Xiaolongimnida

Azt hiszem itt az ideje, hogy elkezdjünk tanulni Koreától. Nem csak gazdasági téren, hogy hogy tudott egy ország pár évtized alatt a béka feneke alól a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok közé avanzsálni, de a szórakoztatóipar terén is van mit tanulni tőlük. A K-pop-ipar egy veszettül jól felépített kis iparágazat, ami egyáltalán nem követi a nyugati trendeket a működése terén. Talán éppen emiatt olyan pokoli sikeres.

Kezdjük az elején: hogy lesz valakiből sztár? Minálunk Kozsóval vagy SP-vel, vagy urambocsá' Győzikével kell lepaktálni hozzá, nyugaton meg beküldözgeted a demódat a kiadóknak, vagy véletlenül rád akadnak YouTube-on, esetleg háttértáncosból lépsz elő világsztárrá. (Meg persze ott vannak a tehetségkutatók is.) Általában van egy menedzsered (vagy menedzsmentcéggel szerződésed), aki lezsírozza neked a lemezszerződést valamelyik nagy kiadóval. Nos, Koreában mindez incuripincurit másképp működik.

A K-popban  a menedzsmentcég és a kiadó egy és ugyanaz. Remekbeszabott, egyedülálló rendszert építettek ki, amit sokan csak "sztárgyárnak" hívnak. Van benne valami, bár én úgy gondolom, hogy a futószalagon gyártás kicsit erős kifejezés, hiszen azért nem arról van szó, hogy berángatják Akármelyik Józsikát az utcáról és hiphopp lesz belőle szupersztár.    

A YG Entertainment épülete

A kiadók közül a három legnagyobb az S.M., a YG és a JYP, nekik vannak a legnagyobb sztárjaik (értsd: ők keresik a legtöbb lóvét). A kiadók minden évben kiírnak válogatókat (audition), amire szabadon jelentkezhet bárki (hát, harmincon túli kövér palik és csúnya nők némileg kevés eséllyel...). Általában fiatalokat keresnek, lehetőleg 14 és 22 közöttieket. Ha a meghallgatás sikeres volt, megkezdődik a gyakornoki (trainee) élet. Régebben, amikor a K-pop még nem volt ilyen gyors léptékű, a gyakornokság sokszor akár 5-6 éves kemény felkészülést is jelentett. Ma már 1-2 év vagy még kevesebb a gyakornoki idő. A gyakornokoknak mindenféle speckó órára kell járniuk, mint a tánc, az ének, a beszédgyakorlat, a színpadi mozgás és az idegen nyelv, ami általában angol, kínai és japán. Kőkemény ám az órarend, előfordul, hogy a gyakornokok akár egész nap megállás nélkül táncolnak, (szó szerint) orrvérzésig hajtják őket. Aki nem bírja a terhelést és az érzelmi nyomást, az kirostálódik. 

A gyakornokoknak gyakran kell egymással versenyezniük, különféle feladatokat megoldaniuk, ahol például a  kreativitásukat vagy a gyors megoldóképességüket tesztelik. Ha konkrét együtteshez válogatnak gyakornokat, előfordul, hogy a felkészülési időszakot valóságshow-jelleggel felveszik és a tévében leadják. 

Részlet a Big Bang összeválogatásáról készült dokumentumfilmből: a két csapatra osztott gyakornokoknak saját készítésű tánckoreográfiával egymás ellen kell versenyezniük. A kiadó elnöke személyesen dönt a sorsukról.

A gyakornokok a kiadó már befutott előadóitól is tanulnak. A kiadó úgynevezett kollégiumot tart fenn a gyakornokok számára, ez gyakorlatilag apartmanházat jelent, ahol meghatározott számú gyakornok lakik egy lakásban. A rezsit, a kaját, a felkészítés költségeit a cég állja. Cserébe viszont sokszor igen kemény szerződéseket kötnek a fiatalokkal, ha befutott sztárokká válnak, egy ideig nemigen keresnek saját zsebre, a kiadó mindent lefölöz. Kivételek persze akadnak, de a K-pop-ipar hírhedt a kizsigerelő szerződéseiről. Az egyik legnagyobb ilyen botrány a legsikeresebb koreai banda, a TVXQ nevéhez fűződik, akikből kivált három tag, mert szégyenletesnek és igazságtalannak tartották a 13 évre kötött szerződésüket.

A legtöbb sztárgyárban az előadó csak előadó, a dalokat profi dalszerzők írják, sokszor külföldiek (népszerűek a svéd, angol és amerikai dalszerzők). Vannak kivételek, egyes kiadók preferálják az olyan gyakornokokat, akik maguk is képesek a dalszerzésre, ilyen például G-Dragon a Big Bangből, Csong Jonghva a CN Blue-ból vagy a legújabbak között a Block B fiúbanda, illetve az EvoL lánybanda, akik szintén maguk pengetik a nótáikat. Szólóelőadók között is egyre gyakoribbak az énekes-dalszerzők. 

Az EvoL "We are a bit different" című dalát az együttes két tagja, Jucy és Say írta.

A gyakornokoknak tehát keményen kell teljesíteniük ahhoz, hogy színpadra léphessenek, amit debütálásnak hívnak. Az előadó általában kiad egy videoklippel társított debütáló kislemezt, amit elkezd televíziós programokban népszerűsíteni, ezt promóciónak nevezik (kifejezetten a tévéműsoros szereplésekre vonatkozó kifejezés). Az újonc előadó (rookie) első színpadi fellépése a debut stage, ezt valamelyik nagy zenei tévéműsorban ejtik meg, mint az Mnet Countdown vagy az SBS Inkigayo. A promóciós időszak úgy egy hónapig tart, ez alatt minden tévé- és rádióműsorba igyekeznek eljutni, illetve természetesen az interneten is erőteljesen jelen lenni. A K-pop egyik kifejezett erőssége, hogy remekül használják a közösségi hálók nyújtotta lehetőségeket, a YouTube, a Facebook és társai sokat tettek azért, hogy a K-pop ma nem ismeretlen fogalom egyetlen országban sem a világon. 

Amikor az előadó utolsó alkalommal lép fel egy tévéműsorban, az adott album promóciója során, akkor ún. búcsúszínpadon lép fel (goodbye stage). Amikor a következő lemezét kezdi el promótálni, újra jönnek a  tévéshowk, ekkor már az első fellépés neve comeback stage, azaz "visszatérő színpad". Minden egyes új albumhoz tartozik egy comeback és egy goodbye stage, ezeket általában előre felveszik, és a kiadó honlapján lehet rájuk jelentkezni a rajongóknak. Az első X jelentkező lehet ott a felvételen.

A K-popban manapság nem divat nagylemezt készíteni, ritka. Sokkal inkább dívik a minialbum, ami valahol a kislemez és a középlemez között helyezkedik el. Előferdül, hogy a minialbum három dalt meg némi remixet tartalmaz csak, maximum 6-7 dalt. Az ok rendkívül egyszerű: a K-popban iszonyatos mennyiségű előadó verseng egymással, nincs idő full albumokat írni, a promóció úgyis egy hónapig tart (maximum kettőig), úgyis max. 2-3 videoklipet hoznak ki róla,   és fél évnél tovább úgysem lehet távol maradni a közönségtől, mert egyszerűen elfelejtenek. A trend az, hogy az együttes kihozza a minialbumot, promótál róla egy, maximum két dalt ("title track" - ami a K-popban NEM címadó dalt jelent, hanem a promótált dalt), utána valamikor tart egy koncertet, vagy ha szerencsés ázsiai, esetleg világkörüli turnét, majd pár hónap elteltével kihozzák a lemez újracsomagolt változatát (repackage album) egy új title trackkel, új videoklippel, némi extra dallal vagy remixszel és persze vadiúj képekkel meg extrákkal. Ezekhez jön még némi DVD a koncertfelvételekkel, és persze extrákkal. Gyakran több verzióban is kiadják ezeket, mindegyik verzióra más extrákkal készülnek, így biztosítva, hogy a fanatikus rajongók tutira mindet megvegyék. A digitális (online letölthető) és a fizikai albumokra is más extrákat tesznek, ugyanilyen megfontolásból.

Pár hónappal az újracsomagolt verzió után jöhet az új minialbum, új koncepcióval, új imidzzsel, új promócióval, és minden kezdődik előről. Pontosan emiatt a K-popban a daloknak rövid idő alatt kell teljesíteniük és nem tanyáznak hosszú hetekig a slágerlisták élén, kivételek persze akadnak, mint mondjuk Psy Gangnam Style-ja vagy IU You and I című dala, mindkettő öt hétig vezette a slágerlistákat. Ez már nagyon hosszú időnek számít. 

A sztárokat Koreában tehát valóban "készítik", azaz felkészítik. Megtanítják őket például arra, hogyan kezeljék a médiát, a paparazzókat, a rajongókat. Persze a sztárok többségét meg is tervezik, stylistok, tervezők és marketingesek hada dolgozik rajtuk, de nem mintha ez nyugaton amúgy másképp lenne (Lady Gaga se csak úgy véletlenül pottyant ide olyannak, amilyen és Madonna se mindent maga talál ki). Akadnak rendkívül erős egyéniségű sztárok is, akiket nem kell tervezni, mint mondjuk a kőkemény főnökként ismert, határozott elképzelésekkel rendelkező Rain vagy éppen a divatkaméleon G-Dragon, aki képes Párizsig utazni némi új ruciért. A K-pop azonban valóban már-már ipari mennyiségben ontja a sztárokat, akik a debütálásuk pillanatában (vagy már jóval előtte) hírességgé válnak.

Kérdés, hogy a mennyiség nem fog-e előbb-utóbb a minőség rovására menni, és hogy vajon még mennyi új sztárt tud elviselni az ágazat anélkül, hogy teljesen összeroppanna. Persze a legtöbb banda nem húzza pár évnél tovább, vagy nézeteltérések miatt oszlanak fel, vagy kiégnek, de még így is jóval több új előadó debütál egy évben, mint amennyi eltűnik a süllyesztőben.

Az ázsiai popvilágot, különösen a K-popot a fiú- és lányegyüttesek uralják. Míg nyugaton gyakorlatilag kikopott a dolog (bár a legutóbbi VMA-n egy amerikai fiúegyüttes, a One Direction tarolt), Ázsiában tombol a fiúbandaláz. És nehogy bárki azt higgye, hogy csak tizenéves tinilányok nyáladzanak a monitor előtt meg sikoltoznak teli torokból a tízezres teltházas koncerteken, ezeknek a fiúbandáknak meglehetősen sok úgynevezett "nuna fans"  (idősebb női rajongó) szurkol lelkesen. Hát a felhozatalt látva ez nem is csoda. Ígérem, hamarosan a férfiak kedvére is teszek majd a 10 legjobb lánybanda listájával, de hát hölgyolvasóké az elsőbbség, nemde? 

Bigbang. Fotó: YG Entertainment

Nos, a koreai fiúbandák, vagy ahogy helyben hívják őket, idolegyüttesek egyik alapvető tulajdonsága, hogy 1. helyesek 2. szexisek 3. jól táncolnak 4. ha szerencsénk van, jól is énekelnek 5. mindig van legalább egy nagyon imádnivaló tag és legalább egy komoly vezértípus. A bandák felépítése változó, általában 5-7 fősek, de van 12-13 fős együttes is. A legtöbbjük bevált dalszerzők, köztük európaiak dalait éneklik, de akadnak olyan együttesek is, mint a Bigbang, a CN Blue vagy a Block B, akik maguk is kipengetnek sikeres nótákat. Az együttesben szigorú hierarchia működik születési idő szerint, az idősebb bandatagok megszólítása hjong, azaz báty. A banda vagy választ magának egy vezért (leader), vagy a kiadó jelöl ki egyet közülük, általában a legjobb vezetői képességekkel rendelkező srácot, akinek az a feladata, hogy összetartsa a bandát. A többieknek tisztelniük kell a vezért. A legfiatalabb tag a makne, na ő az, akit állandóan megszivatnak a többiek, de általában ő a legcukibb is. A bandákról gyakran készül valóságshow jellegű sorozat, ahol a napi életüket lehet követni, belesni a kulisszák mögé. A bandáknak a kiadó sztárkollégiumában kell lakniuk, ritkán tesznek kivételt ez alól. Az együtt lakás egyrészt amolyan csapatépítő tréning jellegű, másrészt pedig praktikus: nem kell a város öt pontjáról összeszedni a srácokat minden egyes fellépés/fotózás/interjú/akármi alkalmával. Az ilyen valóságshowk keretében tehát abba is bele lehet lesni, hogy élnek a srácok a koleszban és mit csinálnak, amikor épp nem hajtják őket halálra. (A K-pop árnyoldalai című sorozatban majd szó lesz a bandák kizsigereléséről később, egyelőre legyen elég annyi, hogy nem heti 40 órát dolgoznak.)

Az alábbi lista szigorúan szubjektív.

10. Nuest

Azért "csak" 10.-ek, mert még nagyon újak és pár számból nehezen lehet megállapítani, hogy vajon a jövőben mennyire lesznek jók. Mindenesetre az igencsak tinikorú srácok jól nyomatják, erőteljes a tánc, jó az ének, csak állandóan megakad az ember szeme azon az ultrafeminin gyereken... (nem, az nem egy lány)

9. CN Blue

Bár őket nem tartják tipikus idolegyüttesnek, mert amolyan rockosabb műfajt játszanak és a többi bandával ellentétben hangszeren is játszanak és nem táncolnak idióta koreográfiákra, a CN Blue-t én azért mégsem sorolnám a rockbandák közé, mert a végén még megharagudnának rám a Nirvana-rajongók. A dalaik jók, bár nekem kicsit furcsák szoktak lenni, a rajongótáboruk nagy és mindenképp mellettük szól, hogy maguk írják a dalaikat és nem léggitároznak, tényleg tudnak hangszeren játszani.

8. Infinite

A héttagú banda viszonylag friss hús a piacon, 2010-esek, az egyik kisebb kiadó egyre sikeresebb együttese, akik a remekül szinkronizált táncukkal váltak híressé. Az átlag életkoruk 20 év. Nincs lenyűgöző vokáljuk, de tényleg jól táncolnak.

7. B.A.P.

Na ők aztán igen frissek, szintén 2012-ben alakultak, akárcsak a Nuest, de érzésem szerint erősebben kezdtek, a dalok mindenestre sokkal "húzósabbak". Az "abszolút tökéletes" (Best Absolute Perfect) srácok nagyon ott vannak a szeren, összerakott kis csomag. Fiatal koruk ellenére (a legfiatalabb 15, a legidősebb 22 éves) mind vokálban, mind táncban nagyon profik, a keménylegény imidzs is nagyon jól áll nekik, a dalok ütősek. Ígéretesek!

6. Fahrenheit

A lista kakukktojása a Fahrenheit, mert hogy ők tajvaniak és nem koreaiak. A koreai bandák gyakorlatilag a sárga földig lealázzák az összes többi ázsiai bandát népszerűségben, lemezeladásban és egyébként is, de azért akadnak méltó ellenfelek. A 2005-ben alakult Fahrenheit is ilyen, a tagok itt már a harmincas éveiket tapossák. Rendkívül népszerű banda, bár a legutóbbi hírek szerint épp feloszlóban. A négy tag a hőmérsékleti skála különböző részein helyezkedik el, Calvin a tavasz (enyhe, 41°F), Jiro a nyár (forró, 59°F), Wu az ősz (hűvös, 77 °F), Aaron pedig a tél (hideg, 95 °F) képviselője. 

5. Shinhwa

Hát ők aztán valószínűleg a világ legrégebb óta együtt zenélő fiúegyüttese, ugyanis 1998-ban alakultak, és még mindig pályán vannak. Letettek már egyet s mást az asztalra, többek között saját ügynökségük van. A fiúegyüttesláz elindítói között vannak, ők úgymond az első generációs koreai fiúbandák közé tartoznak. A K-pop mai előadói közül gyakorlatilag majdnem mindenki szonbének (szenior előadó tiszeletteljes megszólítása) kell, hogy hívja őket. 

4. Super Junior

Na ők azért szerepelnek ezen a listán, mert annyira hipernépszerűek, hogy nem lehet őket lehagyni, engem személy szerint idegesít a zenéjük, mert minden daluk nagyjából ugyanarra a  szóismétléses refrénre épül ("sorry-sorry-sorry", "mr simple simple simpe", "bonamana bonamana bonamana" - ezek valahogy a háromszavas refrénekre specializálták magukat...) és csaknem ugyanazt a fejfájós techno-dance alapot ismétlik újra meg újra variált dalszöveggel. De kétségtelen, hogy valamiért szeretik őket, elég sokan. Amúgy az egyik legnagyobb létszámú együttes, eredetileg 13-an voltak (ebből vagy hárman énekelnek, a többi meg csak úgy... van). Nálam az ismertségük okán kerültek a 4. helyre, nem a zenéjük miatt.

3. MBLAQ

Kétségtelenül az egyik legtehetségesebb banda a palettán. Baromi jól vannak összeválogatva, ami nem csoda, hisz "alkotó atyjuk" a szexi csípőmozgás királya, vagy ahogy nyugaton jobban ismerik, a Nindzsagyilkos című film kidolgozott testű nindzsája, Rain. Remek táncosok, ami nem csoda, hisz a maximalista Rain, akit Ázsia egyik tánckirályának tartanak, rendesen megköveteli tőlük a teljes erőbedobást, úgy szaltóznak, hogy öröm nézni.

2. TVXQ

Valószínűleg minden idők legnépszerűbb koreai fiúegyüttese, akik elsöpörtek minden toplistát. Rajongói klubjuk, a Cassiopeia Guinness-rekorder, mint a legnagyobb létszámú hivatalos rajongói klub a világon. A bandának 2010-ben volt egy csúnya ügye a kiadójával, nevezetesen, hogy nem átallottak szólni, hogy a szerződésük némiképp... igazságtalan. Tizenhárom évre szólt és gyakorlatilag a kiadó fölözte le minden bevételüket. Három tag az ötből pert indított és ki is vált a bandából, JYJ néven új együttest hoztak létre, így a TVXQ ma duóként létezik csak. A legnagyobb hisztit kiváltó banda, akiknek a pletykák szerint a legtöbb extrém szaszeng rajongója van. A tagok rendszeresen játszanak jobbnál-jobb tévésorozatokban, Xiah Junsut pedig minden idők egyik legjobb hangú koreai énekesnek tartják, aki musicalekben is megállja a helyét.

1. BIGBANG

Az én listámon mindenképp elsők, de másnál is tutira toplistásak lennének. Ők az a fiúbanda akikre nem húzható rá a hagyományos idolbanda lepedője, mert hát nem azok. Mikor debütáltak, egyszerűen kiröhögték őket, mert csúnyának és esetlennek tartották a srácokat a kigyúrt, tökéletes alakú és arcú fiúbandák mezőnyében. Ezért aztán moderált sikerrel debütáltak csak, középmezőny, szürkülés. Saját erejükből másztak a csúcsra, saját komponálású dallal, amire bizony felkapta a fejét nem csak a piac, de a szakma is. Azóta is nincs gyakorlatilag olyan daluk, amiben ne lenne benne a vezér G-Dragon keze könyékig, de a többiek is hozzájárulnak időnként a dalszerzéshez. Állandóan változnak, zenei téren is igen széles palettán mozognak a bubblegum poptól a hiphopon és az R&B-n át egészen a rockos felütésig gyakorlatilag mindent kipróbáltak már. A meglepetések bandája, sosem tudni, mi lesz a következő lemezükön. Emellett pedig a videóban éppen szőke Daesung az egyik legjobb hangú koreai énekes, szintén igazi musicalhang, G-Dragont és T.O.P-t pedig Ázsia legjobb rapperei között tartják számon, míg Taeyangot külföldi újságok Michael Jacksonhoz hasonlítgatják.

+1 A Super Junior miatt ki kellett hagynom a SHINee-t, pedig ők kerültek volna a negyedik helyre nálam. Jól énekelnek, jól táncolnak, a dalaik is pöpecek általában. 

Toplistázzunk! Mert az jó dolog. Ezúttal összegyűjtöttem azokat a videoklipeket, amiket WTF-faktorral láttak el, azaz amikor nézi az ember leesett állal, az jár a fejében: "ez meg mi a jó bánat akar lenni?" Persze vannak közöttük szórakoztatóak is, amelyeket kifejezetten élvezet nézni, más részük meg szimplán csak annyira idióta, hogy az ember elképzelni sem tudja, vajon mi járhatott a rendező fejében, amikor megálmodta.

10. Jay Chou: Niu zai hen mang

Jay Chou az egyik legünnepeltebb kínai rapper, aki minden dalát maga írja. Harmincon túl már várnánk az emberektől némi komolyságot, Jay azonban bevallottan egy nagy gyerek, és a kemény rapnótái mellé néha besikerülnek neki ilyen...hm... alkotások. "Az elfoglalt cowboy" videója totál random, itt-ott véletlenszerűen felbukkanó, tejet vedelő fehér fickókkal, túlsúlyos tehenészlányokkal és rózsaszín körhintalovakkal. 

9. TVXQ: Balloons

Ázsia valaha volt legnépszerűbb fiúbandája, a TVXQ is tudott néha totálisan WTF lenni. Jóképű, szexi srácok, a hangjuk is jó, táncolni is tudnak. Erre csinálnak egy klipet, amiben ugráló állatoknak öltöznek be.  No comment.
 

8. T-ara: Yayaya

Képzeljétek el azt a szegény szerencsétlen pasit, aki egy szigeten landol és "jajaja soppaloppa" refrént éneklő, a homokban magas sarkú divatcsizmában táncikáló indián csajokba botlik. Én tutira vagy röhögőgörcsöt kapnék, vagy bediliznék.

7. Orange Caramel: Magic Girl

Ők már szerepeltek egy korábbi posztban, mint a leghányingercukibb együttes. A videó azonban nem csak hányingercuki, de totálisan random is, a gumicsizmás-lolitaszoknyás csajoktól az idióta díszletig, annyira, hogy én a videóbeli pasi helyében futnék, amíg még lehet,  ezek elől a nagyra nőtt pszichobarbik elől... Jujj.

6. Haha: You Are My Destiny

Haha az egyik legnépszerűbb koreai komikus, és ennek megfelelően a dalai videoklipjei is enyhén agyamentek szoktak lenni. 

5. Norazo: Sales King

Hát, nem tudom eldönteni, hogy ez rockzene akar-e lenni, mindenesetre a klip a totális "na ez mi a franc?" A harcoló szamurájok összetörnek egy gipszpiramist (???), majd egy mikrofonhajú csávó hullahopp-táncot jár, miközben a szakállas pasi István a királyt nyomat. Közben meg egy kislány gördeszkán hintázik. Ööö.

4. Hyungdon & Daejon: The Gloomy Song

Koreai gangszterrap-reggae. Jaja. Az útszéli susnyásban forgatott videoklipben két gengszterjelölt kínaipiac-árus cuccban és fuxban nyomatja, miközben egy rózsaszín ruhás csaj random táncolgat. Teljesen nyilvánvalóan egy paródiaklip, a két rapperünk ugyanis népszerű komikus. A dal viszont piszok jó hangzású!

3. UV feat JY Park: Itaewon Freedom

Hát ez... Ez majdnem mindent visz. A nyolcvanas évek szintipop világát idéző dal és videó olyan agyament, hogy az már fáj. Mikrofonhaj, vállpántos kéziszinti, idióta tánclépések és égő karikán átugró énekes. Az idióta csípőmozgású ficek meg nem más mint J. Y. Park, Korea egyik legnagyobb ügynökség-kiadójának, a JYP Entertainmentnek a tulaja. Khm.

2. PSY: Gangnam Style

A most übernépszerű videó csak azért nem lett első, mert van nála agyamentebb is, igaz, hogy ez viszont rendkívül jó minőségű darab, operatőri munkában és rendezésben, na meg színészi játékban is - már amennyire a jógázó csajok fenekére üvöltést annak lehet nevezni. "Szöcske" Ju Dszeszok ugrándozása a neonsárga öltönyben külön plusz pont. PSY rulez!

1. DJ OZMA - Drinking Boys

A világ legidiótább videoklipje kétség kívül a különös és bizarr japán DJ OZMA nevéhez fűződik. A többi videója is eléggé eszement, de ez, ez mindent visz. Pucér japán hapsik tömege piros legyezővel takargatja a takargatnivalót egy toronyház tetején, zokniban és virággal a hajukban.  Kiváncsi lennék, mit szívnak! (figyelem, a videó kiskorúak számára nem ajánlott)

Bónuszvideó

Sagging Snail: Room Nallari

A Gangnam Style videójában neonban feszítő Ju Dzseszok, a "nemzet műsorvezetője" Koreában, és mellékesen a poénból alakított Sagging Snail nevű popduó egyik tagja. A videó nagyon vicces, azoknak is, akik nem értik, miért rohangál a fickó benne Mikiegér füllel és szőke parókában. Nos a videó a Bigbang együttes Monster című videoklipjét parodizálja, melyben szupertestű Tayeang haja leginkább Mikiegér fülére hasonlít, mindenki kaméleonja, G-Dragon pedig fehér gombafrizkóban illegeti magát. 

Egészen véletlenül bukkantam rá Sek Losóra, Thaiföld rockhercegére, aki amolyan nemzeti nagykedvenc. Az embernek általában a rockzenéről nem feltétlen mondjuk Thaiföld jutna eszébe először, pedig hát tudjuk, hogy gyakorlatilag minden fejlettebb országban vannak rockerek, még a muszlim országokban is, miért pont a thaioknak ne lennének rocknagyságaik? 

A thai nyelv egy igen érdekes és (nekem legalábbis) szép hangzású nyelv, de az ábécéjükbe többszöri nekifutásra is beletört a bicskám, így maradtam a kínai és a koreai nyelv tanulásánál, de Sek Losót továbbra is szívesen hallgatom.

Az idén 38-at töltő Szekszan Szukphimaj nagyon-nagyon szegény családból származik, amolyan "thai álom" az ő kis története - némi buktatóval és pár fekete folttal. Gyerekként gyárakban dolgozott és összekuporgatott kis pénzéből vette élete első gitárját. A '90-es évek elején fedezték fel, amikor bárokban zenélt. 1996-ban alapította meg együttesét a Losót (Loso = Low Society) és tíz év leforgása alatt 12 millió lemezt adott el. 2006-ban angol nyelvű albumot is kiadott, amin az Oasis gitárosa, Paul Arthurs is közreműködött és bizony igen neves nyugati zenészek mondanak róla sok jót.

Egészen a közelmúltig Sek (ejtsd kb. "Szék") imidzse gyakorlatilag makulátlan volt. Hiába a rockzene, a hosszú haj, a cool pózok, tisztes családapaként és férjként ismerte mindenki. Idén borult a bili, amikor Sek állítólagosan megcsalta az egyébként elképszetően gyönyörű feleségét egy fiatalabb pipivel és az asszony bosszúból felpakolta a Facebookra férje képeit, melyeken meglehetősen bódult állapotban és nem éppen dohánypipával a kezében látható. Ihaj-csuhaj, nemzeti botrány kerekedik, a kiadója kiadja az útját, Sek pedig magyarázkodik, hogy de az nem is úgy volt, és nem is a felesége volt, hanem valaki, aki hamis Facebook accountot csinált, mintha a neje lenne és blablabla. Aztán végül beismerte egy tévéműsorban, hogy igen, drogozott, de már volt elvonón és tiszta, mint a forrásvíz. De azért azt még hozzátette, hogy nem jószántából nyúlt a kábító csodákhoz, hanem a kiadója kényszerítette, mert jobban tetszettek nekik a bódulatban írt dalai.

Hogy mi az igazság, talán nem is fontos, az viszont biztos, hogy figyelemre méltó zenész, szép hangja van és jók a dalai.

Fotó: Pattayamail

Dél-Korea legnagyobb sztárjainak egyike, G-Dragon, akiről ebben a blogban is volt már szó, három év után újra szólóalbummal jelentkezik. GD-ről kevesen tudják, hogy hiphoppal kezdte a pályafutását, már 13 évesen szemet gyönyörködtetően rappelt és végig hiphop művésznek készült, csak aztán a sors, a YG Entertainment igazgatója személyében választás elé állította: vagy debütál egy fiúcsapatban, vagy nem debütál egyáltalán. Hat év után GD visszatért a gyökereihez a One of a Kind című dallal, melyet Choice37-nel együtt szerzett, a szöveget pedig maga írta. A dal fricska a kritikusok orrára: "gazdag vagyok, híres, trendi, imádnak a nők, megszabadulni úgyse tudtok tőlem, szóval kiny....játok". A képi világ ismét tipikusan népidegesítően trendi, a kajázós jelenet nagyon egyedi, ahogy a teniszes rész is: itt GD teniszlabdával veri szét az üvegkalitkába zárt korábbi fellépőruháit, mintegy szimbolikusan lerombolva saját korábbi jófiú-imidzsét. Valószínűleg az album is a rosszfiúságot és a hiphop-vonalat fogja erősíteni.