Nem szoktam album-megjelenésekről írni, de most kivételt teszek, mert hát nem gyakran ferdül elő, hogy egy igazi izmos K-pop-idol egyszer csak fogja magát és átmegy gothic rockba. Mondhatni még nem volt rá példa.
Kim Jaejoongot azt hiszem a legtöbben egyszerűen elkönyvelik egy szépfiúnak (konkréten Ázsia legszebb pasijának tartják több szavazáson is), mások hűvös "jéghercegnek" tartják markáns arcvonásai és hófehér bőre miatt. Akik követték a pályafutását, tudják, hogy a srác valójában egyáltalán nem hűvös, és messze áll a jéghercegségtől is, de azt viszonylag nehéz volt beleverni az emberek fejébe, hogy több, mint egy meseszép pali. Mert hát mindannyian a borítójáról ítéljük meg a könyvet, és a szép arcokhoz általában üres buksit társítunk valamiért.
Persze nem segít a dolgon sokat, ha az ember fia nevezetesen egy "nyálas" fiúbandában táncikál, ahogy tette azt Jaejoong 17 éves kora óta. Sok Cassie, azaz TVXQ-rajongó szerint Jaejoong mindig is "kilógott" a bandából, meg úgy az egész cukornyalókás pop dologból. Szürreális szépsége mellett valóban körüllengi valami nem evilági légkör. És itt most nem a zombikra gondolok, ne tessék megijedni. Egyszerűen ez a srác túl fura popsztárnak. És tényleg. Ha megnézzük a régi TVXQ-videókat, JJ mindig kilóg valahol. Más hangulatot áraszt, más érzéseket, más világot tükröz. Eleinte nem is szerették a rajongók, ami ma már hihetetlen dolognak tűnik, milliós rajongói bázisát tekintve, de így volt. Olyannyira, hogy szárnyra keltek a pletykák, miszerint JJ-t ki akarták "rotálni" az együttesből (ez több együttesben is létező módszer, japán mintára, ha egy tag kiöregszik, vagy nem megfelelő, akkor ejtik, és hoznak helyette másikat).
Ilyen volt K-pop-idolként.....
Persze a TVXQ nem lett volna az, ami, Jaejoong nélkül, de a srác hangja valóban mintha nem popzenére lett volna elsősorban tervezve. Ez fel-felbukkant a karrierje során, amikor koncerteken rockosabb szólódalokat adott elő. És most, hogy kijött szólóalbuma, az I, hirtelen mindenkinek leesett: hát ezért tűnt ez a fiú kicsit mindig out of place-nek! Mert ezt a gyereket a jóisten is rocksztrának szánta!
Az album számomra nagyon kellemes meglepetés volt. Nem vagyok egy nagy rocker, de a kellemesebb hangzású rockdalokat én is szeretem. Több cikk szerint is a lemezen erős J-rock-hatás érződik, erről nem tudok nyilatkozni. Én mondjuk nem nevezném kompletten rockalbumnak, mert egy-két dal (az ötből) popposabb (ballada) hatású, de így sem a megszokott K-pop-műfajban mozog. Szinte elképesztő a merészség ebben a srácban, hogy fogta magát és kihozott egy olyan hanganyagot, ami szöges ellentétben áll eddigi énekesi pályafutásával. Ez minden, csak nem egy K-pop-idol albuma! Ráadásul ez nem egy olyan műfaj, ami népszerű lenne Koreában, tehát azt sem mondhatjuk, hogy valamiféle trendet próbálna hard cash reményében meglovagolni.
Sokat elmond, hogy az öt dalból 4-nek maga írta a szövegét, kettőnek pedig a zenéjét is. Ez egy abszolút személyes lemez, és a dalszövegeket megnézve azok, akik ismerik a fiú múltját, pontosan tudják, hogy mely sorokban mik rejtőznek. A lemez vezérdala, a Mine egy ilyen, rétegezett titkokkal teli dal, amihez pokoli jól eltalálták a videoklipet, ami megint csak nem a szokványos K-pop-videoklip. Pöpec, minőségi munka, és minden egyes képkocka a dalszövegben rejlő szimbólumokat támasztja alá. Egy olyan művész hitvallása ez a dal, aki rengeteg küzdelmen van túl, és aki végre önmaga lehet. (Lásd még az album címe: I, azaz ÉN)
A videó szimbolikája klisékkel tarkítottnak tűnik az egyszeri néző számára, azonban lélekrázó a rajongóknak, mert ők pontosan tudják, mi mire utal. Az erdőben elveszetten kóválygó, önmagát nem találó Jaejoongot láncra verik (megkötözve tartotta egy nagy kiadó, ahol még beszélnie is tilos volt), de megszabadul a kötelékeitől (per a kiadóval), szembeszáll a húsára áhítozó hollókkal, nem retten meg a mérges kígyóktól, de kénytelen sötétségben élni, mert a gonosz teremtmények elzárják előle a ragyogó napfényt (a harc a kiadójuk messzire elnyúló keze ellen, hogy nem léphetnek fel tévében, ki vannak tiltva rendezvényekről). Végül azonban kitör, s démoni angyalként felemelkedik.
....és ilyen lett szóló rockerként.
Jaejoong megtalálta a saját hangját végre, ez igazán az ő közege. Az album többi dala is hasonlóan jó, az én kedvencem a 나만의 위로 (namani viro) című saját szerzeménye, mely a Jackal is Coming című film betétdala. Ez ugyan lágyan, balladásan indul, de a végére szépen hangszerelt rockballadává érik, meglepő összetettséggel, amit nem is gondoltam volna a srác zeneszerzői képességeiről.
Nem mondom, hogy az album a legjobb rockalbum, amit életemben hallottam, de ez egy jó kis lemez. És a leges-legjobb benne? Jaejoong libabőrözősen gyönyörűséges énekhangja, ami igazán grandiózusan ível át a pezsgő gitárriffek és pergő dobok fölött.
És igen, végre, a szépfiú popjégherceg, leoldva láncait, magasan szárnyal a csillagok között.
(Ez most nagyon szirupos lett, tudom, de el lettem varázsolva, újra).
A többi dal (felirattal):
One Kiss
All Alone
Értékelés: 4/5
Utolsó kommentek