezhet bárki (hát, harmincon túli kövér palik és csúnya nők némileg kevés eséllyel...). Általában fiatalokat keresnek, lehetőleg 14 és 22 közöttieket. Ha a meghallgatás sikeres volt, megkezdődik a gyakornoki (trainee) élet. Régebben, amikor a K-pop még nem volt ilyen gyors léptékű, a gyakornokság sokszor akár 5-6 éves kemény felkészülést is jelentett. Ma már 1-2 év vagy még kevesebb a gyakornoki idő. A gyakornokoknak mindenféle speckó órára kell járniuk, mint a tánc, az ének, a beszédgyakorlat, a színpadi mozgás és az idegen nyelv, ami általában angol, kínai és japán. Kőkemény ám az órarend, előfordul, hogy a gyakornokok akár egész nap megállás nélkül táncolnak, (szó szerint) orrvérzésig hajtják őket. Aki nem bírja a terhelést és az érzelmi nyomást, az kirostálódik. 

A gyakornokoknak gyakran kell egymással versenyezniük, különféle feladatokat megoldaniuk, ahol például a  kreativitásukat vagy a gyors megoldóképességüket tesztelik. Ha konkrét együtteshez válogatnak gyakornokat, előfordul, hogy a felkészülési időszakot valóságshow-jelleggel felveszik és a tévében leadják. 

Részlet a Big Bang összeválogatásáról készült dokumentumfilmből: a két csapatra osztott gyakornokoknak saját készítésű tánckoreográfiával egymás ellen kell versenyezniük. A kiadó elnöke személyesen dönt a sorsukról.

A gyakornokok a kiadó már befutott előadóitól is tanulnak. A kiadó úgynevezett kollégiumot tart fenn a gyakornokok számára, ez gyakorlatilag apartmanházat jelent, ahol meghatározott számú gyakornok lakik egy lakásban. A rezsit, a kaját, a felkészítés költségeit a cég állja. Cserébe viszont sokszor igen kemény szerződéseket kötnek a fiatalokkal, ha befutott sztárokká válnak, egy ideig nemigen keresnek saját zsebre, a kiadó mindent lefölöz. Kivételek persze akadnak, de a K-pop-ipar hírhedt a kizsigerelő szerződéseiről. Az egyik legnagyobb ilyen botrány a legsikeresebb koreai banda, a TVXQ nevéhez fűződik, akikből kivált három tag, mert szégyenletesnek és igazságtalannak tartották a 13 évre kötött szerződésüket.

A legtöbb sztárgyárban az előadó csak előadó, a dalokat profi dalszerzők írják, sokszor külföldiek (népszerűek a svéd, angol és amerikai dalszerzők). Vannak kivételek, egyes kiadók preferálják az olyan gyakornokokat, akik maguk is képesek a dalszerzésre, ilyen például G-Dragon a Big Bangből, Csong Jonghva a CN Blue-ból vagy a legújabbak között a Block B fiúbanda, illetve az EvoL lánybanda, akik szintén maguk pengetik a nótáikat. Szólóelőadók között is egyre gyakoribbak az énekes-dalszerzők. 

Az EvoL "We are a bit different" című dalát az együttes két tagja, Jucy és Say írta.

A gyakornokoknak tehát keményen kell teljesíteniük ahhoz, hogy színpadra léphessenek, amit debütálásnak hívnak. Az előadó általában kiad egy videoklippel társított debütáló kislemezt, amit elkezd televíziós programokban népszerűsíteni, ezt promóciónak nevezik (kifejezetten a tévéműsoros szereplésekre vonatkozó kifejezés). Az újonc előadó (rookie) első színpadi fellépése a debut stage, ezt valamelyik nagy zenei tévéműsorban ejtik meg, mint az Mnet Countdown vagy az SBS Inkigayo. A promóciós időszak úgy egy hónapig tart, ez alatt minden tévé- és rádióműsorba igyekeznek eljutni, illetve természetesen az interneten is erőteljesen jelen lenni. A K-pop egyik kifejezett erőssége, hogy remekül használják a közösségi hálók nyújtotta lehetőségeket, a YouTube, a Facebook és társai sokat tettek azért, hogy a K-pop ma nem ismeretlen fogalom egyetlen országban sem a világon. 

Amikor az előadó utolsó alkalommal lép fel egy tévéműsorban, az adott album promóciója során, akkor ún. búcsúszínpadon lép fel (goodbye stage). Amikor a következő lemezét kezdi el promótálni, újra jönnek a  tévéshowk, ekkor már az első fellépés neve comeback stage, azaz "visszatérő színpad". Minden egyes új albumhoz tartozik egy comeback és egy goodbye stage, ezeket általában előre felveszik, és a kiadó honlapján lehet rájuk jelentkezni a rajongóknak. Az első X jelentkező lehet ott a felvételen.

A K-popban manapság nem divat nagylemezt készíteni, ritka. Sokkal inkább dívik a minialbum, ami valahol a kislemez és a középlemez között helyezkedik el. Előferdül, hogy a minialbum három dalt meg némi remixet tartalmaz csak, maximum 6-7 dalt. Az ok rendkívül egyszerű: a K-popban iszonyatos mennyiségű előadó verseng egymással, nincs idő full albumokat írni, a promóció úgyis egy hónapig tart (maximum kettőig), úgyis max. 2-3 videoklipet hoznak ki róla,   és fél évnél tovább úgysem lehet távol maradni a közönségtől, mert egyszerűen elfelejtenek. A trend az, hogy az együttes kihozza a minialbumot, promótál róla egy, maximum két dalt ("title track" - ami a K-popban NEM címadó dalt jelent, hanem a promótált dalt), utána valamikor tart egy koncertet, vagy ha szerencsés ázsiai, esetleg világkörüli turnét, majd pár hónap elteltével kihozzák a lemez újracsomagolt változatát (repackage album) egy új title trackkel, új videoklippel, némi extra dallal vagy remixszel és persze vadiúj képekkel meg extrákkal. Ezekhez jön még némi DVD a koncertfelvételekkel, és persze extrákkal. Gyakran több verzióban is kiadják ezeket, mindegyik verzióra más extrákkal készülnek, így biztosítva, hogy a fanatikus rajongók tutira mindet megvegyék. A digitális (online letölthető) és a fizikai albumokra is más extrákat tesznek, ugyanilyen megfontolásból.

Pár hónappal az újracsomagolt verzió után jöhet az új minialbum, új koncepcióval, új imidzzsel, új promócióval, és minden kezdődik előről. Pontosan emiatt a K-popban a daloknak rövid idő alatt kell teljesíteniük és nem tanyáznak hosszú hetekig a slágerlisták élén, kivételek persze akadnak, mint mondjuk Psy Gangnam Style-ja vagy IU You and I című dala, mindkettő öt hétig vezette a slágerlistákat. Ez már nagyon hosszú időnek számít. 

A sztárokat Koreában tehát valóban "készítik", azaz felkészítik. Megtanítják őket például arra, hogyan kezeljék a médiát, a paparazzókat, a rajongókat. Persze a sztárok többségét meg is tervezik, stylistok, tervezők és marketingesek hada dolgozik rajtuk, de nem mintha ez nyugaton amúgy másképp lenne (Lady Gaga se csak úgy véletlenül pottyant ide olyannak, amilyen és Madonna se mindent maga talál ki). Akadnak rendkívül erős egyéniségű sztárok is, akiket nem kell tervezni, mint mondjuk a kőkemény főnökként ismert, határozott elképzelésekkel rendelkező Rain vagy éppen a divatkaméleon G-Dragon, aki képes Párizsig utazni némi új ruciért. A K-pop azonban valóban már-már ipari mennyiségben ontja a sztárokat, akik a debütálásuk pillanatában (vagy már jóval előtte) hírességgé válnak.

Kérdés, hogy a mennyiség nem fog-e előbb-utóbb a minőség rovására menni, és hogy vajon még mennyi új sztárt tud elviselni az ágazat anélkül, hogy teljesen összeroppanna. Persze a legtöbb banda nem húzza pár évnél tovább, vagy nézeteltérések miatt oszlanak fel, vagy kiégnek, de még így is jóval több új előadó debütál egy évben, mint amennyi eltűnik a süllyesztőben.

1 Tovább

Kicsi, köpcös és piszok híres

Igen, csak azért is megint és még mindig Gangnam Style. A kicsi, köpcös és őrülten idióta (nem idióta idióta, hanem okos idióta!) PSY hallatlan léptékkel dübörög előre és most már tényleg kijelenthetjük, hogy bevette a világot. A Gangnam Style átlépte a 100 milliós álomhatárt a Youtube-on, mindezt 52 nappal a feltöltése után, amivel minden idők 5. leggyorsabban népszerűvé vált videója lett. 

Forrás: newmediarockstars.com

A statisztika szerint a videót megtekintők 96%-ának tetszett, amit látott, és leginkább a 18-34 év közöttieket vonzza. PSY-t ebben a hónapban hivatalosan is leszerződtette az Island Records, akik többek között Jennifer Lopezt, Justin Biebert és Mariah Careyt is jegyzik!

Sokkal izgalmasabb viszont azt boncolgatni, hogy mi vezethetett ehhez a példátlan sikerhez. A K-pop tipikusan egy amolyan klikkműfaj, ami bizonyos célközönségnek tetszik, és nehéz külföldön eladni, a mainstream médiába legalábbis, nem csak a nyelvi korlátok miatt, de azért mert ez a műfaj egyszerűen más. Erőteljesen épít a vizualitásra, az angdrogün látványvilágra, itt a krémek krémjét a nyugaton rég lejárt lemeznek tekintett lány- és fiúegyüttesek jelentik, és sokan találják felszínesnek a dalokat. Az is igaz viszont, hogy aki igenis ráveszi magát a K-pop meghallgatására, az az esetek 90%-ában azonnal ráharap, mert iszonyúan fülbemászóak a dalok és nagyon vonzóak az előadók, meg úgy az egész csomag, amit kap az ember. Ráadásul közvetlenek a sztárok, mosolygósak és vidámak, az egésznek egy happy-go-lucky érzete van, ami fel tudja dobni az ember szürke hétköznapjait. Például az uncsi irodai munka után az ebédszünetben lehet a 2NE1  I Am The Best-jére dudorászni (bumm ratatatatat tatatata Oh my god!) vagy ereszd-el-a-hajam módra bulizni GD&TOP High High-jára a hétvégi házibuliban (utóbbi videót az LMFAO is posztolta a Facebookján).

Hát hogy a Gangnam Style fülbemászó, az nem kétséges, de ezt még pár száz hasonló bulizós K-pop-dal elmondhatja magáról. A titok talán abban rejlik, hogy PSY nem az a hétköznapi popsztár, Koreában sem számít annak. Polgárpukkasztó stílusáról ismert, aki odamondogat és nem tűri a konvenciókat sem. Meg hát nem az a tipikus kidolgozott testű, androgün szépfiú, ugye... A koncertjei piszok jók, a fickó igazi dinamit a színpadon, leginkább ezért imádják annyira Koreában. A Gangnam Style őrületes sikere is valószínűleg annak tudható be, hogy ez a fickó minden, csak nem a tipikus kapd-le-a-polcról popsztárocska. Meg persze a videó is vicces és a dal is jól össze van pakolva. Az sem ártott, nyilván, hogy Robbie Williams, T-Pain és Katy Perry is a rajongóivá váltak és úton-útfélen tweeteltek róla. Ez felkeltette a média figyelmét is, akik szintén felkapták. Gyakorlatilag nincs olyan világhírű sajtóorgánum, amelyik ne írt volna róla elemzést vagy ne készített volna róla videoriportot. Amerikában még flash mob akciót is szerveztek neki.

A K-pop-rajongók most kivárnak, várják, hogy vajon a Gangnam-őrület milyen hatással lesz a K-pop ismertségére és népszerűségére. PSY pedig elégedett lehet, hisz bár nem tervezte, egy koreai nyelvű dallal, minden külsőségbeli hátránya ellenére gyakorlatilag 52 nap alatt világsztár lett.

PS: a videóban egyébként koreai szupersztárok szerepelnek, a rikítósárga öltönyös fickó Ju Dszeszok, Korea valaha volt legnépszerűbb tévés műsorvezetője, akinek kibehalás jó műsorai vannak, például a Running Man, ami szerintem a valaha volt legjobb tévéműsor ezen a földkerekségen, és később tervezek neki egy bővebb posztot, mert szerintem a magyar tévéknek nem a hülyébbnél hülyébb kvízműsorokat kellene vásárolgatniuk, hanem például a Running Man-hez hasonló izgalmas és vicces showkat.

0 Tovább

Az őrület határán: követnek, fogdosnak és mindent tudnak rólad

A K-pop árnyoldalai 1. rész: A szaszengek

A K-pop, vagyis a koreai popzene csillogó-villogó, luxuscikkes-habos-babos álomvilágát itt-ott igen mély fekete lyukak tarkítják. A K-pop-ipar sötét oldalát tárgyaló sorozat első részében pillantsunk be  a szaszengek (sasaeng), azaz a megszállott rajongók világába.

Megszállott rajongói minden hírességnek vannak, és időnként felbukkannak hírek, hogy itt-ott-amott a rendőrség letartóztatta XY híresség zaklatóját. A nyugati popiparban ezek igen extrém esetek, főképp mert a nagyon nagy sztárok elzárkózva élnek, a legtöbbjük lakcímét nem ismerni, testőrök kíséretében közlekednek, stb. Ráadásul a zaklatás a legtöbb nyugati országban bűncselekménynek számít. Dél-Korea azonban egy kis ország, Szöul pedig nem egy akkora város, hogy ne lehetne kideríteni a megannyi helyi híresség tartózkodási helyét. Ráadásul a fiatal idolegyüttesek tagjai még nehezebb helyzetben vannak, hiszen az ipar jellegéből adódóan nem is saját lakásban laknak, aminek a címét rejtegetni tudnák, hanem a kiadójuk sztárkollégiumában, aminek nem nehéz kideríteni a hollétét. Emiatt a megszállottság itt már-már őrült méreteket ölt, hétköznapi tinilányok válnak a sztárok követésének rabjává.

Junsu, a JYJ együttes egyik tagja egy étteremben. A háttérben 
egy szaszeng-horda figyel

A szaszeng szó koreiaul azt jelenti „magánélet”. A szaszeng rajongók tehát a magánéletbe betörő rajongók, és ezt bizony gyakran szó szerint kell érteni. A legnagyobb koreai sztároknak akár több ezer (!) szaszeng-rajongója is lehet, ezek a lányok a nap 24 órájában képesek követni a kedvenceiket, Szöulban külön taxisok vannak a kiszolgálásukra, akik 500 dollárt is elkérhetnek egy-egy fuvarért. A szaszengek az utóbbi időben elkezdtek extrémitásokig is elmenni. Nem ritka, hogy betörnek a sztárkollégiumokba, belopóznak a sztár hálószobájába, amikor alszik, ellopják a ruháikat, elviszik az ételt a hűtőszekrényből. A Shinhwa együttes egyik tagja például azt mesélte, hogy szaszeng-rajongók rendszeresen ellopták a kiteregetett mosott ruhát és belopóztak zuhanyozni a fürdőszobájukba, amikor nem voltak otthon, emiatt egy éven belül új kollégiumba voltak kénytelenek költözni.

A szaszengek ráadásul nem magányos farkasok, csapatba verődve követik a sztárokat és telefonon, sms-ben értesítik egymást a hollétükről. Vannak, akik havi 1000 dollárt is költenek taxizásra, csak hogy követhessék a kedvencüket mindenhová. Olyan szaszeng is akad, aki prostitúcióból fizeti a költségeket.  Némelyik rajongó a telefonos zaklatástól sem riad vissza, de olyanok is akadnak, akik fizikailag is zaklatják a kedvencüket – például fogdossák az intim testrészét (!), megpróbálják megcsókolni vagy levágni egy tincset a hajából.  Előfordult, hogy némelyik sztárt a hajánál fogva ráncigálták a szaszengek.

A szaszengek nem riadnak vissza a betöréstől sem, ezt a képet egy
megszállott szaszeng készítette a JYJ együttes egyik tagjáról, miközben 
az mit sem sejtve aludt a saját ágyában.

A sztárok többsége tűr, ameddig csak lehet, hiszen végül is a rajongókból élnek. A pohár azonban néha túlcsordul, mint legutóbb, amikor a JYJ együttes tagjairól került elő olyan hanganyag, ahol állítólagosan az hallható, hogy az egyik tag felpofoz egy szaszenget, üvöltözik és káromkodik. Az eset nagy visszhangot váltott ki, a fiúk kaptak hideget-meleget. Sokan úgy vélték, annak ellenére, hogy a szaszengek igen durvák tudnak lenni, egy férfinak akkor sincs joga erőszakot alkalmazni egy nővel (egy tinilánnyal) szemben. Mások szerint sokkal határozottabban kellene fellépni velük szemben, hiszen amit művelnek, az gyakorlatilag valóban kimeríti a sok országban bűncselekménynek számító zaklatás fogalmát. Dél-Koreában a szaszengeket hivatalosan nem lehet leállítani, nincs törvény, ami megvédené a hírességeket a megszállott rajongóktól, és maga a sztár vagy a menedzsere kerül bajba, ha fizikai erőszakot alkalmaz a tinikkel szemben – hiszen kiskorúakat bántalmaznak.

A szaszeng-kérdés továbbra is megoldatlan a K-popban, és ameddig a hatóságok nem tesznek lépéseket az extrém zaklatók ellen, addig a hírességeknek sem lesz nyugalmuk. Arról nem is beszélve, hogy az összes ilyen tinikorú zaklatót alapos pszichológiai vizsgálatnak és kezelésnek kellene alávetni, mert nem normális dolog tizenévesen így élni.

Források: Allkpop, Soompi, Seoulbeats

(áthozva egy korábbi blogomból)

0 Tovább

Visszatért a Sárkány a gyökereihez

Dél-Korea legnagyobb sztárjainak egyike, G-Dragon, akiről ebben a blogban is volt már szó, három év után újra szólóalbummal jelentkezik. GD-ről kevesen tudják, hogy hiphoppal kezdte a pályafutását, már 13 évesen szemet gyönyörködtetően rappelt és végig hiphop művésznek készült, csak aztán a sors, a YG Entertainment igazgatója személyében választás elé állította: vagy debütál egy fiúcsapatban, vagy nem debütál egyáltalán. Hat év után GD visszatért a gyökereihez a One of a Kind című dallal, melyet Choice37-nel együtt szerzett, a szöveget pedig maga írta. A dal fricska a kritikusok orrára: "gazdag vagyok, híres, trendi, imádnak a nők, megszabadulni úgyse tudtok tőlem, szóval kiny....játok". A képi világ ismét tipikusan népidegesítően trendi, a kajázós jelenet nagyon egyedi, ahogy a teniszes rész is: itt GD teniszlabdával veri szét az üvegkalitkába zárt korábbi fellépőruháit, mintegy szimbolikusan lerombolva saját korábbi jófiú-imidzsét. Valószínűleg az album is a rosszfiúságot és a hiphop-vonalat fogja erősíteni.

2 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek