A musicalek egészen a közelmúltig nem voltak éppen a legnépszerűbbek Koreában. Sok volt a produkció, kevés a néző, a producerek pedig azon kezdtek el gondolkodni, hogy is kellene a színházba csábítani a népet. Legyenek popsztárok a főszereplők! Bingó! Az ötlet olyannyira bevált, hogy nem csak hogy percek alatt fogynak el tízezrével a jegyek a musicalekre, de külföldről is egyre több meghívást kapnak a koreai társulatok, főképp Japánban nagy siker a koreai musical. A szakértők szerint a koreai musicalek exportjában 10 milliárd forintos potenciál van. A hazai gyártmányú musicalek mellett persze a külföldi adaptációk is nagyon sikeresek a popsztárok főszereplésével, és vitán felül a legnagyobb név, aki a színházba vonzza az embereket Xiah Junsu, a JYJ énekese, a "musicalek hercege". Az Elisabeth című musiceljére, melyet a magyar származású Sylvester Levay írt, percek alatt fogyott el mind a 34 ezer jegy. 

Xiah Junsu Mozart szerepében


Itthon meglehetősen kevés olyan popénekest tudnánk felsorolni, aki alkalmas musicalek előadására, általában inkább fordítva szokott működni a dolog: a musicalszínészek csapnak fel popénekesnek. Xiah Junsu (születési nevén) Kim Dzsunszu 25 éves kora ellenére nem mai csirke a szakmában, elég korán lemászott a falvédőről. 16 éves volt, amikor a TVXQ együttesben debütált és szupersztár lett. 2010-ben, amikor a TVXQ felbomlott és Junsu a JYJ tagja lett, megkapta a Mozart! című musical címszerepét. Ezt a darabot is Levay írta, aki valósággal beleszerelmesedett Junsu hangjába, olyannyira megkedvelte a fiú hangszínét és tehetségét, hogy saját koncertet is adott vele Kim Junsu The Musical Concert, Levay with Friends címmel, aminek alkalmából több dalt is írt Junsunak. Két évvel később. 2012 tavaszán Junsu Levay másik darabjának, az Elisabethnek az egyik főszerepét alakította - ő volt a Halál, akivel Elisabethnek különleges szeretet-gyűlölet kapcsolata van. Levay egyébként szoros barátságot ápol Junsuval és családjával azóta is.

Xiah Junsu mint Halál, az Elisabeth c. musicalben

The Last Dance (Elisabeth) - élő felvétel. Angol fordítással itt tekinthető meg

Xiah hangja már a TVXQ-s korszaka idején is megfogta a rajongókat, ez egy olyan hang, amit nem lehet nem szeretni, nem felfigyelni rá és nem lehet nem libabőrözni tőle. Szakértők szerint ugyan csapattársa, Jaejoong hangja sokkal tisztább és többrétű, Xiah hangereje elsöprő a színpadon, és a musicalekhez pontosan ez kell: a drámai fokozó képesség. Xiah bebizonyította, hogy remek musicalszínész, aki nem csak a hangjával tud lenyűgözni, de az előadásmódjával is. Ezen felül kiváló táncos, és egyébiránt dalszerző is, debütáló szólóalbuma, a Tarantallegra több dalát is maga komponálta.

Xiah a Beautiful Thing című dalt adja elő élőben, még a TVXQ-s korszakában.


A Tarantallegra (a Harry Potter egyik varázslatának neve, amivel megállíthatatlanul táncra lehet kényszeríteni az ember lábait) az év legtöbb példányban fogyott szólóalbuma lett Koreában. Junsu a TVXQ-ban és a JYJ-ben is, a személyisége folytán a "cuki szomszéd srác" volt, az a édibédi angyalbögyörő, akinek megcsípkednéd a pofiját, mert olyan cukorfalat, de nem feltétlen lennél a barátnője. A Tarantallegra gyakorlatilag 180 fokos fordulattal szilánkosra törte a cukimókus-imidzset, és szerintem nem volt az a TVXQ-fan, aki ne tátotta volna a száját, amikor Junsu megjelent a Tarantallegra-imidzsével. Bevallottan az Elisabeth Halál-alakja ihlette az album egész vizuális koncepcióját, a sötétség, a misztikum és a kétneműség szele lengi körül Xiah lényét. A címadó dal videoklipjében még nőként is feltűnik, az egyébként is meglehetősen androgün koncepció tetőpontjaként. (Itt megjegyzendő, hogy mivel Halál egy nemtelen mitikus lény, a koncepció is ennek megfelelően egy lényt ábrázol, nem pedig férfit vagy nőt.)

 

Xiah nőnek sminkelve a Tarantallegra videoklipjéhez

A Tarantallegra egyik koncepciófotója

A Tarantallegra videoklipje

2012 nyarán Junsu angol nyelvű dallal rukkolt elő, amit a Sony Music producere, Bruce "Automatic" Vanderveer írt. Az Uncommitted nagyon jó kritikákat kapott és még a németországi K-pop-slágerlistát is vezette. Bár Junsu kiejtése sokat javult az évek folyamán, érezhető az akcentusa. Egy interjúban a producer úgy nyilatkozott, hogy Junsu rendkívül jó humorú, két lábbal a földön járó személyiség, aki hihetetlenül karizmatikus és tele van kreatív energiákkal, valamint a hangját is "különlegesnek" írta le.

Az Uncommitted videoklipje


Junsu egyébként jómódú családban született, egy bátyja van, Dzsunho, akivel kétpetéjű ikrek. Ikertesója szintén énekes, JUNO/ZUNO néven.