Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Katonavilág Koreában

Most, hogy kirobbant a nagy botrány Rain megkérdőjelezhető katonai életvitelével kapcsolatosan, itt az idő, hogy egy kis figyelmet szenteljünk a koreai katonaságnak is.

Aki nincs képben, annak egy kis összefoglaló: január első napjaiban robbant a bomba, hogy mindenki csípőkörzős szexi félistene, Rain az egyik legnagyobb tévésztárral, a gyönyörűséges Kim Thehivel randizgat. Igen ám, csak hogy mindezt úgy teszi, hogy közben katona, ugye. Mindenféle hírek kaptak szárnyra, miszerint Rain a neki kiosztott, munkával kapcsolatos kimenői egy részét privát randizgatásra használta, és erre fényképes bizonyítékokat is szolgáltatott az egyik bulvárlap.

Koreában közfelháborodást okozott az eset, mivel már így is épp elégszer panaszkodtak amiatt, hogy a seregben szolgáló hírességek "különleges bánásmódban" részesülnek, több szabadságot kapnak, ki-be sétafikálnak és gyakorlatilag rózsaszín párnácskán vackolják végig a sorkatonaságot, miközben az átlag katona vért izzad az aktív szolgálat közben. Lássuk hát, hogy mi fán terem a katonaság Koreában és miért akkora nagy ügy, hogy Rain mit csinál egyenruhában a  bázison kívül.

A sorkatonai szolgálat Dél-Koreában minden egészséges 18 és 30 év (koreai életkorszámítás szerint 19-31) közötti, egészséges férfinak kötelező. 2011-ben a bevonulási korhatárt 35-re (koreai életkor szerint 36-ra) emelték, pont azért, hogy ne lehessen könnyen kijátszani. A szolgálat alól felmentést azok kaphatnak, akik valamilyen súlyosabb egészségügyi problémával küzdenek, bár ez sem jelent feltétlen teljes felmentést: Pak Jucshon, a JYJ énekese (aki mostanság minden filmes díjátadón tucatjával söpri be a színészi díjakat) pl. 4-es minősítést kapott az orvosi vizsgálaton, súlyos asztmája miatt nem aktív szolgálatos katona lesz, ha bevonul, hanem civil szolgálatos. A civil szolgálatos katonák kormányzati irodákban, cégeknél vagy akár pl. a metróállomásokon dolgoznak, és a leginkább "lenézettek".

Gazdagék gyerekeit általában ritkán osztják be verejtékezős igazi bakának, ők a "defense industry" pozíciókat kapják, vagyis olyan cégekhez helyezik őket, amelyek valamilyen módon a hadseregnek szállítmányoznak vagy szerződésben állnak velük, ilyen például az NHN, Korea legnagyobb keresőmotorjának, a Navernek az üzemeltetője (hogy ez mitől hadsereghez tartozó, azt ne kérdezze senki...). A szolgálati idő általában 21 hónap, egyes pozíciókban 23 vagy 26 is lehet. Érdekesség, hogy alkalmatlanok a sorkatonaságra a túl sok tetoválással rendelkező férfiak, ugyanis a tetkóhegyek általában a maffiakapcsolatokat jelzik Ázsiában (lásd Japánban a jakuzák), és az ilyen férfiakat az "egység moráljára zavaró tényezőként" kategorizálják. (Lehet, hogy G-Dragon is erre hajt?) Részleges felmentést kapnak még a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók (például Pak Thehvan olimpiai bajnok úszó), nekik az alapkiképzést kell megcsinálniuk csak. A szolgálat letelte után az aktív szolgálatos katonák még nyolc évig aktívnak számítanak és évente legalább 100 óra "frissítő" kiképzésen kell részt venniük. Ők azok, akiket háború esetén azonnal behívnának frontvonalon szolgálni.

Miért kell a sorkatonaság?

Hogy-hogy miért? Dél-Korea és Észak-Korea gyakorlatilag továbbra is háborúban állnak egymással, fegyverszünetet ugyan kötöttek, de ez nem jelent semmit, sajnos, ahogy azt a 2010-es hajóelsüllyesztési eset és a Jonpjong-szigeti incidens is mutatja. Dél-Korea arra készül, hogy bármikor érheti támadás, tehát a hadseregbe vonulás nem játék. A másik dolog, hogy bár patriotikus cselekedet, meg minden, a fiataloknak már inkább csak kötelesség, amit a lakosság 90%-a csendben megtesz.

Mire a felhajtás?

Épp a fentiek miatt gondolják úgy a koreaiak, hogy felháborító, hogy a hírességekkel másképp bánnak a szolgálatban, mint az egyszeri bakával. A hadsereg persze tagadja, hogy különleges elbírálással lennének a sztárok felé. Az úgynevezett "entertainment soldier" fogalma azt hiszem Magyarországon nemigen létezik a katonai szóhasználatban, ők azok a katonák, akiknek a hadsereg népszerűsítése és a katonai morál javítása a kifejezett feladatuk. Pont azért, mert sorkatonának bevonulni, 21 hónapra kemény dolog minden férfinak, és a katonaság Koreában nem sétagalopp, fizikailag és érzelmileg is nagyon megterhelő, ráadásul mindezt a legszebb férfikorban, akkor, amikor más országokban a hasonló korúak épp céget vezetnek, nősülnek stb. Hatalmas áldozat, éppen ezért nyilván sértőnek érzi a többi férfi, és az őket hazaváró anyák, feleségek és barátnők, hogy egyesekkel kivételeznek, míg mások keményen végigcsinálják, amit rájuk szabott az élet.

Nem arról van szó, hogy a PR-katonák élete fenékig tejföl, hisz amikor nem épp fellépnek, vagy fellépésre készülnek, akkor ugyanúgy vécét pucolnak, kantinban esznek és tréningeznek, mint bármelyik másik sorkatona. Viszont több kimenőjük van, hiszen gyakrabban hagyhatják el a bázist, mint az átlag katona, kint is aludhatnak. Rainnek összesen 94 ilyen napja volt, mióta bevonult. Ezekbe persze beletartoznak a katonai szórakoztató eseményekre felkészülő napok, a táncgyakorlás, a zenei felvételek, próbák stb. Nem ez verte ki igazán a biztosítékot, hanem az, hogy közben magáncélokra is felhasználta a kimenőit. Egy átlag katona évente alig pár alkalommal találkozhat a szeretteivel, Rain csaknem hetente randizott Kim Thehivel a bulvárlap lesifotósai szerint. Ami azért, lássuk be, nem fair dolog a katonatársakkal szemben. Minderre nyilván azért volt lehetősége, mert a PR-kötelezettségei miatt gyakrabban mehetett el a bázisról.

Kivételezés?

A kivételezéssel kapcsolatosan hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nem valószínű, hogy bárkivel is kivételezgetnének. A múltban is többször előfordult, hogy igen híres emberkék szívták meg piszkosul, hogy szórakáztak a katonasággal. Psynak például kétszer kellett végigcsinálnia a katonaságot, mert az első alkalommal, civil szolgálatban kissé felületesen csinálta a dolgát. MC Mongot kegyetlenül meghurcolta a média, amikor kiderült, hogy szándékosan halasztgatta a bevonulást, állítólag még az ép fogait is kihúzatta emiatt, erre bizonyítékot azonban a hadügyminisztérium sem tudott felmutatni, viszont azóta sem léphet fel a koreai tévékben, kategorikusan kijelentették a csatornák, hogy nem hajlandóak szóba állni olyannal, aki megtagadja  a katonai szolgálatot. Steve Yoot deportálta a koreai állam, miután a koreai-amerikai kettős állampolgár énekes lemondott a koreai állampolgárságáról, csak hogy ne kelljen bevonulnia. Azóta sem teheti a lábát az országba.

Persze biztosan van egy rakás olyan átlag koreai is, aki hasonló bakikat követ el, de a hírességekre millió szempár szegeződik, így aztán érthetetlen számomra, hogy Rain hogy lehetett ilyen nemtörődöm, figyelmetlen vagy felületes. Mert azt, hogy katonaidőben találkozgatott Kim Thehivel, nem tudja letagadni. Így hamar elfeljti neki a nép, hogy milyen katonai bravúrokat csinált újoncként (többször kitüntették kivételes teljesítménye miatt, lövészként és kiképzőasszisztensként is), mert elég egy ilyen látványos hiba, hogy megforduljon a mérleg.

Nem minden bevonuló hírességgel van probléma, persze. Több olyan is akad, akikre félistenként tekint a koreai nép, ilyen például a nemrég leszerelt Hjon Bin, aki önként (bár biztos nem dalolva) az egyik legkeményebb egységhez, a haditengerészethez jelentkezett, ahol aztán nem habostorta az élet.

Hjon Bin

Aztán ott van Wheesung esete, akit vállsérülése miatt felmentettek, mégis bevonult, vagy legutóbb Leeteuk, akinek a Super Junior 2007-es autóbalesete óta vannak egészségügyi problémái, mégis vállalta a besorozást, bár ő is a PR-részlegbe került és épp egy katonai musicalt próbál.


Egyszóval, a koreaiak számára a katonaság fontos dolog, amikor az ország kvázi még mindig háborúban áll Északkal. Nem a PR-katonák létével van a legnagyobb gond, bár jó néhányan úgy vélik, hogy tök fölösleges pozíció, a katonák morálját nem pasikkal, hanem csajokkal kéne fenntartani (lásd Marilyn Monroe és az amerikai hadsereg története), de ha már van ilyen részleg, akkor legalább szabályozzák őket szigorúbban, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi. Nem azért, mert bárki megkövezné Raint, amiért a kedvesével akar találkozni, de ha sok százezer kopasznak nem lehet, akkor neki miért hagyják? Az a kérdés motoszkál a koreaiak fejében, akkor is, ha Rain rajongói körmük szakadtáig védelmezik az énekest, és bizonygatják, hogy Rain nem katonaidőben, hanem a privát szabadságai alatt randevúzgatott. Akár így volt, akár nem, rossz fényt vet a PR-katonákra az ilyesmi, és Rain lehetne már olyan tapasztalt a paparazzókkal és a koreai médiával, hogy nem hagy nekik semmilyen támadási felületet. Kibírhatta volna a hátralevő fél évét randizgatás nélkül is. Sok százezer koreai katonatársa kibírja. Így viszont, ha a hadsereg nem is ítéli el, a média ízekre szedi már most is. Szerencséje lesz, ha nem törik kerékbe a karrierjét, és sikerül úgy megúsznia a dolgot, mint Psynak sikerült.

BBC, Seoulbeats, Ask a Korean, Borneo Post

2 Tovább

2012 leggazdagabb emberei Koreában

Nyilván nem északról beszélünk. Íme a leggazdagabb koreaiak listája tavalyról, amit találjuk ki, ki vezet.

Dél-Korea leggazdagabb embere ugyan ki is lehetne, ha nem I Gonhi, a Samsung-megamogul, részvényeinek értéke körülbelül 11 milliárd dollár, amivel a világranglista szerény 95. helyén áll "csak". Az öregurat (70) egyébként egyszer már majdnem lecsukták adócsalásért, de aztán mégse, mert a Samsung túl értékes az országnak (a GDP 20%-át adja, egyedül), így inkább csak kapott egy csúnya pillantást a bírótól, meg némi zsebpénznyi büntetést.

Második helyen is egy csebolcég vezére áll - meglepetés - a Hyundai elnöke, Csong Monggu, aki szintén nem mai csirke már, de eléggé le van maradva golfpartnere mögött, neki csak 6 milliárd dollárra rúg a vagyona. Akárcsak I-t, őt is felmentette már a bíróság némi bírsággal börtön helyett.

A harmadik helyen kevéssel a papa mögött, mintegy 3 milliárd dollárral rostokol Csong Üszon, a Hyundai-vezér fia, a konglomerátum alelnöke. Nem tudom, de a doramákban a csebolörökösök általában szebb pasik, nem? Jó, hát mondjuk a papa se éppen egy Sean Connery.

Negyedik helyen zárt Szo Kjongbe, az Amorepacific kozmetikai cég vezére, mutatva, hogy valóban őrületes a kereslet a kozmetikumok iránt Koreában.

Az ötödik helyet Az SK Holdings csebolcég feje, Cshö Thevon kaparintotta meg.

A leggazdagabb koreai asszony természetesen a Samsungmogul felesége, Hong Rahi, aki valamivel több mint egymilliárd dollár értékű részvényeivel sógornőjét, a Shinsegae Group igazgatónőjét, I Mjonghit verte meg.

Hong Rahi

I Mjonghi

Felkerült a leggazdagabbak listájára a YG Entertainment kiadó tulaja, Jang Hjonszok is, aki tavaly lenyomta a rivális SM Entertainment évek óta első helyen ücsörgő I Szomanját, mint a leggazdagabb szórakoztatóipari mogul, részvényei kicsivel több mint 200 millió dollárt értek, amivel a lista 76. helyére került.

A leggazdagabb szórakoztatóipari mágnás Jang nem csak céget vezetni tud ügyesen, de a dalai is jók. Kevesen tudják róla, hogy egykoron a Seo Taiji & Boys együttes tagja volt, ők voltak azok, akik átírták a K-pop történelmét, tőlük számítják a K-pop új korszakát, a mai dalok sikerformátumát alkották meg, azóta is erre "gyártják" az összes K-pop-dalt. Persze ez jórészt Szo Thedzsi érdeme és nem Jangé, dehát mégiscsak egy banda voltak.


Források: Bloomberg.com, Koreatimes.co.kr

1 Tovább

Koreai karácsony

Kelet-Ázsiában általában nem ünneplik a karácsonyt, bár nagyobb városokban a nyugatról mintázott díszkivilágítás és dekoráció megszokott dolog manapság. Dél-Korea az egyetlen ország a térségben, ahol a karácsony hivatalos ünnepnap (szabadnap), igaz, csak egy nap, 26-án már mindenkinek menni kell dolgozni, meg suliba. Arrafelé a kínai újévnek van nagyobb szerepe, és a karácsony is picit más, mint nyugaton.

Először is, Koreában a karácsony nem családi ünnep (az az újév), hanem a szerelmesek romantikus ünnepe. Karácsonyfát otthon leginkább csak a keresztények állítanak, a fiatalok ilyenkor kint töltik az ünnepeket a kedvesükkel. Persze egyedülállók és családosok is találnak maguknak programot ilyenkor.

Amellett, hogy Szöul ilyenkor fényárban úszik, akárcsak bármelyik nyugati nagyváros, az éttermek és szállodák karácsonyi specialitásokat kínálnak. Kevesen töltik otthon a karácsony estét errefelé, nem úgy, mint nálunk, ahol meghitt családi ünnepnek számít. Az ajándékozás is kicsit más, a legtöbben nem adnak és nem is kérnek nagy, flancos ajándékokat (nemigen látunk embereket hitelért rohanni LCD tévéhez a fa alá...), kisebb ajándékok, karácsonyi torta, esetleg a már újévkor is jól bevált pénzes tasakocska dívik.

Bizony, karácsonyi torta. Míg Amerikában a töltött pulyka járja, nálunk meg a halászlé vagy a töltött káposzta, Koreában karácsonyi tortát rendelnek ajándékba.

Egyébként a karácsony koreaiul 성탄절 szongthandzsol, a télapó pedig 산타 할아버지 Szanta harabodzsi (Santa nagyapó), aki a nyugati szokásoktól eltérően akár kéket is viselhet, meg hagyományos koreai kalapot.

Karácsonyi torta

Karácsonyi jégkrémtorta a népszerű Baskin Robbinstól

Még több karácsonyitorta-kép itt.

Karácsony Szöulban:

Christmas Lights Seoul Korea

Christmas Lights Seoul Korea

Seoul Christmas lights show at Cheonggyechon

(Képek: Mjohn, Buhaykorea, Daniel Jung)

És persze a K-pop-sztárok se maradnak ki a jóból:

Még több karácsonyi K-pop-sláger itt

0 Tovább

Korea elnöknőjének kalandos élete

Tegnap Dél-Korea új elnököt választott, a győztes pedig egy hölgy, a hatvan éves, hajadon Pak Kunhje, akinek élete minimum koreai sorozatba illő, és itt is igaz, hogy az élet néha elképesztőbb forgatókönyveket ír, mint bármelyik profi író.

Pak Kunhje 1952-ben született Pak Csonghi és Juk Jongszu első gyermekeként. Apja vezérőrnagyi rangban szolgált a hadseregben, és 1961-ben katonai puccsal döntötte meg a kormányt, majd vasököllel diktatórikus kormányzásra rendezkedett be. Kunhje és két testvére édesanyjukkal beköltöztek a Kék Házba.

Pak Kunhje (középen) szüleivel és fiatalabb testvéreivel

Pak életrajzi könyvében azzal mentegette apja kormányzási politikáját, hogy az ország érdekeit nézte és mindenre hajlandó volt, csak hogy a háború utóhatásaiból kirángathassa a gyengélkedő gazdaságú, megviselt államot. Nem sokkal a választások előtt tartott sajtókonferenciáján Kunhje elismerte, hogy apja módszerei miatt sokaknak kellett szenvedniük és csorbultak a koreaiak jogai. Pak Csonghi a mai napig is megosztó személyiség a koreai történelemben, egyrészt elismerik, hogy kemény kezű gazdaságpolitikája segített Koreának kilábalni a mélypontról, többek között például a mai óriás csebolkonglomerátumok, mint a Samsung is az ő gazdaságpolitikájának köszönhetik a (jó)létüket. Kétségtelen azonban, hogy nem lehetett a kormányzása alatt demokráciáról beszélni.

Miközben apja vasököllel irányított, Kunhje szokatlan szakmát választott magának: villamosmérnök lett. 1974-ben diplomázott, majd Franciaországba utazott tanulmányai folytatására, azonban hamarosan haza kellett térnie, édesanyját ugyanis meggyilkolta egy Észak-Koreával szimpatizáló, Japánban élő koreai férfi. Mun Szekvang az elnököt akarta megölni, azonban nem találta el, s végül az egyik golyó a feleségével végzett. Kunhje 22 évesen, átvéve édesanyja szerepkörét, kvázi "first lady" lett. Folytatta édesanyja alapítványi tevékenységeit és ápolta a diplomáciai kapcsolatokat, ahogy illik.

1979-ben aztán újabb tragédia érte, édesapját saját biztonsági főnöke, Kim Dzsegju, a Titkosszolgálat igazgatója egy vacsora során egyszerűen fejbelőtte. Máig sem tisztázott, hogy Kim milyen indíttatásból végzett az elnökkel, akivel eleinte igen jó baráti viszonyban volt. Beszámolók szerint Kim rivalizált Pak testőrkapitányával, Csha Dzsicshollal, aki az este folyamán többször is provokálta Kimet, leminősítve a Titkosszolgálat munkáját, és Kim hirtelen felindulásból lőtt, Cshára is, Pakra is. Más vélemények szerint Kim egy jó ideje már az ellenzékkel szövetkezett és a "demokrácia nevében", előre megfontoltan végzett az elnökkel, amiért kötél általi halálra ítélték.

Apja halála után 18 évig Kunhje visszavonultan élt, csendben igazgatta a szülei által létrehozott alapítványokat, filozófiai és politikai könyveket olvasott és járta az országot, hogy szélesítse a látókörét. 1997-ben Pak elhatározta, hogy politikai pályára lép. A Nagy Nemzetpárt színeiben szülővárosát képviselte a parlamenti választásokon és honanya lett, ötször választották újra. 1998-ban már a párt alelnöki posztja is az övé volt, 2002-ben pedig Kim Dzsongil meghívására három napot töltött Észak-Koreában. 2004-től pártelnökként az önkomrányzati és időközi választásokon rendre győzelemre vezette pártját, amivel elnyerte "a választások királynője" becenevet. 2006-ban egy kampánymegjelenése alatt késsel támadtak rá, az arcán sebesítették meg, 11 centiméteres sebe több órányi műtétet kívánt.

Bár a 2007-es elnökválasztáson alulmaradt I Mjongbakkal szemben, nem adta fel a küzdelmet. 2012-ben válságba került pártja ismét hozzá fordult segítségért. Az asszony újra átvette a vezetést, átnevezte a pártot  Szenuri (Új határ) névre és végül december 19-én megnyerte a választásokat, 152 mandátumot szerezve pártjának a parlamentben.

Pak Kunhje sosem ment férjhez.

0 Tovább

A koreai férfiideál drasztikus átalakulása: a "virágférfiak" megjelenése

Írtam már korábban az "álomszép" koreai férfiakról, de csak futólagosan említettem meg, hogy ennek a trendnek a kialakulása mögött bizony nagyon komoly okok húzódnak meg. A koreai egy hihetetlenül zárt, patriarchális társadalom, ahol a férfiközpontúság az élet minden terén megnyilvánul, a munkavállalástól a gyerekszülésig, nem beszélve a minden egészséges férfira kötelező érvényű sorkatonai szolgálatról. Mindennek ellenére, paradox módon a mai férfiideál nem a szőrös-kemény-férfias-ide-nekem-a-tesztoszteront típusú férfit részesíti előnyben, hanem a feminin vonásokkal rendelkező, kinézetükben és viselkedésükben is nőiesebb, külsejükre, a divatra sokat adó férfiakat, az úgynevezett kkonminamokat, azaz a "virágfiúkat", vagy "virágférfiakat". 

A kifejezés önálló életet él, és nem szabad összekeverni vagy összemosni a nyugaton ismert metroszexuális férfival, mert a koreai trend kialakulása szinte függetlenül ment végbe a nyugaton zajló hasonló jelenségtől és más aspektusai, helyi jellemzői vannak. A virágfiúk megjelenése összetett társadalmi változásokhoz köthető. Az 1990-es évek vége előtt Korea sokkal zártabb társadalom volt, mint ma. A mainstream médiában ritkán vagy egyáltalán nem volt megengedett például a japán kommersz termékek, kultúra megjelenítése, vagy éppen a nyugaton metroszexualizmus felbukanásához vezető "gay culture" megjelenítése.  Az 1997-es gazdasági válság, majd a közösen rendezett 2002-es focivébé hatására azonban mindez kezdett megváltozni. Hihetetlennek hangzik, de kutatások szerint a focivébének bizony őrületes szociológiai hatása volt Koreára, már ami például a nők szexuális önkifejezését és társadalmi pozícióját illeti: a kkonminamok megjelenése szorosan összefügg a nők által elfogadottnak tekintett férfiimidzssel, amire a japán mangák voltak nagy hatással, amik viszont a focivébének köszönhetően lettek elérhetőek a nők számára. Hogyaztahóbelebancos-virágmindenit! Lassítsunk? Lassítsunk.

Mi köze a nőknek a virágfiúkhoz? 

Hát, azon túl, hogy nyilván ők a célközönség, több mint hinnénk. Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlott le Koreában a 2000-es évek elején, meg kell értenünk a koreai nők szerepét a társadalomban. A koreai nő törékeny, illedelmes, kislányos, és amíg hajadon, addig a szex tabutéma. Ha férjhez megy, utána meg már azért tabutéma a szex, mert akkor már csak a férjjel lehet, a négy fal között, és ha megszületik az első gyerek, a nő megszűnik vágyakkal rendelkező nőnek lenni és anyává avanzsál. Igen ám, de egy nőnek a házasság előtt, alatt és a gyerekszülés után is vannak vágyai, csakhogy ezt Koreában mutogatni nagyon nem illendő. A férj keresi a lóvét, asszony otthon ül a gyerekkel és hallgat. Na igen, csakhogy jött a gazdasági válság, és a kemény, férfias férfiak nem tudták egyedül eltartani a családot, a nők segítsége kikerülhetetlenné vált. Emellett, ahogy a válságban általában szokás, a cégek a női alkalamazottaktól szabadulnak meg hamarabb, főképp a családos nőktől, akik nagyobb nyűgöt jelentenek a vállalatnak minden szempontból. A frusztrált és cserbenhagyott koreai nők pedig elkezdtek azon gondolkodni, hogy mi a fenének is magasztalják ők ezeket a durva, macsó pasikat? Mindehhez aztán szép lassan hozzácsapódott a gazdaság fellendítéséhez szükséges nyitott politika: a nők elkezdtek kifelé tekinteni a háztájról és találtak valami nagyon érdekeset: a japán bisónen mangákat. Ezek - az egyébként elég régi tradíciót maguknak tudható - mangák olyan férfiakat szerepeltetnek, akik hihetetlenül szépek, szinte nőiesek az arcvonásaik, gyengéd és megragadó a személyiségük, és általában valami teljesen átlagos, vagy már szinte csúnyácska lányba esnek bele. (Ismerős ez a sztori sok koreai sorozatból, ugye?) 

Hogy jön ide a focivébé?

Nos, a focivébé meglepő módon drasztikus változásokat hozott a nők életében Koreában. Óriási esemény volt, ami a nemzeti büszkeséget igen sokra tartó eme kis országban soha nem látott őrületet okozott. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a foci iránt amúgy nem túlságosan érdeklődő koreai nők tömegével özönlöttek a meccsekre, magukból kikelve szurkoltak és megtörtént az, ami előtte gyakorlatilag lehetetlenség volt: a koreai média szabadon, sőt büszkén mutogatta az incuripincuri ruhácskákban önfeledten sikoltozó koreai lányokat, ahogy a Nemzeti Tizenegyért rajonganak, azon belül is egyvalakiért, Korea első igazi "virágfiújáért", An Dzsonghvanért, aki hosszú haja és tökéletes bőre mellett férfias is (hisz focista), ugyanakkor odaadó és gyengéd családapa, aki minden gólját úgy ünnepelte, hogy megcsókolta a jegygyűrűjét. 

An Dzsonghvan (Naver)

 

Na ilyet nem lehetett korábban koreai sajtóban látni: alulöltözött lányokat. (Getty Images)

A virágfiúk eredetének egyéb összetevői

An azonban leginkább csak prototípusnak tekinthető, hisz a mai virágfiúkhoz képest azért nem lehet rá azt mondani, hogy túlságosan feminin kinézetű lenne, a hosszú haj ellenére sem. A virágfiúk amúgy léteznek más ázsiai kultúrákban is, és egyáltalán nem újkeletű a jelenség, Kínában például már a Ming- és a Csing-dinasztiák korában is törékeny, nőies szépségűnek festették le a férfiakat, a klasszikus kínai mű, A vörös szoba álma főszereplője is gyakorlatilag egy virágfiú, Drága Jáde, aki púderezi magát, harcolás helyett prózát ír és sokan szerelmesek belé. Az ókori Japánban a férfiak is "sminkeltek", akárcsak a nők.

A 2002-ben bemutatott koreai Winter Sonata sorozat őrületes japán sikerének hatására, ahol a főszereplő virágfiú Pe Jongdzsun gyakorlatilag egyszemélyben "igázta le" a japán nők szívét, több szociológus is vizsgálni kezdte a jelenséget, és számos tanulmányt követően arra a következtetésre jutottak, hogy a japánoknak azért tetszett Pe Jongdzsun finom, szinte már nőies megjelenése, mert a "régi szép időkre" emlékeztette őket, amikor a japán férfiak még hasonlóan gyengédek, udvariasak és megbízhatóak voltak. Más nők arról számoltak be, hogy Pe a bisónen-mangák romantikus férfi főszereplőire emlékezteti őket, amiket kislányként olyan szívesen olvastak.

Pe Jongzdsun, aki egymaga hazavágta Japánt. A színésznek és sorozatbeli partnernőjének Nami szigetén, a sorozat forgatási helyszínén szobrot is állítottak, nem véletlenül, a Winter Sonata bemutatása óta özönlenek oda a japán turisták.

A virágfiúk mibenléte 

A koreai férfiideál átalakulása hatalmas változást hozott a férfiak életébe. Ma már Korea a világ  férfikozmetikum-piacának 20%-át adja, a világon itt vásárolják a legtöbb ilyen terméket. A fiatal férfiak és a tinik nagy gonddal ápolgatják a bőrüket, sminkkészletet hordanak maguknál és pont olyan természetes jelenség, hogy egy férfi kozmetikai tanácsot kér a drogériában, mintha egy nő tenné. A megjelenés őrületesen fontos lett a koreai férfiak számára, mert a társadalmi elvárás szerint aki jól néz ki, az sikeres és pont. A munkahelyvadászatban a szépség előtérbe került (erről a plasztikai sebészeti kitekintőnkben már esett szó), az első benyomás fontosabb mint valaha. Ezen felül az új trendre ráharapó marketingipar valósággal bombázza a férfiakat az ilyen jellegű reklámokkal. "Akkor leszel sikeres az üzletben és a nőknél, ha szép a bőröd, a hajad, a ruhád". Koreában kifejezetten férfiak számára is vannak kozmetikai üzletek, a Korean Air pedig minden évben sminkelési tanácsokkal látja el a férfi utaskísérőket a legújabb trendeknek megfelelően. Itt nem szégyen a szemceruza, az alapozó, a BB-krém, sőt, az ajakfény vagy akár a rúzs sem (persze nyilván nem a vérvörös csajrúzsokról beszélünk...). És mindennek semmi köze az illető férfiú szexuális irányultságához. 

Fiatal srác arcápoló kozmetikumot vásárol Szöulban. Fotó: AP

A sztárok természetesen trendalakítóak itt is, különösen mivel a legtöbb kozmetikumreklámban őket szerepeltetik. Számos, gyönyörű bőréről híres virágférfi énekes vagy színész reklámoz arckrémeket, sminket, arctisztító kozmetikumokat, BB-krémet. Egyrészt direkt reklámokkal, másrészt pedig azzal, hogy maguk is használják ezeket a termékeket.

Xiah Junsu, akinek húsos ajkait rúzzsal és szájfénnyel teszik még prominensebbé.

A férfi, akinek a bőréért bármelyik nő ölni tudna: Jaejoong egy Tony Moly-kozmetikum reklámjában

A koreai szórakoztatóipar pedig követi a trendet és rá is tesz egy lapáttal. Ma minden koreai médiumból virágfiúk potyognak, a fiúegyüttesektől a sorozatokon át a komoly filmekig. Persze van még egy-két tesztoszteron-bajnok Schwarczi-kezdemény, akik makacsul ragaszkodnak a macsó imidzshez, de a tendencia továbbra is az, hogy a virágfiúknak áll a zászló, egészen konkrétan értve. S bár a trendet a középkorú házas nők indították el, ma már jóformán mindenki a virágsrácokra áhítozik és ezzel persze a piaci trendeket is alakítják - s bizony a férfiaknak tetszik, nem tetszik, ki kell mászniuk a barlangjukból, sutba vágni a Frédi-Béni felszerelést és kellve vagy kelletlenül föltenni azt a púdert a pofijukra, ha előre akarnak jutni. Az élelmesebbje (meg a gazdagabbja) plasztikai sebész segítségét is igénybe veszi, a gombamód szaporodó ilyen klinikák legnagyobb örömére.

A trendhez a rockereknek is adaptálódniuk kell. No Minwoo, a TRAX egykori dobosa (a fenti videóban ..öö.. a dobok mögött) maga mögött hagyva a punkos imidzset ma az egyik legszebb virágfiúként domborít tévésorozatokban:

Az Mnet összeállította a legszebb virágfiúk 100-as listáját is, bár ezen nem csak koreai hírességek szerepelnek. 

További érdekes tanulmányok a témakörben (valamint a szexualitás és a feminizmus a koreai kultúrában témákban) a grandnarrative.com blogon.
 

(A mangarajz forrása a Wikimédia Commons, KishiShiotani, CC-By-sa-3.0)

0 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek