Xiaolongimnida

Már korábban többször említettem, hogy a nyugati televíziózás, a miénk meg különösen példát vehetne Koreáról. Egy kezemen meg tudom számolni az elmúlt 10 év igazán szórakoztató magyar tévéműsorait (és nem, az Anyátok közt nincs benne), míg Koreában gyakorlatilag gyötrődnék, hogy ma vajh melyiket nézzem, annyi elképesztően jó műsoruk van. Ma a négy kedvenc showmat mutatom meg nektek: így kell ezt csinálni, hallod M1, TV2, RTLKlub?! Innen válogassatok műsorformátumot, ne megint a hülye amerikai kvízshowkkal meg tehetségkutatókkal untassátok a népet!

Amit alapjáraton tudni kell a koreai showműsorokról, hogy a nálunk nem nagyon ismert varieté műfajába tartoznak. Általában a részek egy alapforgatókönyvet követnek, de csak nagyvonalakban, minden más improvizálás, ahogy esik úgy puffan. Amellett, hogy ezek a műsorok hihetetlenül viccesek (nincs olyan epizód, amin nem röhögsz zokogva és vinnyogva), közelebb hozzák a sztárokat is. Mivel nagyrészt improvizáció, és sok a fizikai állóképességet kívánó elem is, kiderül, melyik sztár milyen valójában. Jókat lehet röhögni az ügyetlenségükön, mert orra buknak ám, nem egyszer, lehet szurkolni az elszántságuknak és figyelni a reakcióikat. Nem átallanak smink nélkül megjelenni, mackóban reggelit főzni kócosan és csipásan, sárban fetrengeni vagy éppen akadálypályán bizonyítani. Mindehhez persze piszokvicces műsorvezetők járnak, akikből dől a hülyeség. 

Family Outing

Ez ugyan már egy lefutott műsor, mégis nagyon-nagyon ajánlom a letöltését, mert sikoltozva röhögős. A koncepció szerint van egy "család", ami hírességekből áll, öten vannak, két nő, három pasi, köztük a műsorvezető Ju Dzseszokkal, akit nem véletlenül neveznek a "nemzet műsorvezetőjének", a pali kenterbe veri a világ összes standup-komikusát egy kisujjrántással. Ők öten az állandó családtagok, akikhez minden részben jön egy vagy két új családtag, persze hírességek. Színészek, popsztárok. A feladat az, hogy minden részben valahova máshova utazik a család Koreában, vidéken. Ez tök jó alkalom arra, hogy bemutassák az országot (!!), a vidéki életet és mindig lehet valami újat tanulni a műsorból, az egyik részben például halászniuk kellett, a kifogott halakat pedig be is mutatták, milyen hal, mire jó, mennyire egészséges stb. A "sztárcsalád" átvesz egy házat az ott lakóktól, akiket elküldenek vakációzni, majd beállnak a helyükre dolgozni. Mindent meg kell csinálniuk, amit a háziak egyébként csinálni szoktak. Mindezt játékokkal tarkítják, két csapatra osztják a családot és egymás ellen kell versengeni, például így döntik el, hogy ki fog főzni, vagy éppen ki aludhat a legjobb helyen. A feladatok persze viccesek, sok bennük a gag elem, a fizikai szitkom (mert hát az állandó szereplők egyike se éppen olimpiai bajnok sportoló). A műsor tehát úgy van felépítve, hogy szórakoztasson és oktasson is. 

 

Így alszanak a sztárok egy egész napi kemény halászat után: Xiah Junsu (TVXQ) és Daesung (Bigbang) 

Kemény munka: Yunho (TVXQ) és Daesung (Bigbang) kapálnak

Daesung halálra idegesíti csapattársát TOP-t, miközben az főzni próbál

We Got Married

Zseniális koncepció: fogj egy híres férfit, meg egy híres nőt és házasítsd össze őket, majd figyeld meg, hogy hogy élnek. Kvázi-valóságshow, van esküvő, nászút, veszekedés, nyaralás, főzőcske, lakástakarítás és minden, ami egy igazi házasságban is lehetne (na jó, azért össze nem fektetik őket...). Kibehalás szórakoztató nézni, ahogy a kezdetkor ideges és iruló-piruló pár lassan feloldódik és mintegy "valódi" házaspárrá válnak. Nem kispályás műsor, gyakran hónapkig él együtt a két sztár külön lakásban, mintha tényleg házasok lennének. A kedvenc párosom az ún. Salátapáros, Kim Hjondzsung és Hvangbo személyében. Az ő párosuk már csak azért is nagyon érdekes, mert hat év van köztük a menyasszony javára, és a forgatáskor Hjondzsung mindössze 22 éves volt. Ami meg is látszik a reakcióin, az első pár részben szinte lila gőze sincs mit kezdjen a nuna ("nővér") feleségével, csetlik-botlik. 

Running Man

Ju Dzseszok vezetésével, heten mint a gonoszok, az állandó szereplőgárda hírességeket hív meg, akikkel közösen mindenféle őrült és vicces küldetést kell teljesíteni. A műsor címéhez híven ez meglehetősen sok futkorászásal járó tevékenység. A feladatok változatosak, és nem mindig ugyanolyan a műsor felépítése sem, de nagyvonalakban a sztori az, hogy a vendégekkel kiegészült csapat két részre osztódik: üldöző és üldözött. Az üldözöttek feladata, hogy ne kapják el őket, közben pedig valamilyen küldetést kell teljesíteniük, az üldözők feladata pedig elkapni a másik csapatot, mielőtt azok teljesítik a küldetést. Volt már olyan küldetés, hogy Maria Sarapovával kellett teniszezni vagy versenyautóval versenyezni pedálos kiskocsiban. Némelyik küldetésnél álküldetések is vannak a másik csapat megzavarására, de olyan is elfordul, hogy az egyik csapattag kém. Mindez persze iszonyú viccesen és szórakoztató módon tálalva, rengeteg poénnal, hasraeséssel. Az egyik kedvenc részem a Bigbang-vendégszereplése, amikor a Bigbangnek a természetrajzi múzeumban eldugott kaparós sorsjegyeket kell megkeresni, azonban rengeteg a hamis sorsjegy, és üldözik őket a Running Man tagjai, akikre csengőket kötnek. Mivel a Running Man alapcsapatában többen vannak, két tag, Zsiráf és Tigris kezét jól összekötik papírbilinccsel, így kell végigküzdeniük magukat a játékon. A visszavágóban fordul a kocka: a Running Mannek kell egy 12 emeletes irodaházban megtalálnia és aláíratnia hat szerődést, a "varázsgyűrűkkel" felszerelt Bigbangnek meg elkapnia őket. Zokogva röhögős mindkét epizód.

Strong Heart

Ez egy tökéletes kibeszélő-show, de nem a Maunika-kategóriából. Van kb. húsz vendég, ismert emberek, köztük néhányan állandó meghívottak (ezek általában komikusok, hogy feldobják a hangulatot a beszólásaikkal), plusz egy vagy két műsorvezető. A műsor lényege, hogy mindenki elmesél egy sztorit, ami vagy megindító vagy überciki kategória, és a legjobb történetmesélő lesz a Strong Heart. A történetek a sztárok magánéletébe, a kulisszák mögé kalauzolnak. Gyakori, hogy egy-egy sztár itt válaszol először egy pletykára vagy mesél el egy tragédiát, Tablo például itt mesélt először nyilvánosan arról, hogy min ment keresztül, amikor hátbatámadták a diplomája miatt. 

1:05:50-nél G-Dragon elmeséli, hogyan szökött meg majdnem a Bigbang 

A koreai tévéshowkat sok helyen feliratozzák, a legnépszerűbbeket a Kshownow oldalán lehet beszerezni angol felirattal. A Running Man Bigbanges epizódja magyarul is elérhető a Byakuyán. 

A Halloween manapság már mindenütt elterjedt, mi sem ússzuk meg a töklámpásokat és a hülye horrorkosztümöket, és a hollywoodi filmeknek köszönhetően persze Ázsia sem marad ki a "jóból". Az amerikai szokás itt is terjedőben van, bár azért nem akkora méretű, mint nyugaton, de lássuk, hol milyen a tökünnep, aztán pedig kitérek arra is, hogy hogyan ünneplik a halottak napját Ázsiában, helóvíntől függetlenül.

Koreában egyre inkább terjedőben van a Halloween, a Lotte World fedett élményparkjában ilyentájt külön dekorációval és speckó műsorokkal fogadják a látogatókat, például a Dracula's Love című vámpírmusicallel és a The Rocky Horror Picture Showval. Sütőtököt (olyan nagy amerikai narancssárgát) nehéz beszerezni arrafelé (ha van is, nagyon drága), így a töklámpás, az nem dívik. Maximum főzőtökből lehet farigcsálni. Ithevonban és Hongdeben (Szöul kerületei) számos üzlet kínál kosztümöket és ilyentájt ugyanitt álarcosbálokat is rendeznek a mulatóhelyeken. 

Oppan sütőtök style

Japánban nagyjából ugyanez a helyzet, terjedőben van, de nem mint valamiféle ünnepség, inkább csak amolyan jó kis móka, lehet dekorálni a házakat, az utcákat, felöltözni vicces cuccokba. A japán édességgyártók Halloween-stílusú csomagolásba bújtatják az édességeket, partikat is szerveznek szerte az országban, mégis sokkal csendesebb móka, mint mondjuk az USA-ban. 

Halloween japán módra

Kínában még ennyire sincs terjedőben a dolog, míg a Karácsonyt azért a nem vallásos rétegek  (vicces módon) megünneplik, karácsonyfával, ajándékozással, a Halloween leginkább csak az igazán nagy városokban, mint Peking, Sanghaj vagy Kanton van jelen, elvétve, partikkal a bárokban, és egyes, nyugati élelmiszert árusító üzletek dekorációiban. Az iskolák közül is csak a nemzetközi sulikban rendeznek bármiféle Halloween-témájú bulit. A kínaiaknak megvannak a maguk, szellemekhez és holtakhoz köthető fesztiváljai, így nem nagyon van szükségük a nyugati szokásokra. 

Kisfiú tököt farag Nankingban a Halloween alkalmából

A halottak ünnepe 

Kínában több ünnepség illetve fesztivál is kapcsolódik az elhunytakhoz, akiket nagy tisztelet övez. Az egyik ilyen a Csingming csie, amit április környékén ünnepelnek. Mintegy 2500 éves hagyomány ez, amelynek keretében a családok ellátogatnak az ősök sírjához és imádkoznak előttük, lesöprögetik a sírokat (innen a közkeletű angol neve, Tomb Sweeping Day), teát, ételt, evőpálcikákat helyeznek a sírokra. A házak kapuját, ablakát gyakran fűzfaágakkal díszítik, ami a hiedelem szerint távol tarja az ilyenkor szabadon kóborló szellemeket.

Egy másik, holtakkal kapcsolatos ünnep a Jülanpen, az Éhes lelkek hónapja. Az éhes lélek a szellemek egyik fajtája a kínai mitológiában, de szorosan kapcsolódik a koncepció a taoizmushoz és a buddhizmushoz is. A hiedelem szerint ha valakit megölnek vagy életében gonosz cselekedetet követ el, halála után "éhes lélekként" születik újjá. A hetedik holdhónap a lelkek hónapja, ekkor kitárul a pokol kapuja és az éhes lelkek kiszabadulnak. Éhes lélek azoknak az elhunytaknak a lelke is, akiknek sírját nem gondozza a rokonsága, emiatt a túlvilágon állandóan éhesek. Ezért a családok nem csak a saját holtaiknak ajánlanak fel ételt, hanem az éhes lelkeknek is, nehogy azok szerencsétlenséget hozzanak rájuk. Különféle szórakoztató műsorokat is rendeznek a lelkek szórakoztatására, emiatt a nézőtér első sora mindig üres, az éhes lelkeknek van fenntartva.

Ételt tesznek ki az éhes lelkeknek Hongkongban

A buddhizmus, a kínai kultúra és a taoizmus elterjedtsége miatt ezeknek az ünnepeknek Japánban és Koreában is kialakultak a saját népi hagyományokkal kevert változataik, Japánban az O-bon, Koreában a csuszok.

Gozan-no-okuribi, óriás máglya a hegyen Kiotóban a Bonfesztivál idején

Koreai maszkos táncosok csuszok idején

A blog Facebook-profiljának 200. lájkolója kapott egy lehetőséget, hogy posztot kérhessen, így most ez a bejegyzés az ő kérésére történik, a koreai nyelv tanulásának tapasztalatairól. 

Ha valaki megkérdezi, mit szeretek leginkább csinálni, a zenehallgatás után a legvalószínűbb válaszom a nyelvtanulás lesz. Egyszerűen izgalmas és elképesztően csodálatos dolog elmerülni egy másik nép nyelvében és kultúrájában és hihetetlenül jó érzés, amikor kommunikálni tudsz egy másik országban élő, a te nyelvedet nem beszélő emberrel. Miután a suliban angolul és oroszul tanultam, 2002 környékén belevágtam az önálló nyelvtanulásba és megtanultam törökül, amiből most valahol közép- és felsőfok között vagyok. Tavaly belekezdtem a kínaiba, amiből alapfokú nyelvvizsgám van, idén pedig nekivágtam a koreainak is. 

Gyakran kérdezik tőlem, hogy nehezek-e a kelet-ázsiai nyelvek. Valahogy az embereknek az a benyomása, hogy kínaiul vagy épp koreaiul sokkal nehezebb megtanulni, mint mondjuk angolul, franciául vagy németül. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy egyrészt egyén kérdése, másrészt motivációé. Ha valaki nem akar, nem motivált, nem lelkes, az egyik legegyszerűbb (bár mesterséges) nyelvnek tartott eszperantót sem fogja tudni megtanulni. Az átlagember idegenkedik a kelet-ázsiai nyelvektől, mert más az írásuk, és úgy vélik, a nem latin betűs nyelvekkel nehezebb boldogulni.

Alább a kínaival és a koreaival való tapasztalataimat osztom meg, a japánról sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel nem tanulom.

A kínai nyelv

A jelenleg használatos legbonyolultabb kínai írásjegy egy senhszi tartománybeli tésztafélét jelöl. Ennyire azért nem bonyolult a legtöbb írásjegy, szerencsére.

A kínai nyelv esetében egy hétköznapi életben normálisan kommunikálni akaró egyénnek körülbelül 3500-4000 írásjegyet kell ismernie. Ez nem kevés, és mivel mi nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy logografikus ábrákat jegyezzünk meg, valóban valamivel nehezebb a dolgunk. Maga a kínai nyelv - számomra legalábbis - egyáltalán nem nehéz, nyelvtanilag. Az angollal összehasonlítva például lényegesen egyszerűbb, nincs annyi szabály, igeidő, passzív formula és egyéb szörnyedvény. Egy átlagos egyszerű mondat így néz ki:

Kínai: 我去商店买衣服
Pinjin átírás hanglejtés-jelöléssel: Wǒ qù shāngdiàn mǎi yīfú
Magyaros átírás (nem kiejtés szerinti, csak olvasáshoz): Vo csü sangdien maj jifu
Szó szerint: Én - menni - bolt - venni - ruha
Fordítás: Megyek a boltba ruhát venni.
Ha időhatározót is teszek hozzá (holnap, tegnap), máris megvan a jövő idejű vagy múlt idejű mondatom is, nem kell külön nyelvtani szerkezet rá.  

Persze vannak ennél bonyolultabb mondatszerkezetek, de alapjában véve azért nem lehet összehasonlítani a nyelvtani nehézségét mondjuk az angoléval vagy az oroszéval. Persze az írásjegyeket meg kell tanulni, de azért itt is van segítség: az írásjegyek alapvonásokra épülnek (gyökök), amikből hál istennek nincs olyan nagyon sok. A gyökök mind rendelkeznek egy alapjelentéssel, így a fogalmak többségét nagyjából be lehet lőni, ha az ember felismeri az írájegy alapjait képező gyököket. 

A másik dolog a híres-hírhedt hanglejtés: egy szót (illetve pontosabban szótagot) négyféleképp lehet a sztenderd mandarinban kiejteni, és a hanglejtéstől függően kap a szó más jelentést. Ez ugye azért alakulhatott így ki, mivel a kínai izoláló nyelv: nem használ ragokat, és a szótagok hossza is meghatározott hosszúságú. Vagyis csak a kiejtéssel lehet jelentés-megkülönböztetést adni a szótagoknak. 

māma qí mǎ - Anya lovagol
mǎ màn - A ló lassú
māma mà mǎ - Anya megszidja a lovat.

Itt meg lehet hallgatni a mondóka kiejtését.  

Megfelelő mértékű és minőségű hallás utáni értési feladatokkal a hanglejtés elsajátítása sem jelenthet problémákat, mint minden ismeretlen dologhoz, ehhez is hozzá kell szoktatni a fülünket. Az idegenkedőknek mondom, semmivel se könnyebb elsajátítani például a skót vagy ír angol kiejtés megértését, mint a tonális mandarint...

És akkor oszlassunk el még egy mítoszt: a hiedelmekkel ellentétben a kínai nyelv nem csupa "csing-cseng-csüng". Ez egy hihetetlenül gyönyörű nyelv, és én erre akkor döbbentem rá, amikor elkezdtem Jay Chou-dalokat hallgatni, akinek az éneklési és rappelési stílusa rávilágít arra, hogy mennyire más is ez a nyelv, mint képzeljük. Tessék levetkőzni az előítéleteket, higgyétek el, hogy az előítéletek mindig csak akadályt gördítenek az ember elé, sosem segítenek!

Jay Chou, aki megszerettette velem a kínai nyelvet. Más kérdés, hogy amit ő énekel, azt a kínaiak se értik felirat nélkül, annyira speciális a kiejtése. :)

A koreai nyelv

 

Hangul: a koreai nyelv írásrendszere

Bár Kína és Korea szomszédos országok, a koreai nyelv úgy különbözik a kínaitól, mint a az emlősök a kétéltűektől: ég és föld. Nyelvtanilag a japánhoz áll közelebb, és mind a japánból, mind a kínaiból vett át jövevényszavakat (meg egy rakás angolt is), de a mai napig is vita tárgya, hogy melyik nyelv rokona. Vannak akik szerint a japán rokona, mások szerint a türk nyelvcsaládhoz tartozik, jelenleg a legelfogadottabb elmélet az, hogy szigetnyelvnek tekintik, azaz olyan nyelvnek, aminek nincs közös őse más nyelvekkel (tehát egyetlen nyelvből álló nyelvcsalád). Akárhogy is, a koreai tanulásához más technikák kellenek, mint a kínaihoz.

Először is, ez egy ragozó nyelv és alany-tárgy-ige szórendű, akárcsak a török. 

Koreaiul: 나는 커피를 마십니다
Átírás angolosan: naneun keopireul mashimnida 
Átírás magyarosan (nem kiejtés szerint): na(nun) khophi(rul) masimnida
Szó szerint: Én(alanyrag)  kávé(t) inni(udvariassági formula)
Törökül: Ben kahve(yi) ic(iyor)(um) - Én kávé(t) inni(jelen idő)(E/1 személyrag).

Akárcsak a törökben, a koreaiban is a mondat végén áll az ige, viszont a koreaiban nincsenek személyragok, tehát nem kell külön igeragozást tanulni szám és személy szerint. A nyelvtan számomra elég logikus felépítésű, bár vannak nehezítő elemek, mint az alanyrag és a témarag, de ki lehet bogozni. Ami a koreait megnehezíti, az a társadalmi szokások nyelvre való kivetülése: a hihetetlenül bonyolult tiszteleti rendszer. Nem mindegy kihez milyen szavakkal fordulunk és milyen ragokat használunk, ha eltévesztjük, sértődés lehet a vége. Több fokozat is van, a hétköznapi baráti társalgás ragozási rendszerétől egészen a mélytiszteleti formulákig, amivel az ember a főnökét vagy a nagyszüleit szólítja meg. 

Egy szemléletes példa, a "megyek" szót a következőképp lehet udvariasságilag ragozni (olvashatóság kedvéért magyaros átírással írom, ismétlem ez NEM kiejtési útmutató!):

baráti-bizalmas: ka
semleges: kanda
bizalmas-udvarias (arany középút): kajo
hivatalos-udvarias: kamnida
hivatalos-udvarias utalás megtisztelt személyre: kasimnida (én 'kamnida', de a nagyapám már 'kasimnida', mert tisztelettel beszélek róla) 

Az sem mindegy tehát, hogy kinek beszélek és kiről. A rendszerről bővebben itt olvashattok. 
Mindettől függetlenül a koreai egy "bulis" nyelv. Izgalmas, szép a hangzása, és jókat lehet mulatni az angol jövevényszavak koreaizált kiejtésén, ami megmagyarázza, hogy a koreaiaknak miért olyan nehéz az angolt elsajátítani: a koreai nem tűri a mássalhangzó-torlódásokat (a török sem, egyébként), emiatt ezekbe a jövevényszavakba ejtéskönnyítő magánhangzókat szúrnak be, így lesz az ice cream-ből ''aiszu khurim'' és emiatt tűnik a dolog "viccesnek", pedig nem az, hiszen ezek nyelvi sajátosságok, mi is, ha átveszünk egy szót idegen nyelvből, a magyar nyelv hangzásvilágához igazítjuk, gondoljunk példul a szláv eredetű ''szilva" szavunkra (szliva), a perzsa eredetű majom (maimún) vagy a török eredetű oroszlán (arslan) szavunkra. Ugye, hogy már nem is olyan vicces?

A koreaiak írása tekintetében megkönnyebbülhetünk, mert ábécéjük van, ráadásul könnyen tanulható. Nagy Szedzsong király hozta létre a 15. században, de csak a 20. század elején vált igazán elterjedtté, addig kínai írásjegyekkel próbálták leírni a nyelvet, ami persze nem könnyű, tekintve, hogy ragozó nyelv, a kínai meg nem az. Szóval örök hálánk a mennyekben is üldözni fogja Szedzsong királyt az elmés ábécéért: ez a világ egyik legtudományosabb ábécéje, ahol a betűk alakját a reprezentált hangok kiejtéséhez igazították! Az egyetlen csavar a dologban, hogy a hangult nem lineárisan kell olvasni, mint a latin betűs írást, hanem blokkokban. Egy blokk egy szótagot reprezentál, balról jobbra, majd lefelé kell olvasni őket. Nem kell megijedni, egy idő után rááll az ember szeme, ráadásul bizonyos betűk csak bizonyos pozíciókban szerepelhetnek, így ha az ember rájön a mintára, onnantól már nem nehéz. 

Tippek nyelvtanuláshoz

Nagyon sok nyelvtanulós blog van a neten, érdemes őket felkeresni, ha az ember önállóan vág bele egy nyelv elsajátításába. szerencsére mind a kínaihoz, mind a koreaihoz vannak anyagok a neten, bőségesen. 

Én amikor törökül tanultam, vettem egy olyan könyvet, ami kifejezetten autodidakta tanuláshoz készült, tehát nem kell "tanári konzultáció" hozzá, ez a TEACH YOURSELF sorozat török kötete volt, nagyon bevált, csak ajánlani tudom. Persze ehhez kell egy biztos angol nyelvtudás. Én nem szeretek mechanikus módszerekkel tanulni, nálam a magolás, a szókártyázás sose működött. Én megértve szeretek tanulni, vagyis ha valami gondot okoz, szétcincálom elemeire és megpróbálom újra összerakni.

Szavak tanulásához nekem a szövegkörnyezeti módszer működik: mondatban kell szavakat tanulni, nem szószedetből meg kártyákról! Egy kifejezés, egy rövid mondatocska sokkal jobban megmarad az ember fejében, mint egy kiragadott szó. Gyakran szoktam azt csinálni, hogy miközben a lakásban matatok (takarítok, teregetek, mosogatok), random rámutagtok a tárgyakra, a vizuális összekapcsolás segít elraktározni a szó hangalakját. Ha lehet, rövid mondatokkal társítom: "most főzök", "ez egy hagyma". Ha számolni kell valamit, akkor az adott nyelven számolok, oda-vissza. A munkahelyemen van egy nagy flipchart, amire lehet firkálni, időnként random mondatokat írok fel, ami épp eszembe jut. Mondjuk a múltkor szóltam a munkatársamnak, hogy "kimegyek a plázába kávéért". Azonnal ment a mondat koreaiul a flipchartra.

Bármi, amit már össze tud az ember rakni a meglévő szókinncsel, nyelvtannal, azt próbálgatni kell, nem szabad leragadni az órán/könyvből vett példamondatoknál, mert akkor sosem fog tanulni az ember semmit. A nyelv számomra egy puzzlejáték, a darabokkal lehet játszani, előbb-utóbb megtalálja az ember, hova melyik illik. Persze ez egy trial and error módszer, hiszen lesznek olyan dolgok, amiket a nyelv nem úgy fejez ki, ahogy a puzzle-séma alapján gondolná az ember, például amikor megtanultam mondani, hogy "szeretem a kávét": khophirul csohahamnida, meg megtanultam tagadni (igető+dzsi anhszumnida), megpróbáltam a kettőt összepasszintani és azt mondani, hogy "nem szeretem a kávét", ami nálam úgy hangzott volna, hogy khophirul csohahadzsi anhszumnida, aztán kiderült, hogy ilyet a koreaiak nem mondanak, mert a "nem szeretem"-et az "utálom (sirho)" szóval fejezik ki. Viszont így mindkét formula sokkal jobban megragadt a fejemben, mintha mechanikus magolással próbáltam volna elsajátítani. 

Zene. Ne becsüljük alá a zene erejét! Tudományosan bizonyított, hogy a nyelvtanulásért és a zene felfogásáért felelős folyamatok az agy azonos területén zajlanak. Sokkal egyszerűbb verseket tanulni, mint prózát bemagolni, hisz a versnek ritmusa van, üteme, rímei. A nyelvtanulást ezzel pofásan össze lehet kapcsolni. Rengeteg, rengeteg dalt kell hallgatni, persze nem csak úgy bele a világba, és nyilván nem az első két leckénél fog csodákat művelni, hanem fokozatosan. A kedvenc dalaink dalszövegének elemzése jó móka. Nyelvtanilag és kiejtésileg is szét lehet cincálni őket, hallgatáskor figyelni az ismerős szavakat, és figyelni azokra a szavakra, amiket nem úgy hallunk, ahogy azt elméletileg kiejteni kéne. Egy valamire nagyon kell ügyelni, a dalokban, főképp a popzenében a dal ritmusához, dallamához igazodva elképzelhető, hogy a szótagok hangsúlya megváltozik, emiatt sosem szabad kiejtést csak dalokon keresztül gyakorolni.

Az úgynevezett "karaoke sub"-os videók segítenek lebontani a hallott dalszöveget. Általában a fordítást is mellékelik hozzájuk:

Koreai vagy kínai anyanyelvi beszélőt keríteni a gyakorláshoz nem éppen könnyű itthon. Hát erre vannak a filmek és a sorozatok. Igen-igen-igen: tessék koreai és kínai sorozatokat nézni! A felirat segít belőni a hallottak jelentését, és ezen felül a film maga a kiejtés és hallás utáni szövegértés tanító paradicsoma, persze csak akkor, ha az ember nem a főszereplő színész két szép szemén és egyéb testrészein nyálcsordogál, hanem tanulni akar. Amikor törökül tanultam, az első felirat nélküli film, amit megnéztem, a Vizontele Tuuba volt, ami egy pokoli jó kis vígjáték. Akkor már úgy alapfokon gagyarásztam törökül, és semmit, de egy büdös kukkot se értettem a filmből a köszönéseken kívül. Ekkor jön a visszatekerős módszer, meg a szótár. Szerencse, hogy törökül ahogy ejtik, úgy írják, így nem volt nehéz dolgom ezzel. Hetedszeri megtekintésre már úgy a 60%-át felfogtam a filmnek felirat nélkül, alapfokú tudással. A filmek azért is jók, mert szövegkörnyezetben tanítanak! Látod, hol és hogyan alkalmazzák az adott kifejezést, mondatot. És minél több filmet nézel, annál több ilyen szitut látsz. Nem mellékesen a hangsúlyt és a nagyon fontos nüansznyi hanglejtéseket is innen sajátíthatja el az ember. Mit ne mondjak én a török filmeknek és sorozatoknak köszönhetem életem legnagyobb bókját, amit egy ügyféltől kaptam telefonon, aki esküdni mert volna, hogy én török vagyok, isztambuli akcentussal, mert még az olyan sajátságos kifejezéseket is sikerült abszolút törökösen ejtenem, mint a felkiáltások, a sóhajtozás, a meglepődés stb. A nyelv nem csupán mondatokból álló dolog, a nyelv a kultúra szerves része, valaki akkor mondhatja el magáról, hogy beszél egy idegen nyelvet, amikor tudja, hogyan kell mondjuk reagálni a visszautasításra, hogy kell csodálkozni, nevetni vagy éppen sírni azon a nyelven és ez nem igényel gondolkodást már, hanem egyszerűen csak "jön" magától! 

Végezetül pedig mindenkinek, aki ódzkodik az ázsiai nyelvektől, ilyen-olyan hallomásból ismert előítéletek alapján,  innen üzenem, hogy nincs olyan, hogy megtanulhatatlan nyelv. Az emberi agy tökéletesen képes a nyelvi rendszerek feldolgozására, hisz teljesen ugyanolyan a felépítése egy koreai, egy kínai meg egy magyar ember agyának is, és a nyelvi szabályok is mindenütt rendszert alkotnak, az emberi agyat pedig arra találták ki, hogy rendszerben gondolkozzon. Az, hogy nekik teljesen más hangjaik is vannak, megint nem egy akkora buktató, a hangképző rendszereink is ugyanolyan felépítésűek, egyszerűen egy idő után "rááll" az ember nyelve, torka. Nem kevés olyan magyar van, aki olyan szinten beszél kínaiul, hogy ha nem látja, csak hallja őket az ember, sose venné észre, hogy nem egy kínait hallgat. De nem kell mindenkinek tökéletességre törekednie, higyjétek el, hogy a világ minden táján örülnek az emberek annak, ha egy külföldi az anyanyelvükön szólal meg, legyen az nyelvtanilag hibás vagy nem éppen helyes kiejtésű.

Nem utolsó sorban pedig a nyelv segít megérteni a kultúrát, ledönteni a falakat, eloszlatni az előítéleteket, toleránsabbá tesz és kitár egy csodálatos új világot. Azért vagyunk begyöpösödöttek és korlátoltak, mert hagyjuk, hogy az előítéletek és a sémák vezéreljenek minket. A nyelvek tanulása rávilágít arra, hogy a miénktől nagyon különböző kultúrák is gyönyörűek, a nyelvtudás segít teljesebb emberré válni, nyitottabb szívet ad és befogadóbbá teszi az embert.

Egészen biztos vagyok benne, hogy aki elkezd ázsiai nyelveket tanulni, soha többé nem fog fintorogni a kínaiak kutyaevésén, röhögni a koreaiak angol kiejtésén vagy szórakozni a japánok szokásain, mert amikor elmélyedsz a nyelvükben, megérted a kultúrájukat is. 

És ez határtalan szabadságot ad az ember lelkének. "Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy".  

A Big Bang 'Secret Garden'-paródiája, ami elindított a koreai nyelv tanulásának útján.  

Amikor először olvastam koreai cikkeket, megütötte a szemem, hogy némelyik előadónál zárójelben szerepelt, hogy mondjuk "25 éves (koreai számítás szerint)". Hoppácska, mi van? Nos, mint sok minden más, Ázsiában az életkor számítása se átlagosan (=nyugati mintára) történik. Ugye mi megszoktuk, hogy bemegyünk a kórházba, megszületik a gyerekünk, készül egy születési bizonyítvány, manapság már óra-perc pontossággal, és ez a dátum bekerül aztán majd később a személyi iratainkba. 

Ázsiában némiképp bonyolultabb az emberek élete. Kezdjük ott, hogy a születés ideje és az igazolványokban szereplő dátum ritkán esik egybe! A születés tényét ugyanis a szülő x időn belül köteles bejelenteni a hatóságoknak, de ennek nem kell éppen a születés napjára esnie. Néha hónapok is eltelnek, mire egy babát jelentenek. Így a személyi okmányokba nem a születés tényleges napja, hanem a bejelentés dátuma kerül. Így fordulhat elő például, hogy Xiah Junsu az okámányai szerint 1987. január 1-jén született, a születésnapját azonban december 15-én ünnepli, mivel a megelőző év ezen napján látta meg a napvilágot. Van olyan is, hogy az illető nem a Gergely-naptár szerinti születésnapját ünnepli, hanem a Holdnaptár szerintit, ami ugye Gergely-napokra átszámítva mindig változik. Így például Csang Gunszok a nyolcadik holdhónap negyedik napján született, ezt ünnepli, minden évben másik napon.

És ha mindez nem lenne elég, a kínai és a koreai szokásjog szerint is egy baba, amikor megszületik, már egy évesnek számít, mert a fogantatástól számítják az életkorát. Mindezt tetőzi, hogy az emberpalánta nem a születése tényleges napján számít egy évvel idősebbnek (bár ezen a napon ünnepelnek), hanem holdújév-fordulókor. Ami azt jelenti, hogy ha egy gyerek az év utolsó napjaiban született, holdújévkor már kétévesnek számít (1 éves amikor megszületett + 1 év a következő holdújévkor), míg valójában (mármint nyugati felfogás szerint) még alig pár napos.

Hozzá kell tenni, hogy a jogban nem a hagyományos életkorszámítás, hanem a Gergely-naptár szerinti számít, úgy Kínában, Japánban mint Koreában, azonban a mindennapi életben a hagyományos életkort veszik figyelembe.

Az életkor kérdése csöppet sem elhanyagolható dolog, Koreában ugyanis komplett nyelvi rendszer épül az idősebbek tiszteletére, külön toldalékrendszerrel, így nem kell meglepődni azon, ha az első dolog, amit  a nevünk után egy koreai megkérdez, az életkorunk lesz. Ugyanis enélkül az információ nélkül nem tudja beazonosítani, hol állunk a "tiszteleti ranglétrán", mert ha csak egy picit is idősebbek vagyunk nála, már másképp kell megszólítania minket. (Ehhez hozzájön még a társadalmi pozíció fontossága is - nem mindegy hány évesek vagyunk és mivel foglalkozunk). 

Tol, az egyéves babák kiemelt születésnapi ünnepsége Koreában. Fotós: Jamsong, cc-by-sa-3.0

A koreai popzenét övező rajongói hisztéria aspektusairól szerintem doktori disszertációt lehetne írni, de minimum háromkötetes vaskos kis tanulmányt. Az egész iparág tele van elképesztő ellentmondásokkal, szinte feloldhatatlan oximoronokkal, amik szó szerint pattanásig feszítik a hangulatot. Mindig azt várom mikor, hol és melyik szerencsétlen sztárral fog elpattanni ez a húr, mert egyszer el fog.

A helyzet ugyanis az, hogy a koreai kultúra sajátságos tabutémáiból kifolyólag a K-pop olyan berendezkedésű, hogy épszerű nyugati embernek igen csak nagy adag nyitottságra és elfogadóképességre van szüksége ahhoz, hogy előítéletek nélkül megérthesse a dolgokat. Az egyik ilyen a férfi előadók feminitásba hajló külseje, a másik pedig a szexet övező önmagában végződő labirintus, vagy akár nevezhetnénk ördögi körnek is.

A szex ugyanis tabu dolog. Az ázsiai kultúrákban a csók, a szex, az intim érintkezés vagy akár az ezekre való utalás is a négy fal közé tartozó dolog - nyilvánosan nem műveljük. Ezért vannak az ázsiai doramákban a nyugati szemnek "vicces" csókjelenetek, amikor a csaj gyakorlatilag összeszorított ajkakkal tűri, hogy a színészpartner rátegye a száját az övére, esetlegesen ne adj isten, még meg is mozdítsa rajta az ajkait. Az ölelés is olyan, ahogy az ember egy fatörzset ölelne át, nem a párját, akibe szerelmes. Ezek hosszú-hosszú századok alatt a kultúrába ivódott dolgok, amiket nem lehet egyszerűen félresöpörni, kiiktatni, elfeljteni. Férfi nem ölelget nőt nyilvánosan. A kezét se igen fogja meg. A férfi-férfi, nő-nő érintkezések, szigorúan baráti alapon, rendben vannak, ezért mutogatják ezeket állandóan. Haverral lehet pacsizni, ölelgetni, hátba veregetni, a nőtől viszont három lépés tisztes távolságban kell lenni a publikum előtt. 

Csakhogy a világ halad előre, a popipar meg kifejezetten nem a szűziességéről híres ágazat, és hát a K-pop nyugati mintákat dolgoz át. Igen ám, de hát tabu a szex! Ottoke - vagyis "most mi legyen?". Ez a felemás szituáció szülte meg a dögös, szexis, és ártatlanul szűzies popsztárokat. Akár a férfiakat, akár a nőket vesszük. 

Vegyük az átlag popsztárt, mondjuk egy pasit. Magas, jóképű, jó táncos, jó énekes. Mindehhez természetesen velejéig úriember, az összes tévéműsorban szerény, aranyos, kedves, cukorfalat, aki elpirul, ha ránéznek. Aztán felmegy a színpadra és ereszd el a hajam - jönnek a szexi csípőmozdulatok, a popórázás, a mellkasmutogatás, az izzadás, az ajkak harapdálása/nyaldosása, éppen hogy csak át nem mennek profi go-go táncosba. Aztán lejönnek a színpadról és félénken magukra kapják a törölközőt és pironkodnak tovább. Mert ezt így illik. 

Xiah Junsu: nappal ártatlan cukipofa, éjjel Ricky Martint is megszégyeníti a csípőmozgása. Meg egyéb sok mindene.

A rajongóknak valamiért állandó jelleggel az a fixa ideájuk, hogy ezek a srácok mind szinglik. Próbáljátok ki, menjetek fel bármelyik K-pop-sztár YouTube-oldalára, és írjátok be kommentbe, hogy "biztos csajozik". Ide a rozdsás bökőt, hogy 2 percen belül 30 kiscsaj fogja matematikai elméleteket megszégyenítő érveléssel bizonyítani az ellenkezőjét (vagy szimplán elküldenek melegebb éghajlatra). A randizás is valamiért tabu ezeknek a sztároknak. Nem pusztán arról van szó, hogy rosszat tesz az imidzsnek, ha valakinek van csaja, a K-popban konkrétan rámehet az illető karrierje, mert a fanatikus libák bizony 1. képesek tényleg otthagyni a rajongótábort, 2. képesek kideríteni a leányzó kilétét és elüldözni/megtépni/kinyírni. Nem véletlen, hogy a K-pop-idolok többsége azt se meri bevallani, hogy randizik, nem hogy azt, hogy párkapcsolatban él. Egy szemléletes példa, amikor Se7enről kiderült, hogy hét éve együtt él a barátnőjével, 100 ezer rajongó iratkozott ki a fanclubjából, gyakorlatilag a nulláról kellett újraépítenie a karrierjét. 

 

Se7en és barátnője, Park Hanbyul színésznő

A rajongók makacsul kitartanak amellett, hogy ezek a srácok életükben nem láttak nőt közelről, de legalábbis nem sokat. Taeyangról például azt sutyorogják, hogy még szűz.

Ez a pali? Kizárt dolog. Mindenesetre jól rájátszik az imidzsre, hisz gyakorlatilag naponta elposztolja Twitteren, hogy kéne már neki egy csaj, és van egy ilyen című száma is, az I Need a Girl. Mindenki minden interjúban elmondja, hogy nincs senkije, és magányos, és ilyen meg olyan lány tetszene neki, dehát nem kellenek senkinek (haha). Aztán persze néhol kiderülnek a randik, a lesifotósok, no meg a szaszengek mindig készen állnak. Se7ent is egy kikerült személyes kép buktatta le, aztán elmesélte, hogy a Bigbanget használta randiálcának, mindenhova elhívta őket, hogy ne úgy tűnjön, hogy a leányzóval kettesben találkoznak.

Vannak persze olyanok is, akik bevallották, például Shindong a Super Juniorból, de ő nem a legnépszerűbb bandatag, szóval neki elnézik.

Shindong és a barátnője 

A lefojtott szexualitás végigkíséri az egész K-popot. Ha megfigyelitek, a K-pop-dívák állandóan a lábukat mutogatják, de mellet például soha - azt nem szabad. A szoknya lehet bármilyen rövid, de a mellkasnak zártnak kell lennie. A rúdtáncosokat megszégyenítő mozdulatok is rendben vannak, amíg néhol cukin mosolyognak és az interjúkon elpirulnak és szégyenlősködnek. Úgy tűnik, a koreaiak lábfetisiszták. Férfiaknak pedig tilos a tévében a mellbimbó mutogatása (köszi a tippet egy bizony kedves Rain-rajongónak ;). 



 Lábat mutogatni szabad.

Rain ügyesen kijátssza a mellbimbó-mutogatási tilalmat.

Az embereket természetesn érdekli a szexualitás. A művészek is szeretnek ilyen irányban kibontakozni, meg hát jól eladható. A koreai kultúra sajátos visszafogott jellege hozta létre ezt a kurtán-furcsa szituációt, hogy a sztároknak szűziesnek és vadnak egyszerre kell lenniük, megadott kereteken belül. Aztán vannak, akik feszegetik a határokat, mint Rain, vagy Xiah, esetlegesen G-Dragon a csöppet sem visszafogott (és emiatt sokszor betiltott) dalszövegeivel, az egyikben például arról énekel, hogy "lehet, hogy kicsi a termetem, de gyors a cipzáram, hadd legyek a G-spotod!". Aztán elmegy egy talkshowba és átalakul kisfiúvá, aki szemérmesen közli, hogy sajnos még mindig szingli. Ühüm. Mi meg itten most jöttünk a falvédőről.

Hamarosan: a K-pop-sorozat következő elemzésében ehhez a témához kapcsolódva az igencsak szájtátós ázsiai fanfictionök világába kalauzollak el majd benneteket, öveket becsatolni, durva menet lesz!